Mostanában sokat megyek, de ez talán nem különleges, mert feszt ezt csinálom, s időnként elérek teljesítő-képességem határához, mint most is.

Épp ezért a tegnapom odaadó pihivel telt, de ma már nekiindultam például gyógyszert szereznem meg valami étket is, tehát kanyarogtam a városban.

Igen, kanyarogtam, mert nem ám, hogy megyek amerre akarok, amerre a logika vagy a legrövidebb út a kitűzött célhoz vinne, hiszen nem úgy van az... én, mint konok nyomorék, megyek a szép, bordón csillogó, összefogással született mocimmal... arra, amerre korábban már kitapasztaltam, hogy a nem akadálymentes közúthálózaton hová hogyan -mely kerülőkkel- juthatok el. Tehát kanyarogtam.

Előbb le a texoba, ami eleve nem egyszerű történet nekem, hiszen -szám szerint röhej- egy járdaszegély van ami utamat állja a kézenfekvő útvonalon -igen, egy darab... konkrétan meg tudom mutatni, hogy hol estem hanyatt -vagyis persze nem, csak a lökhárítóm csattant és állt meg a szívem egy-egy ilyen alkalommal- már többször is, le is adtam a megfelelő  helyre ezt s vártam.

S persze várok is. De gyanítom, csak mert annyi eszem van, amennyi. Semennyi... de ez egy másik történet... ígéretem meg volt... és ez is egy másik ... vagyis nem is, épp ugyanez a történet, de maradok az enapi időfonalnál.

Szóval, mentem, befizettem egy nagyon irgum-burgum csekket és megvettem a napokkal ezelőtt elfogyott gyógyszerem, majd bementem a tényleges árutérbe. Ott is keveregtem, tisztes úr és kedves hölgy segítségével sikerült elérnem a magasan lévő dolgokat, majd indultam kifelé, a pénztárnál ismét egy nagyon kedves, segítőkész szakszemélyzettel találkoztam s nyugodtan gurultam is kifelé. Gondoltam, jövök haza.

Még a texo mellett voltam, mikor hívott az ortopéd-cipészem -hehe... nekem ilyenem is van...- székes fővárosunkból, hogy kész a cipőm, ott van az üzletben, bármikor mehetek érte. Megbeszéltük, hogy nem is kell nekem felmenni, hiszen már a próba megvolt, csak egy apróság, a jobb oldalon nőtt lábamon hordandó és két és fél számmal kisebb cipőmre, vagyis alóla lemaradt a 2 cm-es talpemelés, melyet mostanra pótoltak, tehát felsőrészt próbáltam már, az tökéletes, s ha a talpam is kvázi leér majd, minden oké lesz, vagyis akárki elhozhatja majd nekem. Tehát ezt megbeszélendő álltam meg a járdán, a texo benzinkút és körforgalom mellett. Hogy ez épp ott történt, gondoltam, akkor nem is haza indulok, hanem lemegyek az onnan cirka egy utcányira lévő Sérültekért Alapítvány székhelyére, mert őket kérem meg a cipőm elhozatalára -ahogy ezt korábban meg is beszéltük már s aktuálissá lett.

Ott tanakodtam a jrádán, hogy most akkor merre, mikor mellém ért egy babakocsit toló, fiatal anyuka s a kocsiban kicsiny fia. Egy nagy dobozzal egyensúlyozott s közben -így egy keze volt csak szabad- próbálta egyenesben tartani a babakocsit. Én meg, mivel gépesített egység vagyok, gondoltam... és szóltam is:

- El tudom kísérni Önöket, s a mocimmal elvihetem a csomagot, ráérek! -reméltem, hogy nem veszi Anyuka tolakodásnak ezt, legalábbis érzi a segítőszándékot ebben -pedig csak a karmámat tataroznám...ugye-, s lám, most nem csalt megérzésem. Bár a segítségem nem kérte, beszélgetni kezdtünk.

Itt, Százhalombattán a közterületek, közintézmények akadálymentesítéséről.

Ájvé... megadtam az emilcímem s megegyeztünk, hogy igen, épp azért, mert Ő is átélt egy traumát, érti az akadálymentesítés általában fontos voltát. Azt, hogy ez a kérdés nem kizárólag egy szűk társadalmi réteg igényének kielégítéséről szól, hanem minden ember életében van olyan szakasz, amikor elengedhetetlen az épített környezet akadálymentes volta. Itt persze csak a fizikai szegmensről beszéltünk, de merjünk nagyot álmodni, s a törvényeknél maradva ugye, komplex akadálymentesítés a cél. Remélem, kedves hölgy megkeres, s tovább "ütjük a vasat".

Ezután kerek lélekkel mentem a Szellő utca felé... a texo felől még egyszer sem mentem, de gondoltam, ha már ott van ez az intézmény és városunk egészen a nemrégi 3,7 milliárdos krachig egy egészen működő település volt -ahol kontinens-szinten párját ritkító pitypang-szökőkút és zsebkendőnyi méretű díszpark bűvöskocka extrával születik, tagadhatatlanul a város szépülésére... de iszonyú pénzből-, arrafelé csak elkészült a közterületi fizikai -mert a lámpák például a főúton sem "szólnak", de ne kötözködjek már ennyire, igaz?- akadálymentesítés, tehát bekanyarodtam a mocimmal a texo-körforgalomtól az Olimpia utcába.

Aha. Az első útszakasznak egy kanyar után úgy van vége, hogy a járda elvágólag be van fejezve s az a szép ződ gyep... az van utána. S közben mindez, mármint az addigi járda, cirka egy méternyi szélességűre szűkül, tehát megfordulni sem tudtam rajta, s lévén kanyarban van azonmód a frász állt belém, hogy miképp tolatok vissza....

Jóvanna.. nekem míg volt eszem, se volt jogosítványom, mosmegmán eszem senincs... de ilyen frász belémállás meg de... ám a cseresznye ugye... szóval épp arra jött egy mit sem sejtő úr, akit esdeklő szemekkel és pilláim remegtetve megkörnyékeztem, hogy segítsen már visszanavigálnom a civilizációba, s lám -biztos szándékaim ellenére annyira fenyegető egy öregrokinéni vagyok, hogy nem volt más választása- kedvesen segített is. Egy ponton, ahol már elfértem, segített irányba is állnom, majd megköszönve segítségét, elváltak útjaink s kénytelen voltam az úttesten haladni tovább (megjegyzem, a harmadik kocsilehajtón tudtam csak lejönni, annyira magas ott a járda és annyira téraránytalan a kocsifelhajtók szöge az úttestettel... mint némely helyen az "akadálymentesítésre szabványosított betonelem"... de ez egy másik, s ennél sokkal kisebb, de tényszerű morgás témája lehet... ).

Ilyen kalandok után végre odaértem a Szellő utcai épületekhez, s bátorkodtam be is menni. Sosem tudom hová is megyek pontosan itt, de gondoltam, akárkivel is találkozom, nekiszegezem a kérdést, miszerint: "Zsuzsi vagy Gábor kéznél van-e?" Tehát elhatározásom ingathatatlan volt (bár a murva kicsit ingóvá tette a mocim, de ennyi belefér... kaland az életem, ugye...)

Egy ajtón beláttam s éppen telefonált egy hölgy, nekem meg több sem kellett, intettem neki, mikor felém fordult, s vártam, hogy ha lesz rám egy perce, ő lesz az aki megnyeri a kérdésem...

Nem is telt bele annyi sem talán, már ott is volt mellettem a hölgy, bemutatkoztunk egymásnak -s én nagy küzdelmet folytatva magammal, megtaláltam őt: Szélpál Stefi drámapedagógus-, elmondtam amit szerettem volna, kiderült, hogy majd a jövőhéten érhetem utol őket a nyígömmel -természetesen segítségét felajánlotta ő is, csak nekem ebben most más nem lenne jó-, aztán feltett egy kérdést, amitől én megint billentem egyet. (Vagy hogy kéne mondanom...)

Azt kérdezte, hogy én vagyok-e az a Márti, akiről Gábor -az alapítvány sofőrje- sokszor beszélt neki. Én persze csak néztem kifele okosnak nem mondható, de okos tekintetet felmutatni elszánt fejemből s e tétova reakciót látva még folytatta is. Ekkor már egyértelmű volt, hogy igen, én vagyok az a kotnyeles akivel eddig nem találkozott, s elmondása szerint örül neki. Mármint nem annak, hogy eddig nem... jaj.. szóval... :) És folytattuk is.

Egyetértettünk alapkérdésekben. S abban is, ha többen nyomjuk, mozdulhat a dolog. (Csak én teszem hozzá, engem, mivel nincs agyam, ha nem mozdul sem sarkall a feladásra... mert túl buta vagyok ahhoz, hogy feladjam, belássam ha valami sziszüphoszi munka...)

/Sziszüphosz ehunnan e/

Megbeszéltük, hogy a jövő héten összeülünk s megbeszéljük együtt az értékek -s hozzáteszem érdekek- mentén a közös munka lehetőségét.

Szóval, Gábor, pletykás vagy! És ezt én szeretem. :)

Összefoglalva kicsit: lesz cipőm, télicipőm, de ez majd egy külön hálamese része is, alakul a dolog, mely a társadalmi érzékenyítéssel kezdődik szerintem. Most már tényleg az a következő lépés, hogy a potentátok, akik esetleg döntési helyzetben vannak, ne gondolják e törvényekben is rögzített kötelezettséget egy luxushóbortnak és nem döntési helyzetben lévő, de iszonyúan felsőbbrendű hangsúllyal leereszkedő emberek, akik sérültekkel találkoznak ne gondolják például a betegszállítást taxiszolgáltatásnak... -tudom, ez nem egy lépéssel érthető, itt csak egy illusztráció, mert MEGÉRDEMLEM...

Partnerekre akadtam. Olyanokra, akik egyfelé gondolkodnak, ugyanarra, fontos kérdésekben, mint én. Tehát a mai kerengésem eredményekkel kecsegtet.

..................................

ÜTKÖZÉSEK

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.