Vallomás
2008.04.20. 14:05
Eltűntem innen, de azt hiszem, mindenhonnan eltűnnék. Illetve talán ez már múltidő, mert most megint egy hullámvölgyből küzdöm fel magam.
Nem magam miatt vagyok megint itt a téren, hanem célzatosan akad itt néhány ember, akiket nem akaródzik elvesztenem. Nem nevesítem őket -beeeeeee-, de gyanítom, hogy tudják.
Az utóbbi hetek eseményei, csak címszavakban:
- gyerekeim közül kettő, más-más bajjal, más-más kórházban;
- barátnőm hónapok óta húzódó betegségével szintén kórházban;
- kudarc kudarc hátán, melyek személyesen érintettek/nek;
- számos csalódás, egyes emberekhez való kötődésemben;
- agyam elhasználódása, még sokkal jobban, mint amit a 10%-os kapacitás indokolna;
- megmentett lábam riasztó állapota a -számomra- súlyos, folyamatos terheléstől, melyet persze kísér a komoly fájdalom is, csak ez önmagában nem megjegyzendő;
- gépem az összeomlás jeleit mutatta, úgyhogy egy teljes hétig gyógyítás alatt volt (gyerekem gépét bitoroltam, de az nem az igazi).
Ritkán írtam és szinte semmit nem olvastam.
A nyakán lógtam (illetve lógok még mindig) jónéhány embernek.
Fáradt vagyok.
Most megint előjött egy régóta vágyott kép: csak mélán ülök egy domboldalon, mellettem a mankóm, kezemben egy pohár hideg valami és nézek le a völgybe. Semmi dolgom. Senkinek nem tartozom semmivel. Senkitől nem várok semmit. Csak vagyok. Csak.
Lehet, hogy ezt már írtam, de ki tartja ezt számon, nem igaz?!
Azt hiszem hetedik osztályos voltam, mikor a vers- és prózamondó versenyen én, mint tehetséges (de ha az nem is, hát önbizalom terén túltengő, kissé dagi, vörös hajú) palánta, előadtam Anyu javaslatára, s mindenki mélységes megdöbbenésére, Rímhányó Romhányi egy opusát. Valamiért most idecseng nekem.
Íme:
Romhányi József: A teve fohásza
Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
Aki(k)nek szól ez, az(ok) érti(k). Akitől kell, bocsánatot kérek. Aki megbocsát, úgy kell neki! :)
Kit minősít, hogy szeretek itt lenni? Engem vagy titeket?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.