Tesco vs. Spar
2008.03.15. 11:25
Most megint csak rám érvényes, abszolút személyes tapasztalatokon nyugvó, csakis az én okos fejecskémből kipattanó nemes gondolatok összessége következik.
Avagy a láthatóan romlott szalámi sorsa itt és amott.
Nem szeretem a texot, kifejezetten rühellem, és ez már nem újkeletű érzés, hisz mikor megnyitott nálunk (uszkve 100 éve) az első ilyen áruház, nem sokkal azután repeső lélekkel mentem a havi bevásárlást intézni oda, hogy majd milyen jó lesz, hisz szép, új, deklaráltan olcsó (ami nem utolsó szempont egy hattagú családnál:), satöbbi...
Aha... nem tartott sokáig, hogy rájöjjek, itt valami nem oké. Aztán többé nem is mentem oda, maradt a Cora leginkább, mert ki tudja miért? De az nekem most is nagyon bejön, csak hát, kissé messze van mankóval elsétálni odáig... Tehát szép városunkban üzemelő texo fennhatóság alá tartozó (saját mércéjükkel is kicsi) kereskedelmi egységbe járok többnyire, mindjuk heti rendszerességgel.
Bruááááááááááá.... és akkor finom voltam... (Keresten, kerestem, amint Kenny és Eric sugárban hánynak, de sajnos azt a képet nem sikerült megtalálnom, ha valaki megleli, kérem linkeljen már ide alant és én azon nyomba beillesztem ide! Nagy segítség lenne! Bár Kula bácsi is hasonlóz képvisel...:)
Ez a véleményem úgy általában a texoról. Persze hetente hagyok ott igen sok pénzt, mert nem tudok máshol vásárolni, de ez már egyéni szoc. probléma, ugye?!
Nem oly rég megnyílt itt nálunk egy újabb pénznyelő (hehe... Tom Hanks, és az ő pénznyelője... ajjaj... kezdek elkalandozni! de ezt nem hagyhatom említés nélkül: ahogy áll kétrét görnyedve a leszakadt kád helye fölött az emeleti fürdőszobában és görcsösen röhög beléje a lukba... hát, igen, a filmirodalom nagy klasszikusai közé röhögte be magát ezzel, de ejnye! vissza, kérem, vissza az eredeti témához!), név szerint egy Spar áruház. Ez közel van (még gyalog is elérhető nekem), úgyhogy igen nagy lelkesedéssel indultam neki a kötelező heti beásárlásnak.
Szép, üdítően tiszta, tágas, ám qrva drága. Tehát sajna csak ritkán megyek oda, illetve kevesebbszer, mint szeretnék...
Akkor most jön a "nagy szalámi teszt"...
Tegnap volt a napja a szokásos texo túrámnak. Szépen, gondosan felírtam, hogy mit kell vennem, hisz ha már agyam nincs, legalább cetlim legyen. Mire odaértem a szalámikhoz, már jócskán volt áru a kocsiban. Megálltam a hűtő előtt és csak néztem. Egymás mellett sorakoztak a gondosan, gyárilag bezacskózott (némelyik vákuumos, némelyik nem, de gyárilag zárt csomagolásban mind) ilyen, olyan amolyan felvágottak. (Még egy megjegyzés, ez is az ottani miliőt jellemzi: a két hűtőpult között -gondolom van erre valami szabvány- saccra olyan 2 méter lehet, hosszra mondjuk 10 méter. Egy rakodó kocsi, amin az árufeltöltők hozzák ki a raktárból a cuccot, az mondjuk 70 centi széles (a keskenyebb oldalán). Nos, van tehát egy 2 méterszer 10 méter-es folyosó, aminek mindkét oldalán áru van, amikhez én -mint becses vásárló- szeretnék odaférni. Sőt, basszus, milyen igényeim vannak!? Szeretnék elférni a sorban... s ezt igen megnehezíti a két egymással pontosan szemben beállított rakodó kocsi. Melyek így, a teljes két méteres szélességből majd másfél métert elfoglalnak. Én meg, a hülye, fölösleges kolonc: a vásárló, ott bolyonganék még, ezzel is nehezítve a dolgozók életét! Elnézést kérek, szemlesütve küzdöm keresztül magam eme akadálypályán...) Szóval, néztem a szalámikat, és a lélegzetem elakadt. (Néha más előjellel is szokott kihagyni egy-egy ütem, de ez most, hát ez most... szóval ... na...) Zöld, szárazra pödrött, szürkére szineződött, nyálkás cuccokkal volt tele az egész. Persze nem minden darab, de jelentős mennyiség.
És amitől nagyon kiakadtam az az, hogy persze az első reakcióm az volt, hogy lekapok egyet, keresek egy texos embert és megmutatom neki, na, nem reklamálás, veszekedés célzattal, hanem hogy ezek nyilván nem idevalók, csak szólok. De a lendületet azon nyomban megállította éles memóriám, mely őrzött egy-két, sok képet, melyek szintén itt zajlottak, hasonló körülmények között. A válasz mindig szinte ugyanaz volt: "Most én mit csináljak ezzel? Még nem járt le a szavatossága, tegye vissza a polcra!" Jobb esetben kivette a kezemből és visszatette ő maga. Tehát nem szóltam. Viszont szívem szerint otthagytam volna a kocsit minden pakkal és fejvesztve rohantam volna kifelé onnan.
Persze nem tettem. De felvágottat, húst ilyesmit nem veszek többé ott, ha tehetem.
Ezután átmentünk a Sparba. Célirányosan a hűtőhöz. Láss csodát! Csinos, szürke, nyálkás szalámi!! (Basszus, ezek engem üldöznek!) Na, gondoltam, itt az idő, most vagy soha! (Hátha itt is kiderül, hogy megint más boltot kell keresnem...) Elvettem az ominózus darabot és kerestem spárembert. Elmondtam, megmutattam, majd teljes meglepetésemre azt a vélaszt kaptam: "Elnézést! Látom még a szavatossága nem járt le, de nyilván sérült a csomagolása, köszönöm, hogy idehozta, megyek megnézem a többit is! Még egyszer köszönöm!"
Köpni nyelni nem tudtam. Én köszönöm. Így kell ezt.
Ment, átlapozta a pultban az összes szalámit, azt pedig vitte a raktárba.
És az a baj, hogy erről meg kell emlékeznem. Hiszen máshol nem ez az általános.
De azon folyamatosan godolkodom, hogy a texos tyúkok ugyna hol vásárolnak? Hiszen hiába minősíti jónak a láthatóan romlott árut, attól az még ehetetlen!
Vagy megint csak én vagyok kötekedő némber?
/Kula bácsi innen, ehun e/
Nem oly rég megnyílt itt nálunk egy újabb pénznyelő (hehe... Tom Hanks, és az ő pénznyelője... ajjaj... kezdek elkalandozni! de ezt nem hagyhatom említés nélkül: ahogy áll kétrét görnyedve a leszakadt kád helye fölött az emeleti fürdőszobában és görcsösen röhög beléje a lukba... hát, igen, a filmirodalom nagy klasszikusai közé röhögte be magát ezzel, de ejnye! vissza, kérem, vissza az eredeti témához!), név szerint egy Spar áruház. Ez közel van (még gyalog is elérhető nekem), úgyhogy igen nagy lelkesedéssel indultam neki a kötelező heti beásárlásnak.
Szép, üdítően tiszta, tágas, ám qrva drága. Tehát sajna csak ritkán megyek oda, illetve kevesebbszer, mint szeretnék...
Akkor most jön a "nagy szalámi teszt"...
Tegnap volt a napja a szokásos texo túrámnak. Szépen, gondosan felírtam, hogy mit kell vennem, hisz ha már agyam nincs, legalább cetlim legyen. Mire odaértem a szalámikhoz, már jócskán volt áru a kocsiban. Megálltam a hűtő előtt és csak néztem. Egymás mellett sorakoztak a gondosan, gyárilag bezacskózott (némelyik vákuumos, némelyik nem, de gyárilag zárt csomagolásban mind) ilyen, olyan amolyan felvágottak. (Még egy megjegyzés, ez is az ottani miliőt jellemzi: a két hűtőpult között -gondolom van erre valami szabvány- saccra olyan 2 méter lehet, hosszra mondjuk 10 méter. Egy rakodó kocsi, amin az árufeltöltők hozzák ki a raktárból a cuccot, az mondjuk 70 centi széles (a keskenyebb oldalán). Nos, van tehát egy 2 méterszer 10 méter-es folyosó, aminek mindkét oldalán áru van, amikhez én -mint becses vásárló- szeretnék odaférni. Sőt, basszus, milyen igényeim vannak!? Szeretnék elférni a sorban... s ezt igen megnehezíti a két egymással pontosan szemben beállított rakodó kocsi. Melyek így, a teljes két méteres szélességből majd másfél métert elfoglalnak. Én meg, a hülye, fölösleges kolonc: a vásárló, ott bolyonganék még, ezzel is nehezítve a dolgozók életét! Elnézést kérek, szemlesütve küzdöm keresztül magam eme akadálypályán...) Szóval, néztem a szalámikat, és a lélegzetem elakadt. (Néha más előjellel is szokott kihagyni egy-egy ütem, de ez most, hát ez most... szóval ... na...) Zöld, szárazra pödrött, szürkére szineződött, nyálkás cuccokkal volt tele az egész. Persze nem minden darab, de jelentős mennyiség.
És amitől nagyon kiakadtam az az, hogy persze az első reakcióm az volt, hogy lekapok egyet, keresek egy texos embert és megmutatom neki, na, nem reklamálás, veszekedés célzattal, hanem hogy ezek nyilván nem idevalók, csak szólok. De a lendületet azon nyomban megállította éles memóriám, mely őrzött egy-két, sok képet, melyek szintén itt zajlottak, hasonló körülmények között. A válasz mindig szinte ugyanaz volt: "Most én mit csináljak ezzel? Még nem járt le a szavatossága, tegye vissza a polcra!" Jobb esetben kivette a kezemből és visszatette ő maga. Tehát nem szóltam. Viszont szívem szerint otthagytam volna a kocsit minden pakkal és fejvesztve rohantam volna kifelé onnan.
Persze nem tettem. De felvágottat, húst ilyesmit nem veszek többé ott, ha tehetem.
Ezután átmentünk a Sparba. Célirányosan a hűtőhöz. Láss csodát! Csinos, szürke, nyálkás szalámi!! (Basszus, ezek engem üldöznek!) Na, gondoltam, itt az idő, most vagy soha! (Hátha itt is kiderül, hogy megint más boltot kell keresnem...) Elvettem az ominózus darabot és kerestem spárembert. Elmondtam, megmutattam, majd teljes meglepetésemre azt a vélaszt kaptam: "Elnézést! Látom még a szavatossága nem járt le, de nyilván sérült a csomagolása, köszönöm, hogy idehozta, megyek megnézem a többit is! Még egyszer köszönöm!"
Köpni nyelni nem tudtam. Én köszönöm. Így kell ezt.
Ment, átlapozta a pultban az összes szalámit, azt pedig vitte a raktárba.
És az a baj, hogy erről meg kell emlékeznem. Hiszen máshol nem ez az általános.
De azon folyamatosan godolkodom, hogy a texos tyúkok ugyna hol vásárolnak? Hiszen hiába minősíti jónak a láthatóan romlott árut, attól az még ehetetlen!
Vagy megint csak én vagyok kötekedő némber?
/Kula bácsi innen, ehun e/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr931596370
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.