Meglátogattam Emmát, a roki-barátnőmet. Hosszú volt a nap.

Nem is tudom mikor, de talán 10 körül indultam Ildikével és úgy számoltam, hogy majd valamikor késő délután kerülök haza. Ehhez képest háromnegyed nyolc volt este, mikor beestem itthon az ajtón, addig dumáltunk, gyakorlatilag folyamatosan.

Emma! Ne haragudj! Nem tudom lejegyezni a mai nap történéseit olyan súllyal, amilyennel pedig kéne, mert mindent felülír az, amit délután kaptam, s most olvashattam el, mikor hazajöttem Tőled.

Mi más lett volna, mint egy emil? Kinyitottam az outlookot, és elkezdte letölteni a leveleimet. Láttam, hogy jött egy rakás, de nem akartam most elolvasgatni mindet, csak gondoltam szemezgetek belőlük, ami nem fontos, azt holnapra hagyom. Nem is tudtam azonosítani a miértet, de egy levélen megakadt a szemem. A feladója első blikkre totál ismeretlen volt, de nem az első eset, hogy ez történik, úgyhogy mentem tovább... de valami mégis visszacibált oda...
...és akkor láttam meg, amit nyilván már korábban is elolvastam, csak nem hatolt el oly mélységig, hogy értsem is...
A melléklet: Lencsés_Zsolti.bmp (639 kB)

Elkezdtem olvasni a levelet. Görcsösen szorítottam az egeret és másik kezemmel egy bravo nektár kupakját, nehogy idő előtt megnyissam a képet... tudni akartam a felhangot, a levél írójának hozzáállását Zsoltihoz...
Persze nem bírtam ki, és a második mondat után (amikből egy árva betűt sem értettem), megnéztem a képet.



Ültem, és bénultan meredtem Zsolti szemébe.

Holnap válaszolok Áginak is, akitől kaptam.
Emmának is írok, akivel a mai napot töltöttem.
Most pedig megyek és Dorkával megpróbálok a Lostra figyelni.


Szeretlek Zsolti! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.