Megkésve bár...
2008.01.07. 09:13
A múlt hét eseményei a roki élet lassú folyását meghazudtoló módon kezdtek összecsúszni, s igencsak kacifántossá válni, olyannyira, hogy sajna már nem is emléxem a valós kronológiára, de kérem, tessen betudni ezt kicsiny agyam teljes hiányának... Ezért csak a szombat eseményeire fogok szorítkozni.
Hát, kérem, bokros teendőim folytán három napig nem tudtam leülni a géphez, vagyis teljesen kiestem a parkom életéből. De gondoltam, 72 óra nem jelenthet nagy zűrt. Aha... Talán jobb, hogy nem lottózom... (ilyenekből látom, bakker, puszta pénzkidobás lenne!) Szombaton reggel -mármint nekem reggel, olyan 10 óra felé- felkeltem s mint rendesen, a szokásos körök után itt kötöttem ki. És mit találtam? Eztetet, ni, ihol e...
Fejvesztve igyekeztem csatasorba állítani dolgaimat, hogy minden megfeleljen terveimnek: felutazásom, ottani szíves fogadtatásom (é.: minimum 1 fő lelkes blogger várjon rám), majdan éjszakai szállás kerítése. Kezdett körvonalazódni a dolog, így Emmával -roki barátnőmmel- elindultunk Érdre, munkamegbeszélésre*. Az éjszakai szállás ügyében több ígéretet is vettem... mint a későbbiek mutatják, komolyan vettem, de nem kellett volna. És az csak egy dolog, hogy én így jártam, de ezért pályázat kiírása volt kénytelen zajlani a POLO PUB-ban, mely győztese elnyerte az én alkalmi szállásadóm megtisztelő címet...
De ne rohanjak ennyire előre! Néminemű telefonos rábeszélést igényelt a dolog, hogy Mó kedves, ott legyen (ahol lennie kellett) a bulin, mely esedezés olyan jól sikerült, hogy még a fogadóbizottság szerepét is magára vállalta az Etele téren. (Nyilván varázslatos személyiségem az oka ennek...:)
Leszálltam a buszról és ott, helyben földbe is gyökerezett a lábam (meg a mankóm), hisz egy merő jég volt minden. Némi várakozás után megérkezett Mó, aki az útviszonyoknak megfelelően tyúklépésben közlekedett, s épp ezért (nomeg az én eleve tömegközlekedést kizáró testfelépítésem miatt) hívtunk egy taxit.
Immáron szokássá válik, hogy ha BlogterBuli, akkor mi ketten vagyunk az első vendégek. :)
Azonnal rokihoz méltó kihívással szembesülhettem, hisz szépen faragott csigalépcsőn kellett felküzdenem magam az asztalunkhoz.
Nem is kellett sokat várnunk, meg is jöttek a többiek. Aki nekem meglepetést okozott, az Szamárfül. Hát, igen. Rosszak lennének az ilyetén receptoraim?
Vagy nem?
Aztán eccercsak megkaptam a hírt, miszerint az egyik lehetőség az éjszakai szállásomra, sajna semmissé vált, de ekkor még nyugodtan kikértem a második forralt borom, hisz még mindig volt egy eshetőség a tarsolyomban.
Ment az épületes társalgás, melybe belevegyült némi betűszók értelmezése, valamint ott jelen lévő és nem jelen lévő bloggerek, megosztán kinek milyen érdeklődési körei és miegyéb megvitatása. (Részletekről kéretik nálamnál komolyabb bloggerek házatáján kereskedni, én ezekben a témákban, ugye, csak legfeljebb műkedvelő lehetek!)
Aztán megkaptam a második hívást, melyben lemondódott ismét egy lehetőség... Kezdtem lélekben azonosulni a hithű hajléktalanokkal, s készítettem felfele az egómat a fagypont alatti hőmérséleten eltöltendő előttem álló éjszakához.
Leraktam a telefont, s néztem kifele a fejemből igen esdeklően, s közben feltevém az ominózus kérdést: "Mégis kinél fogok ma aludni?"
Láss csodát! Bóvicának megesett rajtam a szíve, s vállalva annak ódiumát, hogy a földön kell aludnia, befogadott. Mit befogadott? Még vendég fogkefét is kaptam, meg frissen főzött teát... meg amire csak vágyhat egy szívesen látott vendég! (Nagyon szégyellem magam, és nagyon köszönöm, Bóvica! És tetszik a jelenlét-jelző piros pilács az ajtófélfán!!:)
Reggel (höhö... reggel??!!) próbáltunk taxit hívni, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy sajna most egy kocsi sincs arrafelé. Már azon töprengtem, hogy kénytelen leszek átjelentkezni Bóvicához, hisz tavasz előtt én már nem jutok ki a házból, mikor visszahívott a FőTaxi, hogyaszongya egy másik társaságtól szereztek nekem autót, cirka 5 perc és ott is van értem. Na, én csak cipőtlenül voltam, de Bóvica még igencsak pendelyben, s kénytelen volt szegény gyorsan-gyorsan felöltözni, hisz sajna engem le kellett kísérnie az autóhoz. Merthogy én a lifttel sem boldogulok, oly nagyon. (Látod, Bóvica, ezt kezdtem el mesélni ott!)
Lent már várt a taxi, ami egy tisztes jégpálya közepén állt, de hősiesen elértem odáig (ismét köszönet a hathatós, önfeláldozó segítségért, Bóvica kedves!), majd irány az Etele tér.
Mondhatni sz@rrá fagytam, mert én nem vagyok hozzászokva a mászkáláshoz, de szerencsésen hazaérkeztem. Persze, itthon sem tudtam egy tapodtat sem haladni a buszmegállótól, de hívtam egy bartnőmet (naná, ő is szegény... wow... csak a baj van velem, tudom), aki jött is értem.
Ja! Luciferina említett valami nagyon érdekes, s figyelemreméltó dolgot, valami 19. kapcsán, s miután rögvest mondtam is amit mondtam, hát kénytelen volt beleegyezni... Még visszavonható, hisz nem ultimátum, illetve az, de a tét, ami ennek kapcsán forog azon kotzkán, hát nem lényeges... Persze annak mindenképpen az, aki elmondhatatlanul imád engem, mint minden rokik közt a legtalemábbat...
*: ha elérek odáig, megírom az EZ VAN-ban, hisz ennek -a péntekkel egyetemben- ott a helye.
Nomeg a mai napnak is, hisz ma lenne az első napja a Nappali kórház-ban eltöltendő 3 hetemnek, csakhogy az útviszonyok marhára nem engedik, hogy odajussak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr241596387
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.