És nincs egyedül ezzel a véleménnyel. Én meg tujajdonképpen a valósággal távoli rokonságban állónak sem tartom ezt, másrészt meg lesz@rom. Bővebben is lenne kedvem erről írni, tán fogok is, de most ennyire van időm.

Ezt látom egyedül üdvözítő megoldásnak a rajtam mostanság eluralkodni látszó szokással szemben. Komolyan mondom, mindent megpróbáltam (ami csak eszembe jutott): ittam langyos tejet, nem vacsoráztam, olvastam (de rég is volt, hogy nem kellett holmi insomnia ezen tevékenység…

Persze, egy rakás mindent tudok, de most speciálisan azt az egyet szeretném tudni, hogy tudok-e (szóismételni?... höhö... neeeeem!!:) bejegyzést írni. Mert ugye a remek üzifalon (ami tök jó, de basszus, nekem még valahogy nem összeegyeztethető a blogoszféra felőli elképzelésemmel…

Az újságírás fontos, érdekes és nem egyhangú hivatás. Gondolom. Azért csak "gondolom", merthogy ugyebár én nem vagyok újságíró (még írásnak is csak nagy jóindulattal nevezhető az a tevékenység, amit végzek, mert csak betűket teszek egymás után, nagyon ritka az az…

Ehhh... Azt hiszem, már korábban elraktároztam itt, de most megint:  Heaven Street Seven: Márta vagyok, neked Márti <object width="425" height="344"><param name="movie"…

Bárhogy is képzeltem. Úgy látszik kitartásom abban sem mutat lanyhulást, hogy töretlenül haladok az eddigi úton, miszerint például bírok boldog elégedettséggel tusfürdővel hajat mosni, s ezt tejes mellszélességgel kiállva a térre, vállalom is! (Már mikor rögzítettem azt az…

MIntha lenne nekem olyanom, mi? Az előzőben ecseteltem, hogy néhanap az én koromban már az is feladat, hogy a napi teendőket hiba nélkül oldjam meg. /Avagy legalább ne jutna eszembe, ha már elba... akarom mondani nem ment minden a tökéletesség verőfényes ösvényén.../ A zuhanyozás…

Hehe... mondanám, illetve pontosabban így: höhö... de ez, ismerve az eredendő okot, mely ádázul ott lappang a történés gyökerénél, már nem oly' nagyon vicces. Történt ugyanis, hogy komótosan, amolyan ráérős roki tempóban mentem, hogy lezuhanyozom. Ebben ugye idáig, semmi…