M. Night Shyamalan: Az esemény
2008.07.12. 20:44
Csak talemául, az én szemüvegemen át.
Ja, és a kis piros vonat, el ne feledjem!
Lévén most öregszem, így ezt kaptam Tőle ajándékba.
A filmről itt is, meg itt is, no és itt is olvasható értő kritika, vélemény, tőlem tehát csak a személyes reakciók várhatók. (Mert ugye én nem értek ehhez se.)
Ahogy jöttünk kifelé, én már mondtam is, hogy "Az a szél! Mi van?!"
Mert nekem azon akadt meg a szemem, s ettől álltak le az amúgy sem fürgén mozgó kerekek agyamban. Az rendben, hogy a növények (is) kommunikálnak egymással. (Egyszerű példa, ha megtámadja valami olyan hatékony kártevő rovar például az erdőt -ami veszélyeztethet egy nagy területet-, a fák azon a részén is értesülnek a veszélyről a populációnak, ahol még nem jelentek meg az élősködők.) ((Jóvanna, nem akarok szájbarágós lenni, csak leírom ami eszembe jut.))
De jelen esetben minden alkalommal, mikor a növényzet védekező (ill. már támadó) mechanizmusa aktivizálódott, akkor ezt előbb egy erős, kitartó széllökés, szélvihar jelezte.
Hogy?
Vagy csak kötözködöm?
De amúgy tetszett, és néhány dologra rájöttem.
1. Van roki és nyugdíjas jegy is a moziban. Hehe.. Csak már későn vettem észre.
2. A tanárok jó fejek tudnak lenni. Nekem szimpatikusak is.
3. A matematika, a számok megnyugtatják az embereket.
4. A testi kontaktus -legyen az akár egy kézfogás is- a bizalom jele.
5. Párizs sem ússza meg!
6. Nem csalódtam ebben a fickóban, már a számomra kimondhatatlan nevű rendezőben.
M. Night Shyamalan
Filmjei
...................................................................
És a másik téma, amit rögzítenem kell, az a vonatozás.
Mint egy ovis, komolyan, úgy éreztem magam! Ahogy most visszagondoltam, lehet vagy 10 éve annak, hogy nem ültem vonaton. Amíg nem jelentek meg az új kis piros, rokibarát szerelvények, fel sem merült bennem a lehetőség, hogy valaha fogok még vonatozni. De van nekem egy Ildike barátnőm, aki már azt is kiharcolta, hogy villamosozzak, sőt, a mozgólépcsőt is vele kellett először kipróbálnom (megy az, megy, csak éppen szívrohamot kapok minden egyes fel- és leszálláskor...van itt olyan bloggerina, aki ezt igazolni is tudja!) egy ideje mondogatja nekem ezt a bizonyos járművet. Tegnap fel is hívtuk a MÁV infót, hogy mondjanak egy olyan időpontot, amikor a kis piros megy innen tőlünk az nagy Budapest felé, s ma annak megfelelően időzítettük a dolgainkat. (Mondjuk a 70 fokot nem sikerült alább szorítani... de mindent nem lehet!)
Simán fel tudtam szállni! Annyira de annyira ügyes vagyok! Kijött a lépcső én meg felsuhantam rá, ahogy kell, és totálisan elégedett is voltam magammal.
Mit voltam?! Vagyok! Mert kérem én vonatoztam!
Megjegyzem hétfön felhívom újra a MÁV infót és rákérdezek, hogy vajon hogyan közelítse meg az állomást a Camponából egy olyan roki, aki nem tud lépcsőzni?! Ezen filóztam, mikor fel- s lelépcsőztem, mert én ezt megtehetem. Közben félre kellett állnom, mert egy anyuka a kezében vitte a babakocsit, benne a babával.
Fel, hehehe... le, hehehe... mondá PomPom. Ugye?
De jó volt ez. nagyon jó volt, akkor is, ha nem kaptam magamnak egy árva fölsőt sem. Azért ez mégiscsak felháborító, de összességében nagyon jó volt.
Köszönöm Ildike!
És a másik téma, amit rögzítenem kell, az a vonatozás.
Mint egy ovis, komolyan, úgy éreztem magam! Ahogy most visszagondoltam, lehet vagy 10 éve annak, hogy nem ültem vonaton. Amíg nem jelentek meg az új kis piros, rokibarát szerelvények, fel sem merült bennem a lehetőség, hogy valaha fogok még vonatozni. De van nekem egy Ildike barátnőm, aki már azt is kiharcolta, hogy villamosozzak, sőt, a mozgólépcsőt is vele kellett először kipróbálnom (megy az, megy, csak éppen szívrohamot kapok minden egyes fel- és leszálláskor...van itt olyan bloggerina, aki ezt igazolni is tudja!) egy ideje mondogatja nekem ezt a bizonyos járművet. Tegnap fel is hívtuk a MÁV infót, hogy mondjanak egy olyan időpontot, amikor a kis piros megy innen tőlünk az nagy Budapest felé, s ma annak megfelelően időzítettük a dolgainkat. (Mondjuk a 70 fokot nem sikerült alább szorítani... de mindent nem lehet!)
Simán fel tudtam szállni! Annyira de annyira ügyes vagyok! Kijött a lépcső én meg felsuhantam rá, ahogy kell, és totálisan elégedett is voltam magammal.
Mit voltam?! Vagyok! Mert kérem én vonatoztam!
Megjegyzem hétfön felhívom újra a MÁV infót és rákérdezek, hogy vajon hogyan közelítse meg az állomást a Camponából egy olyan roki, aki nem tud lépcsőzni?! Ezen filóztam, mikor fel- s lelépcsőztem, mert én ezt megtehetem. Közben félre kellett állnom, mert egy anyuka a kezében vitte a babakocsit, benne a babával.
Fel, hehehe... le, hehehe... mondá PomPom. Ugye?
De jó volt ez. nagyon jó volt, akkor is, ha nem kaptam magamnak egy árva fölsőt sem. Azért ez mégiscsak felháborító, de összességében nagyon jó volt.
Köszönöm Ildike!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr311596319
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.