Kiss Tibi. Quimby, festő.





"Felvállalom. Nekem az a jó, hogyha őszintén tudok róla beszélni, mert ha nem, akkor bújkálnom kell, vagy titkolnom kell, azt meg nem szeretem mert amúgy is azt gondolom, hogy az őszinte egyenes beszédnek van bárminemű értelme.
...
A kezdő lépés az egy döntés. Mikor átlépek a problémából a megoldásba.
...
...és elindult egy program, amolyan spirituális vagy nem tudom.... elsősorban a reményt adja vissza.... annak a reményét, hogy lehet még boldogan élni.
...
Hát a félelem az nem segít, de mindenesetre óvatosabban csináljuk.
...
Megismertük a határainkat, a korlátainkat, amiket már nem annyira akarunk feszegetni.."

/Idézet ebből:/

<>

És ha már ... itt fenn, az RSJ! jobb felső szélén van néhány sor, ami új életemet pontosan leírja, még akkor "tanultam", mikor ÉLTEM, mikor még nem értettem, csak élveztem, hogy teljes életem van:

<>

Most néztem meg a festményeit. Évekkel ezelőtt tudtam már, hogy Tibi fest, ez valahogy természetes velejárójának tűnt, hisz nekem ő úgy jön le, mint egy igazi művész, nem speciálisan egy dologgal, hanem bármivel, az életében művészként bánó reneszánsz ember, de nem láttam még képeit. Kicsiny agyam csak elraktározta ezt az infót, hogy Tibi fest és kész. Beértem ennyivel, illetve a vágy felcsillant rendre, mikor Quimbyt hallgattam, hogy rákeressek, sőt valahol kiállításra is invitáltak, de a tettig nem jutott el a gondolat.
De most végre.







/Képek innen/


"Ma éjjel a semmi sem olyan,
mint amikor olyan, amilyen.
Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem."
/Az otthontalanság otthona; Ékszerelmére/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.