Nem tudtam, 'csak' érdekelt. Hogy egzakt-e az eredmény, amire jutottam? Gőzöm sincs... de nekem megteszi. :o)

"A sors olyan, mint egy jól tanított paripa. Amíg mellette fekszem, hiába nógatom haladásra, néha meglódul és elránt, hogy rádöbbenjek, nem jó helyen vagyok ahhoz, hogy irányítsam -viszont ha felszállok a hátára, magával ragad és repülhetek- mindvégig. (Legalábbis ezt ígérem magamnak...)"

Tudatosan lehet-e alakítani a sorsunk? Nem hiszem. Az viszont biztos (számomra), hogy saját magunk választjuk a 'leosztást'; az utat; a feladatokat, amiken keresztül tanulhatunk. Adott az 'ÉN', az utat pedig a mindenkori 'én' járja, tanul s időnként nem megy tovább, akkor új leosztásban -amit az 'ÉN' tervez meg- kezd egy újabb kört. Újra próbálkozhat, többnyire magasabb tudásszinten, illetve attól függően, hogy éppen hol tart...

Tudálékos lennék?

Lehet. Én inkább azt mondom, nekem ez jelenti azt a kapaszkodót, amit biztosítékként tarthatok számon a 'holnap'-hoz. Ahhoz, hogy nem szabad megfutamodnom, mert akkor csak magammal csesznék ki... vagyis lefelé nem megyek a lépcsőmön... (az 'ÉN': megtanulom, amit kell most, mert most utoljára vagyok itt, aztán ide én még kavicsként se jövök... az 'én': rokiként, amit meg tudok csinálni, azt meg is teszem, mert képes vagyok rá... :)

Mikor már volt eszem, a 3 hónap amnézia után... mindent elolvastam a másik oldalról, a halál utánról. (Találtam olyan leírást is, mint az enyém.)

Amikor először kerültem ki a kórházból, 7 hónap után, de nem ez a lényeg, hanem az új élet, az új körülmények... szóval, kerestem a helyem, a 'miért'-et, a választ a 'hogyan tovább'-ra, akkor hozta el hozzám a legfontosabb barátnőm (most is az, de én nem létezem neki, ez is egy kérdőjel) azt a boszit, aki megcsinálta, kiszámolta az életutam. Nem hittem semmi ilyesmiben, de azt tudtam akkor is, hogy nem lehet, hogy mindez cél nélkül, akármilyen konkrét ok nélkül legyen. Azt éreztem, tudtam: véletlen nem létezik.

Amiket mondott, ill. leírt nekem, sokat segített. Az alap, a tapasztalataim értelmezéséhez... és a csapda: ez itt az utolsó köröm, hacsak el nem rontom, tehát nem adhatom fel: különben kavics...:)

2007. 07. 01. Most találtam, hisz most íródott. Kapcsolódik ehhez: Aspektus tollából A hívő ember

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.