Hol is hagytam abba?
... ja, már emléxem...

Eddig ez történt...

Szóval, elküldték terheléses röntgenre. Persze, nincs új a Nap alatt, nekem mégis el kellett gondolkodnom, hogy mi a búbánat lehet ez. Megkérdeztem, gondoltam, jobb ha nem magamtól képzelek ezt-azt... Mondhatni "aszta..." értem én, de elképzelem a gyerekem, amint a sérült vállát ki kell szabadítania a hevederből, majd mintha ez önmagában nem lenne elég, még fel kell kapnia egy súlyos vödröt, amitől elmegy a kulcscsontja világnak... aztán ezt az állapotot rögzíti a film. A "világnak menés" mértékétől függ, hogy műtendő/műthető-e vagy sem.

(Míg vártam rá, megkérdeztem a recepción /egy szűk, zárt fülke, kicsiny, lehajolós magasságban lévő egyetlen ablakkal/, hogy mikor is kellene nekem kontrollra jönnöm, mert úgy rémlik, hogy elfelejtettem. Nos, kiderült, hogy nagyon okos vagyok, nincs időpontom... "szükség esetén" jelentkezhetek bármikor... :)

Kijött Dorka, megvártuk a felvételeket, illetve nem is adták ki nekünk, mert még előbb Juhász doki ment és megnézte, elhozta azokat. Behívtak minket, megtekergette újra "ceginkám" vállát, és boldogan mondta, hogy nem kell műteni.
Sokatmondó anya-lánya összepillantás után kérdeztük, hogy mi lenne ha mégis... ecseteltük, hogy mióta s milyen rendszerességgel megy ez a "móka". Abban maradtunk, hogy most ugyebár három hétig hordja a címben megidézett mosolyogtató nevű cuccot, amitől ismét helyrerázódik, majd mondjuk nyáron, a szünetben, egy határozott, ráadásul időben tervezett műtéttel rendbeteszi.
Megszereztük a hevedert (mellesleg a kórház büféjében pl, senkinek gőze sem volt róla, hogy merre lehet a gyógyászati segédeszköz bolt... a kórház területén belül... hmmm... utána be kellett volna mennünk hozzájuk, hogy megtaláltuk, hátha másokat már sikerrel útbaigazítanak majd :), s mentünk vissza, hogy szakszerűen kerüljön helyére az.

Egy-kettőre kész is lett, szegény Dorka őszintén válaszolt arra a kérdésre, hogy "Kényelmetlen? Nyomja a vállad?"; miszerint "Igen!". Nos, ezután Juhász doki elégedetten jegyezte meg: "Ez is a dolga! Ilyenkor megy helyre az elvándorolt csont! De nyugalom! Egy-két nap és megszokod!"

Fájón dokumentálom, hogy első nap nagyon szenvedett tőle. Viszont büszkén dokumentálom, hogy nem adta fel és ma már nem volt olyan borzalmas, azt mondja.

Az alábbi képen egy hasonló cucc látható, olyat nem találtam, ami pontosan az lenne, ami a gyerekem csontjait hivatott visszataszigálni, de viszonyításnak megfelel...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.