"Méhész voltam hatezer évig, száz éve villanyszerelő vagyok. Ha nyugdíjba mentem, méhészkedni fogok."

Biztosan nem pontos, pedig igyekeztem megjegyezni, de ez nyilvánvalóan nem sikerült még annyira sem, mint a bő féltucat ovis jelét..
Színházban voltam tegnap este ismét.

Már említettem a padomon, láblógatás közben, mert lelkesen vártam az előadást, aztán ott, a kommentekben hogy hogy nem iszapbirkózássá vált a dolog, mert van sok okos, akinek becsípődése csak egyfelé enged értelmezni bármit is.
Tegnap aztán elmehettem a Gödörbe, a Tünet Együttes előadására, hogy kiderülhessen számomra mi is Az élet értelme.
Azt hittük késve érkezünk, mert pár perccel elmúlt már a kezdés kiírt időpontja, de nem csúsztunk le semmiről, megkaptuk a technikát is, sőt, miután én meglehetősen nehezen tudnék földön ücsörögni -de akár lejutni is a párnák egyikére- Ani szerzett széket, s tökéletes pozícióban sikerült helyet foglalnunk.
A technika. Ezt ki kell emelnem, mert meglehetősen különleges (ahogy az előadás linkelt oldalán is olvasható), lehet, csak nekem, de nekem mindenképpen az volt.
Jellegzetes, hogy rá kellett állnom erre, mármint arra, hogy befogadóképes legyek ehhez a dologhoz, s jelentem, nem tartott sokáig. Az első pár mondat, mely nem tudom mennyire volt spontán -ezt elfelejtettem megkérdezni Istvántól-, mert nagyon annak tűnt, de éppen ezért lehetett egy kötötten megírt stabil szöveg is, szóval az a néhány gondolat, ami a fülhallgatón át érkezett az éterből, megadta az alaphangot és kinyitotta bennem a teret, hogy élvezhessem az elkövetkezőt.
És élveztem.
Nagyon.











S hozzá kell tennem, nekem mit jelent. Ó, nem, nem az élet értelmét akarom megragadni, hisz nem futok neki olyan akadálnyak, amely küzdelemből nyilván csak vesztesként jöhetek ki, így csak azt mondom, nekem mit ismételgetett egy idő utána  szajkóm agyam helyén a légüres térben.
Az út tanulás. Vagy megtanulod amit kell, vagy mehetsz neki újra, s addig maradsz abban a körben, amíg rá nem jössz mi is az élet értelme. Hisz ez egy nagy-nagy

KÖRFORGALOM.



Rondabót, emlékeim patinás rekeszében őrzött darabjai közt.


Öt kör, egy dobozos-primulás, egy pörgós-forgós, egy sámli-törős Clint-tekintetes, egy bongyorkás-nem_akarom-os, egy túláradó-boldogság-os, és volt egy nagy, mely összefogta mind az ötöt, mind a négy "színen" át, egy, amely  kör a téglára emelve suttogva harsogta az élet értelmét.



"Meg fogok halni."

Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.