Mert ilyen napom van.

Száz évvel ezelőtt példázta nekem nagyszerűen ez a film: Ha aláírod a kiverekedett szerződést, amiben benne van a minimum, akkor sem biztos, hogy ott lesz a háló...

Ketteske néhány napja rákkattant egy zenére, aminek monoton taktusai néha beszűrődnek hozzám és persze nem hagytak békén. Mikor ma mentem kifelé, ismét meghallottam és valahogy beugrott, hogy ez egy filmben volt. Na, azért az nem, hogy melyik is az a film, de maga a tény, hogy legalább valamihez sikerült kötni memóriám jégmezején, az már komoly eredmény.
Fanni meg rávágta, hogy a Fehér tenyér az. Ja, tényleg.

Itt a zene, nincs hozzá semmi kép, akármi, de a zene nekem nagyon-nagyon bejön. Hangosan, kizárva minden mást a pillanatból, csak ez a monoton dübörgés, a finom alappal...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.