Egy boltkóros naplója, ezt láttam és csak azért tudom értékelni ezt a történést, mert tudom, hogy a ngyon rossz is csak egy tapasztalat. Ha nem ismerem az alját, honnan tudnám, mi van fönt?

Tulajdonképpen Stan ugrik be, már a második percnél (vagy nem is, az első snittnél, a gyönyörűséges rózsaszínben játszó szobánál), mert ő aztán tudja, mit kell ilyenkor tenni.
De erőt véve magamon, s engedve a tőlem független körülményeknek -jelesül, hogy egyedül csak igen nagy nehézségek árán szabadulhatnék meg a moziból-, maradtam, s érdeklődést színlelve figyeltem a hősnő történetét.



Nem tudom. Létezik korosztály, elmeállapot, társadalmi szint amelyhez tartozva ez a film élevezetet nyújt?
Borzalom. YSL reklámnak elmegy, gondolom. De minek annak a márkának ilyen reklám?
Különösen figyelmébe ajánlom minden hihetetlenül bátor vállalkozóak azt a jelenetet, mikor kis hölgy és ifjú főnöke táncolnak a parton (vagy hol). A lényeg, kéretik megfigyelni a szépség spontán és láthatóan természetes mozgáskutúráját, különös tekintettel a háta ívére...


Ismét a szószparkot hívom segítségül, hogy leírjam az érzést, amit kiváltott belőlem ez a film: nabakker! És akkor nagyon finom voltam.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.