Volumen

2009.12.22. 19:54

Hát, az. S pótolni kell, bizony, mert hiányzik.

Tegnapelőtt délután, hívtam az ÁEK Plasztikai sebészet osztályát, hogy vajon mehetek-e másnap vizsgálatra. Úgy egyeztünk meg, hogy felhívnak ők engem, de ez nem történt meg, így gondoltam, jobb, ha rákérdezek, hiszen az én lábamról van szó. 
Mintha ez lenne a természetes, mondták, hogy persze, menjek, várnak reggel 10-től, szeretettel löbetűs doktorral az élen. (Borzalom, de elfelejtettem a nevét. Nagyon szégyellem magam, de rákeresni sem tudtam, pedig ő egy specialista, aki a mikrosebészet területén írta be a nevét a tudástárba, ellenben ez arra nem volt elég, hogy az én jégmezőmön nyomot hagyjon. S ez nem az ő eredményeit kisebbíti, hanem az én memóriám nem is létező* voltát példázza.) Ezt a hiányt viszont még pótolhatja a későbbiekben, amennyiben lesz még közös pontja utunknak. De erről majd később.

* A vizsgálat előtti napon éppen azt ecseteltem mindenfelé, s hívtam fel rá a figyelmet, hogy mennyire jó a memóriám, hisz minden kis nüansznyi marhaságra is pontosan emlékeztem, erre másnap, mintha előző nap előredolgoztam volna, vagy mi, klasszisokkal rosszabb lett az egész. Na, mendegy. Mérleg, egyensúly. Nehogy azt higgyem már, hogy normális lehetek!!

Úgyhogy én még akkor felhívtam a háziorvosom, s rendeltem egy betegszállítót másnap reggelre, úgy, hogy lehetőleg 10-re felérjek a kórházba.
Reggel ennek megfelelően készültem, hajnali 5kor csatasorba állítottam okos, kedves, erős, szép lábaim, hogy bírják az előreláthatólag nagy strapát, s az előző esti ír eredetű felszólításnak, s adománynak megfelelően bebugyoláltam azokat egy pár snájdig, combközépig érő szürke sízokniba. (Höhö... mondhatnám... sőt! h9h9...)
Majd fél 10 felé elkezdtem parázni. Mert ugye nem vagyok a világ végén Pesthez képest, még Pest északi végéhez képest sem, de az időjárásra való tekintettel azért lassan el kék indulni, gondoltam. Olyan ügyes vagyok! Kinyomoztam a szamaritánusok számát -merthogy arra éles eszemmel emlékeztem, hogy tőlük rendelt Tóth doktor nekem szállítást-, s elmondtam, mi a balhém és vártam a következményt. Sima ügy. Jönnek értem, be vagyok írva, minden stimmel.
Megnyugodtam. Újra átnéztem a cuccom, minden zárójelentés -2001. november 18-tól kezdve-, némi pénz, telefon, kesztyű, majd kissé feszengve ültem az ágy szélén és vártam, hogy indulhassak. Még jó, hogy időm, mint a tenger, hiszen akkor jutott eszembe, hogy nem vettem még be az atibiotikumot a tüszős mandolinomra -mely már csak köhögés, de az igen erőteljes, formában van jelen-, tehát még ezt is pótolhattam.
10 előtt 3 perccel szakadt el a cérnám annyira, hogy ismét hívtam a diszpécsert, aki megértőnek mutatkozott és rákérdezett "a fiúknál", kik közölték, hogy 5 perc és ott vannak értem. Azt hiszem, ha úgy fogalmazok, hogy megnyugodtam, az nem fedi a valóságot; de talán 200 alá ment a vérnyomásom felső étéke.
Amint letettem a telefont, itt is voltak értem, kievickéltem a segítségükkel a jégpályává változott kertünkön át a kocsiig, ahol is kérték az utalványt.
Hö.
Mi van? Én telefonon kértem szállítást, nincs utalványom.
Az nem jó, akkor nem tudjuk elvinni.
Az nem jó, nekem mennem kell. Utólag utalvány vagy fizetős?
Utólag nem megoldható, fizetősen lehet, megkérdezik mennyibe kerül.
Én meg próbáltam az SZTK-val beszélni, hogy hátha ott leadta azt a bizonyos papírt Tóthdoki, de nem vették fel, közben kiderült, hogy a szállítás 11.000 Ft, nálam pedig kp csak 3.000 volt, úgyhogy automata a következő állomás. Nagyon rendes fickók voltak, mert míg én elbattyogtam a matáig, egyikük bement a rendelőbe és onnan felhívta a dokit, hogy rákérdezzen a papírra.
Hmm...
Nyilván Márti hüje. Ez előttem eddig sem volt titok; a papír a postaládánkban várt. Csak ki kellett szedni, megúsztam a horribilis költséget. Immáron nyugodtan utaztam az ÁEK felé.
Batta nincs messze Pesttől, mondom, még az északi vége sem indokolja a 2 óra 12 perces menetidőt, hogy mégis enyi ideig tartott, annak oka a lefagyott út volt. De odaértem negyed 1-re.
Előttem hatan várakoztak. Azt hittem, estig ott leszek, de mikor meglátott a főorvos úr mondta, hogy másodiknak én jövök.
Egy magas, fekete farmert és fekete inget viselő, majdhogynem tarkopaszra nyírt fejű, vékony fiatalember ott lébecolt, orvosi kartonokkal a kezében jött-ment, meg is néztem, hogy milyen szimpi ficak, de több gondolatot nem vesztegettem rá, vártam a sorom.
Ficak egyszer csak bement egy kórterembe, ahová behívtak egy hölgyet azután. Én vártam.
Hölgy kijött majd utána a főorvos is -nem is láttam, hogy ő is bement volna, de nyilván, ha kijött...- és széle mosollyal az arcán invitált engem, hogy menjek löbetűs doktor vár.
Löbetűs doktor a szimpi ficak. Hiába. Néha azért működik a megérzésem, szimpi az szimpi. Na.

Meghallgatott, átnézte a zárójelentéseimet, majd le kellett vennem a nadrágom, hogy menézhesse a lábam.
Alaposan megnézte, megbökdöste, és közölte, hogy ez hatalmas terület, nagyrészt nem is kell vele mit kezdeni, ám ahol fekélyesedni szokott, ott megerősíti, amenyiben az érhálózatom megengedi azt, mert ugye a busz összepaszírozott engem az autó elejével, így a lábam jelentős része, 25 cm csonttal, erekkel, izmokkal ott is maradt, amint a tűzoltók elválasztottak minket egymástól, így a megmaradt ereknek kell most életben tartaniuk az egész ügyes-kedves-okos-erős-szép lábamat. Mely melleseleg kicsit nyomorék is, de ez mit sem számít az előzőben felsorolt tulajdonságaihoz képest. Ugye.
Én csak hümmögtem, és félénken ondtam, szimptaikus löbetűs doktorbácsinak, hogy azt a labdányi hiányt örülnék, ha el lehetne tüntetni, de ő ezt elintézte azzal, hogy ott stabil a heg, azzal nem kell foglalkozni. Én eg gyáva vagyok. Ugye. Úgyhogy csak nagyokat pillogtam, ezt látta főorvos úr -Dr. Tamás Róbert plasztikai sebész, ugye-, s segítségemre sietett. Megbeszélték, hogy ennek csak esztétikai oka van, de azt szeretném, ha az eltűnne, s lám, semmi akadálya.
Tapogatta a lábaim, a két lábfejem egymás mellett látható különbséget mutat, hiszen még a színük sem egyezik. A bal pirospozsgás, ahogy kell, olyan életelteli; a jobb viszont, hidegfehér itt-ott kék erezettel, nem beszélve érekes alakjáról. (De nem győzöm hangsúlyozni, hogy édes, okos, erős, ráadásul az enyém!!!!, büszke vagyok rá!) Haladt egyre följebb a doktor, és a térdeim magasságában is határozott, éles különbség tapintható, így haladt tovább. Minden azt diktálná, hogy a combjaim nem különböznek vérellátásba, hiszen a csípőtraumát leszámítva nem történt ott semmi, ami az ereket befolyásolhatná.  A combhajlatomnál kellett megkeresni az artériákat, de érdekes mód csak a bal oldalon van meg. A job lábamon egyszerűen nem ott van, vagy nem az van, ami a nagykönyvben meg van írva. Hiányzik egy ér.
Szóval a jobb lábam vérellátása eleve töredéke a balnak, úgyhogy én ebből zat a következtetést vontam le, hogy Fazekas doki előtt ismét, újból le a kalappal! Ilyen lábból, pláne melyet a busz úgy elintézett, ahogy, tudott használható, okos, szép, kedves végtagot csinálni. Komolyan! Minden dícséretet megér.
De vissza löbetűs doktorbácsihoz. Felbuzdulva a feladaton, két marokkal fogta a bal combom, megszorította és abból kiemelt egy darabot, s azt kicsit megráncigálta, mondván, hogy ennyi volumen kell a lábszáram lágyrészhiányának pótlására.
Meglepetésként ért ez az epizód, úgyhogy kissé felszisszentem, de csak mert nem számítottam erre. Főorvos közbe is vetette, hogy a hasamról is vehetnek anyagot, ha az jobban tetszik.
Hmm....
A hideg futkosott a hátamon, mikor ezt mondta, mert annak idején Fazekas doki azt mondta nekem, ha nem marad meg az utolsó adag bőr sem a lábamon, nem marad más hely, a hasamról kell venni a következőt. Brrrrrrrrrrrrrr.... tehát most rögvest közöltem, hogy azt tán én nem szeretném...
... itthon elmeséltem ezt Ildikének, és ő rávágta azonnal, hogy én hüje vagyok, mert egy számmal kisebb nadrágot hordhatnék, ha hagynám, hogy a hasamból csináljanak lábamat... huh, de morbidul hangzik z, de akkor is.
És igaza van! Hogyne a hasamból vehetik a lábam!!! (Jaj, ez még borzalmasabb! De sebaj!)

Szóval, várom, hogy jelentkezzenek és érfestésre behívjanak, ahol az érbetegségemre vagy ér-anomáliámra is fény derülhet, s kiderül, mikor megy majd a műtét.

Mert lesz nekem szép, okos, erős, megbízható és tartós, egészséges, lábforma lábam!!!







 













/Kép innen, ni/

Ja, nehogy megint férlreértés essék. Elsősorban nem az esztétika az ok, amiért vállalkozom erre a műtétre. Tanár úr, mikor sokadszorra mentem hozzá a nem múló  lábszárfekély problémájával, azt mondta, hogy erre sajnos nemigen tud mit mondani, kezeljük mindig, de egy idő után már annyira tönkremegy a szövetállomány, hogy amputálni kell a lábam. Nos, ezért kell most ez a műtét nekem.
Ezért kell a szimpatikus, kopasz dottorbácsi, hogy a hegeket, s alatta a nem is létező érhálózatot egységbe tudja kovácsolni, s mellékesen lábformára is alakítsa azt, pláne még mellékesen egy mérettel kisebb nadrágra ítéljen!!! (Mondjuk nincsenek illúzióim, ami egy nagy felületen vett donorbőr után fájdalomban marad, nos, annak a gondolatától sem mosolygok. De az egész eredményének híre nagyon is jókedvvel tölt el! :)

Este volt mire hazaértem, mert busszal jöttem (betegszállítást nem kértem), mint a liba, annyira kivoltam. Még most is csak hüppőgők, de nem is ez a lényeg. H9h9!

Huh. És miért ez a cím? Mikor főorvos mondta, hogy itt nagy volumenpótlásra van szükség, nem állítom, hogy azonnal megértettem miről beszél. Pontosaban értettem, hogy valahonnan lábat kell varázsolni nekem, de a szót, hogy "volumen" nemigen tudtam hová tenni. Buta tyúk vagyok, na. Ámde megnéztem és rájöttem mi az. Hö. Már majdnem okosab vagyok, mint egy ötödikes. Hö. (Nem röhög, mert berágok!! Inkább velem örül és drukkol a lábamnak, értve??!!)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr901616518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.Kriszta 2009.12.23. 21:52:36

....komolyan mondom elmenne egy jo kis zaftos kriminek,konnyed bevezetes, minden siman indul,aztan katarzis, tele fordulatokkal,tetopont, szimpatikus, jol oltozott doki,heppiend, en vegig izgultam veled...es ez csak egy nap az eletedbol.....mar nagyon varom, hogy megjelenjen az a bizonyos konyv...

B.Kriszta 2009.12.23. 21:55:23

Ja igen ...en is rakerestem a Google-n igy, hogy "löbetűs doktor"
...tenyleg nem dob ki semmi hasznalhatot....:)...meghogy minden informacio fenn van a neten...:)

Zebra 2009.12.24. 11:08:51

Most akkor melyik vagy a négy közül? Csak azért, hogy ha találkozunk, megismerjelek... :)

ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2009.12.24. 11:14:26

De örülök az új lábad hírének! :)
Fura érzés, mikor az ember tisztában van a fájdalomfaktorral, mégis úgy érzi, hogy megéri. Engem mindenki a programozott császár miatt csesztet, hogy "tudod, hogy fog fájni?", mire mindig csak annyit tudok mondani, hogy "tudod, hogy fájt Ákost megszülni és elviselni a hiányát utána? egy császármetszés engem már nem ijeszt". Az eredményre kell koncentrálni, és nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen a lábacskáddal!

(OFF: Szólj légyszi annak, aki a blogsablonodat hegeszti, hogy legyen kedves ezt a csíkozást kiirtani, mert ilyen hosszú bejegyzéseknél kiugrik az olvasó szeme a vibrálástól. Ami odaát volt szürke háttér, egyszínű, az csodás volt, itt is remekül mutatna! :D ON)

talemaunique 2009.12.24. 15:16:14

@B.Kriszta: Krimi? És ez az életem, képzeld!
Jaj, bocsi, ez valami olcsó békategóriás filmben zajlott párbeszédben hangzik el, csak most ez jutott eszembe. :)
Bizonyos könyv, örülnék, de egyelőre nem mozdult előre semmit a dolog.
De lesz lábam!! :) Úgy értem szép, erős, okos, kedves, TARTÓS lábam! H9h9

Áááá... én az ÁEK honlapján próbáltam, az összes variációban, ami csak eszembe jutott, de nem találtam. Sőt, ott még orvosok jegyzékére sem bukkantam, de ez is engem minősít. Sebaj! Bőven elég, ha löbetűs doktorbácsi érti a dolgát és lábforma lábat varázsol nekem januárban. :)

@Zebra: Ejnye Zebra! Én nem vagyok a képen, olyan szépet nem lehet nyilvánosságra hozni, hiszen csak a szégyenérzetét növelném a topmodelleknek, azt pedig nem tenném. Én felismerlek, ne aggódj! Az összes csíkos pizsamás közül a legszimpatikusabbhoz lépek majd. Nyilván nem tévedek. :)

@ArtmüllerÁgnes: Tökéletesen megértelek a programozott császárral.
A lábammal minden rendben lesz, akár meg lehet műteni, akár nem, de azért én is a műthetőségnek drukkolok és köszönöm a baráti drukkokat is. :)
Sablont egyelőre nem csinálja senki, ígéretem van rá, talán karácsony után Péter tud rá szánni néhány órát, akkor majd mondom neki. :)

Zebra 2009.12.24. 15:47:46

Jól van, megnyugodtam, mert ezek itt fenn nagyon lájtosak az én ízlésemhez. Alig várom az estét, hogy Shreknét, alias Fionát láthassam, ő a kis kedvencem. :)

talemaunique 2009.12.24. 15:51:08

@Zebra: Akkor bizony tényleg nem utálsz majd, kísértetiesen hasonlítok Fionára, s nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy akkor, ha már nem emberformában mutatkozik. Te is felismersz, már nem kérdés. :)

Zebra 2009.12.24. 18:46:56

Szóval az az igazság, hogy nagyon szeretem, ha bőven van volumen. :)))

tagore 2009.12.24. 18:53:20

Drága Márta!
Karácsonyi sztorynak kicsit morbid!
De legalább élvezetes a stílus.Hö!
Attól még szép karácsonyt!

talemaunique 2009.12.24. 18:54:04

@Zebra: Tudtam én, hogy szimpi egy csíkos vagy Te, Zebrabarátom!! :))

talemaunique 2009.12.24. 18:55:13

@tagore: Mi az, hogy morbid?? Legjobb, klasszikus, romantikus történet! Hát ebből lesz nekem szép új, erős, okos lábam! Mi ebben a morbid? He?

szita. 2009.12.24. 20:51:08

hát, az Ildikóknak úgy látszik egy rugóra jár az agyuk(:

talemaunique 2009.12.24. 20:54:10

@szita.: Még jó!! :)) (Jól van, könnyű akinek van agya!! Hö!)

talemaunique 2009.12.24. 20:59:05

@K ó s z a: Ugye?! Örömmel veszek minden drukkot! Jól jön az, hiszen volumenpótlásról van szó! :))

K ó s z a (törölt) · http://kepeim.net/ 2009.12.24. 21:03:58

@talemaunique:

A volumen meddig volumen, és hol kezdődik az ember teste?

szita. 2009.12.24. 21:09:30

@talemaunique: igen, a rettentő sok agyammal egy év alatt nem jutottam el odáig, hogy rájöjjek, hogyan is lehet ide avatart bigyeszteni(:

(meg régen vissza tudtam nézni a kommantjeim, most ezt sem találom)

tagore 2009.12.25. 11:33:28

Talema!
Jó! Tegnap karácsony okán nekem ez jött ki. De ezerrel fogok drukkolni annak a szép, új, erős, és okos lábnak. Meg a Gazdájának is!

Kinga, (törölt) 2009.12.25. 11:48:36

Ha gondolod, az én hasamból is csinálhatják. :))

talemaunique 2009.12.25. 11:50:25

@K ó s z a: A "volumen" itt nem határolódik el anyagában a testtől, hiszen belőlem veszik azt, ugye. Tehát én magam vagyok. Höhö... a hasam a lábam... ehhhh... vagyis a lábam a hasam... ehhh.... Na. Lényeg a lényeg, szép, okos, erős, TARTÓS lábam lesz! :)

@szita.: Gyönyörű avatarod van! (A kommenteket én sem találom, bakker, de ami késik az később van, ugye...:)

@tagore: Helyes! Jól van, tudom. Valóban morbid, de ez nekem az életem, ugye. Ez a busz hozadéka, és ahogy lehet, igyekszem emberként kijönni belőle.

Ráadásul okos, erős, szép lábú emberként.

talemaunique 2009.12.25. 11:51:19

@Kingaa: Még kiegyezhetünk! De a tiéd nem lenne elég 'volumenben' az én hiányom pótlására!! :))

szita. 2009.12.25. 13:51:22

@talemaunique: köszi, ja, most végre utána mentem(: már a kommenteket is megtaláltam (véletlenül eljutottam hozzájuk).

és most megbizonyosodtam róla, hogy (szintén véletlen rátalálás okán), hogy boszorkányos örökségem(ökörségem) csalhatatlanul működik (((:

talemaunique 2009.12.25. 13:55:31

@szita.: Na, azt akkor nekem is áruld el, de ízibe, hogy hol tudom megnézni merre szórtam el elmém magjait! Mert azt én nem lelem, na. Szóval? Szita, kedves?

szita. 2009.12.25. 14:39:07

@talemaunique: nos, az információt jelölő kékmezős i-re kattintva kijön az adatlap, ott az avatar alatt a blog.hu felrat mellett kéken a blogos név, az megnyitja a blogos profilt, ott pedig az "adatlap" mellett az "aktivitás" fülecskét kell meglelni...

biztos van eccerűbb is... majd ha megleltem, szólok arról is(:

szita. 2009.12.25. 14:47:44

de hogy most a tiedre kattintok, ott felsorolja, hova artál,
süti beállítások módosítása