Most néhány napig pihentettem a lábam -mely nagyon hálás is ezért és fele akkora lett, mint általában szokott-, s ezen idő alatt végignéztem sok-sok brutális gyilkosság felderítését, megettem egy tál remek tiramisut, meglátogattam a helyi lidit, ahol olcsó de nem ráz ezt-azt vettem, és kicsit beleláthattam egy város belügyeibe.

Ó, nem nagyon, csak annyira, amennyire az ott élők, nap mint nap tehetik ezt, olvashatnak a hírekről, vagy éppen a csütörtök délutánt-estét a város főterén szobrozva -gyertyát gyújtva, teát, forralt bort kortyolgatva, drukkolva a jognak így személy szerint a polgármesterasszonynak, de ha úgy tetszik a városnak, ahol élnek.
Az én szülővárosomnak.

Nagyon ráértem, nem kellett házimunkával törődnöm, nem kellett főznöm, sem gyógytornára mennem, így csak lébecoltam a vendégágyon. Péntektől máig, azaz hétfőig. Ettem amit Apu elém rakott, néztem amit akartam a tévében -vagy hússzor ugyanazokat a nyomozásokat az ID-n, de nem untam meg-, és olvastam a helyi lapokat, meg beszélgettem az arra megforduló emberekkel, azokkal akik ott élnek, hogy mi is történik mostanság feléjük.
Mert, hogy történik, az nem kérdés. Például nagy a sötétség a városban, amit nemcsak saját szememmel láthattam -vagyis a sötétség miatt nem láthattam semmit se jóformán-, hanem a hírekben is szerepel, mert azért ez nem egy mindennapi szituáció, hogy egy város közvilágítását kikapcsolják.
Mert az adósság az adósság.
És az esztergomiak -mindenkivel persze nem beszéltem, de az a néhány akikkel találkoztam a hétvégén és az a néhány ezer, akik csütörtökről-csütörtökre kinn állnak a téren és támogatásuk felől biztosítják Tétényi Évát a polgármestert, pontosan látják, hogy mi történik. 
Bár, a leváltott polgármester állítja, hogy neki a világon semmi köze sem a kialakult, sem az éppen folyó skandalumhoz, mégis a városlakók megingathatatlanul kitartanak döntésük, s véleményük mellett.
Mert az adósság az adósság.
A polgármester rendezni akarja a város helyzetét, s ez mégúgy sem tetszik a régi garnitúrának, mint az egyik első csatát kirobbantó szörnyűség, hogy a polgármester szeretné használni az őt megillető irodát, számítógépet és a többit.

Tegyük fel, hogy lesöprik ezt az agilis, erős nőt, a falkába tömörült, szorosan összezárt expolgármester-hívek, hiszen többségben -nagy többségben- vannak a testületben. Tegyük fel, hogy így lesz! 
S akkor mi lesz?

Akkor pont azt a sorsot fogja újrakezdeni a szülővárosom, amit már megélt vagy 30-40 éven át? Hiszen egyházi központ lévén a szocializmusban végvárrá redukálódott, fejlesztés csak a nagyon muszáj után kettővel történt és az utóbbi idők lehetőségeit kihasználva -sőt azokon fájón túl is lépve- kezdett virágzó kisvárossá válni, ám tetemes adósságot felhalmozva, mely most már a torokszorító szintig juttatta azt, vagy történik valami az előrelépés terén, vagy ismét belesüllyed a semmibe.
Ám most nem az ideológiák harca miatt, hanem egyének, emberek, önző, az orránál messzebbre nem látó érdekérvényesítése miatt.



Este mentem át egyszer a városon most, és félelmetes volt a sötétség. Elképesztő. Muszáj ez? Én gondolok, amit gondolok a vallásról, pláne az egyházról, pláne az annak hajbókolókról, de azt azért senki nem vitathatja, hogy ez a látvány megér egy hosszas hümmögést... /Kép innen/