Nem is!
2008.09.21. 19:46
Mondom, hogy nem. De tényleg.
Eleve nem is értem, hogy miből gondolod ezt?!
Tegnap, ahelyett, hogy normális emberhez méltón kialudtam volna -vagy legalább megpróbáltam volna kialudni- magam, nem, én virrasztottam egész éjjel. Aztán persze amikor már nem lett volna tanácsos, naná, elaludtam. Úgyhogy már jócskán a délelőtt vége felé járt az óra, mikor vizes hajjal végre hozzáláttam a teendőkhöz, hogy mire reményeim szerint megérkeznek a vendégeim, elkészüljek a dolgaimmal.
Annyira, de annyira ügyes vagyok, de komolyan! Mindennel készen lettem, Berta fel is söpört, hogy Amper "hajzuhatagát" legalább kis időre letudottnak tekinthessük, úgyhogy gondoltam, van még egy majd' fél órám, hogy kipihenjem a szoros ritmusban véghezvitt munka fáradalmait, mert Attila felhívott korábban, hogy pontosan 14:18-kor érkeznek a házunk elé. (Mire én közöltem, hogy remek, várom őket szeretettel, erre mi volt a válasz? Na? Hát ez: "Most már 14:19-re módosult." Höhö... precíz egy alak, mi?:)
Tehát akkor joggal gondoltam, hogy ledőlök kicsit és szundítok, mert még csak 13:50 volt, vagy valahol annak környékén ténfergett az idő.
Erre mi történik? Hát nem megjönnek a vendégek?!
:))
Kicsit cidriztem, hogy milyen lesz. Azért ez nagyon hosszú idő, az az ember, aki valaha voltam, aki valaha helles diák volt, s Attila osztálytársa, már nem is létezik.
De Attila semmit sem változott. Gyakorlatilag ugyanaz a ficak nyújtotta át nekem a csokor rózsát s mutatta be a feleségét, akitől 20 éve elköszöntem. Már persze, hogy ugyanaz... de szó szerint ugyanaz. Érted? Érted????
Nem volt feszélyezett a beszélgetés. A sütimbe nem pusztultak bele, botos látványomtól nem ájultak elfele, témánk pedig akadt, aztán karitatív megmozdulásként beszállítottak az Ebatta kultúrkocsmába (amely helyet én nagyon szeretek és minden erre tévedő gyanútlan lelket igyexem rábeszélni egy ott elfogyasztandó kávéra példul), ahol tovább is beszélgettünk.
Aztán persze hazafuvaroztak, majd azzal búcsúztunk, hogy akár meg is ismételhetjük ezt, vagy akár én is elmehetnék hozzájuk látogatóba (bár ezt csak Attila mondta, még a k-kocsmában, míg a neje az orrát púderozta, de gondolom, ő sem tiltakozik egy ilyen felvetés ellen, de pláne azért, hisz köbö annyi az esély rá, hogy én elvetődöm feléjük, mint a lottó5ösnek...), de mindenképpen levelezzünk.
Hogy nekem mi a tanulsága a mai napnak?
Hát, tanulság az nem van.
Csak elégedetten tudom könyvelni, hogy ismét kaptam egy adagot az oly régen nem tapasztalt lélek-erősítő esszenciából.
Köszönöm Attila, hogy eljöttetek!
Ja, a cím. Már megint, csak a lényeget nem írom le, ahogy szoktam, ugye? :) Azt mondtad, szomorú vagyok. Nem igaz.
Legfeljebb lényeglátó és realista.
De most nagyon kisimult lélekkel megyek aludni, kicsit sem vagyok szomorú, még látszólag sem. A szemem, ha mélyen belenézel, lehet, hogy mégis megmutatja ezt, hisz van amit soha nem lehet vidámmá tenni, de ahogy mondtam, s ahogy egyet is értettünk ebben, a rossztól lesz teljessé a kép, mert ha van, azzal nem teszem szebbé az egészet, ha nem veszek róla tudomást. Ezzel legfeljebb hiányossá tenném a kirakót.
Na, megint kezdek úgy csinálni, mintha lenne szürkeállomány a hajam alatt. Pedig csak meg akartam köszönni ezt a délutánt Nektek!
Höhö...
Valami ilyesmit érzek a mai délutántól!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr771596277
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.