Pedig jött az ember, és meg is nézte.

Pénteken ugye, úgy döntött a szárítógépem, hogy feladja a küzdelmet. Mely harcot én észre sem vettem, csak a végeredménnyel szembesülhettem, miszerint passzol. 
Ma pedig jött is kedves szaki -tényleg kedves és tényleg szaki, már többször bizonyította ezt mindkettőt- és szétkapta. 
Persze nem kellett nagyon, de már ahogy a légkivezető csövet levette, abból egy szatyornyi apró hullott szerte nem beszélve az őserdőnyi szöszről... mert ennek az okos-ügyes-modern Whirlpool-nak -nem úgy, mint az előző, buta-egyszerű-ostoba Candy-nak, mely 12 évig bírta s egyszer sem kellett javítani- nem kétoldalas a szűrője, tehát kvázi zseb, hanem csak egy, azaz ami nem tapad az egy szem oldalához, az amint kiemelem a szerkentyűt a helyéről ki is hullik belőle, s megy ki -vagy menne- a külvilágba. Csakhogy nem tud, mert ugye a légáramlat a fémpénzt vagy az aranygyűrűt -ami most szintén előkerült- nem tudja 20 cm-t megemelni... Így a csőben egy dugót, vagy legalábbis akadályt képezve benn marad. Aztán a tetejét és a hátlapot levéve rögtön látta, hogy mi a baj. Az amit én laikusként mondtam is neki a telefonba, hogy a hajtás szűnt meg valószínűleg, s lám, a szíj, mely hivatott a motor s a dob között ezt megtenni eltűnt a helyéről.
Ezt Ő így is mondta: "Na, ez teljesen el is tűnt."



/Na, nem ilyen. De majdnem, ez innen./

Hmmm... én kétségeim fejeztem ki a dimenzióváltás felől, mert gondoltam, valami azért csak maradt abból a cirka másfél méteres gumiszíjból... mert a motortól nem a dob tengelyéhez, hanem a külső felületén vezetett nútba illeszkedik a szíj, vagyis nem egy arasznyi valamiről beszélünk.
S lám, meg is lett. 
Ember elvitte a szíjat, gép a sarokban várja a sorsa jobbra fordulását és persze én is.
Most az van, hogy szerezni kell egy ilyen bordásszíjat, mely megfelel ennek a típusnak. Drukkolok szakinak. Jáj. Addig meg teregetek. Bakker.