December 8-án, egészen pontosan. A Darabok pedig, mely az új életem első részét rögzítette, az december 1-én került ki a padomon. Mely pad akkor a parkkal együtt vadiúj volt, s én voltam azon ülve s lábam lógatva az egyik első parklakó.
  Ennek már öt éve, sőt, már kicsit több is, hiszen már mindkét dátum elmúlt.

Összegezzek?
Csak címszavakban. Legfeljebb.
Talán a legjellemzőbb az elvesztés, amivel leírható a padomon ücsörgésem. Ez a legjellemzőbb, de távolról sem a legfontosabb.
Sokkal, klasszisokkal lényegesebb, az egyetlen ami megjegyzendő az a megszerzett, kialakult barátságok tudata. Akkor is, ha később (vagy előbb már) kiderült, nem is volt az, vagy lemorzsolódott innen, s majd az életemből is –vagy fordítva- a személy, akit barátomnak tartottam.
Elköltöztem, majd visszajöttem.
Hiányoztam.

Élek. 

5 éve ülök a padomon, lógatom a lábam, ülnek mellém emberek és hallgatják amit magamban motyogok. Ha jól vagyok, én is megyek máshoz látogatóba, ha jól, ha nem, elmondom amit gondolok.
5 éve. Még mennyi lesz?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.