Amper és a makramé
2008.04.24. 08:45
Minden kutyákok legkutyábbika megtanult makramézni. Ugye milyen ügyes?
Kár, hogy ennek az ippeg munkába állított gépem esett áldozatául.
Amper , családunk egyenrangú tagja, aki négy lábon járva él, tegnap megtanult makramézni.
Ugye a makramé az, amikor madzagból mindenféle csomózási trükkel valami felismerhető cuccot varázsolnak a gondos nagymamák?!
Szóval, történt, hogy tegnap estefelé, olyan fél 8 magasságában ültem a gépnél, Ildi -a barátném- pedig a konyhában tett-vett, Amper nálam, illetve a lábamnál pihent, az asztal alatt. Ámde, meghallotta a gyanús neszeket a mosogató felől, s ebből azonnal arra következtett, hogy lesz arrafelé neki némi leeső finom falat. Miután látása már a múlté (szaglása is néhainak nevezhető, hallása az egyetlen, ami még úgy ahogy működik), hát azon nyomban, mondhatni torony iránt indult is a vágyott kaja irányába.
Csakhogy! Mint azt mondottam volt, hát látni oly nagyon (azaz semennyire sem) nem lát, ezért első nekibuzdultában egy kanyart kerített megára a klaviatura madzagjából. Persze én is útban voltam, úgyhogy vissza, s megint neki a célnak. Így ismét egy csomó, immáron másik lábán.
Mire észbekaptam, hogy mi is történik a lábaimnál, már Amper úgy nézett ki, mint egy légy a keresztespók hálójában.
Természetesen igyekeztem kiszabadítani. Nem könnyű ám az ilyen tevékenység, egy tökéletesen önfejű ebbel, ráadásul úgy, hogy ugye én nem tudok lehajolni.
S a meglehetősen nehéz helyzetet még súlyosbította, hogy Ildi -mit sem tudván a történés lényegéről, csak a heves tusát hallotta- abszotút jószándékáról tett tanúbizonyságot, mikor is szalámikkal felfegyverkezve, cuppogó és ellenállhatatlan egyéb hívó zajokkal próbált engem megszabadítani, a hallhatóan nekem útban lévő kutytól.
Én meg ugye, szólni sem tudtam, mert örültem, ha egyszerre egy problémával meg tudok küzdeni, s az éppen a fontossági sorrend figyelembevételével nem volt más, mint szabadon ereszteni minden kutyákok legkutyábbikát, okos, szép, kedves, barátságos, immáron makramézni is tudó Ampert.
S mire sikerült ez a művelet, a klaviaturát megmentettem, ámde a csatlakozó, amivel a géphez van kötve szegény, hát igen zilált lett. Tehát, most nincs gépem. Csak míg alszik beteg gyerekem -Hármaska- addig lóghatok az övén.
Na, hát így telnek napjaink.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr191596356
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.