A Halál
2007.12.30. 11:21
Miért? Miért most? Miért ő?
Dittének.
Természetesen csak az én szemüvegemen át; mint minden, amit mondok, nem egzakt, csak az én igazságom. De ez az én IGAZSÁGOM.
Ezt nem árt észben tartani, de nem "kell" feltétlenül olyan sebességgel élni, mint akár ő /JM/, vagy Janis Joplin /akitől sokáig kölcsönöztem az avatarom, Andy Warholul/.
A halál az út része, nem több és nem is kevesebb egy állomásnál. Annak aki éppen éli /halja/, ennyit jelent. Annak, aki éppen "elveszít", aki a veszteséget éli meg, annak sokkal nehezebb megbírkóznia a feladattal.
Neki is "csak" egy állomás ez: egy olyan lecke, amit meg kell tanulni. Ezt soxor összeraktam már, itt például többé kevésbé összeszedett formában.
Az elvesztés iszonyú nehéz, az az érzés, mikor tapasztaltam, hogy konkrétan egy darab hiányzik belőlem, s nem tudom elképzelni a holnapot -mit holnapot? a következő percet sem- nélküle.
Nem ugyanolyan a hangulata a temetőbe járásnak sem. Sosem értettem Zsoltit. Mert nem ment ki Anyuhoz szinte sosem. (Talán ha kétszer volt kint.) Sosem vetettem a szemére ezt, de nem értettem. Én oda "szívesen", nyugodt lélekkel megyek, Anyu és Zsolti sírjához.
Az almám másik feléhez viszont háborgó lélekkel, vitatkozva a sorssal, magyarázatot követelve, hadakozva és ezért csak nagyon ritkán megyek.
Neki inkább itthon gyújtok gyertyát, s ahogy csendben nézem a lángot, kicsit velem van...
Egy biztos, semmi sem véletlen.
Sem a "miért", sem a "mikor". De még az sem, hogy ki következik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr521596411
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.