A bevezetőről nem is ejtek szót... ehhh... viszont SBM mondanivalóját ismét meg kéne szívlelni, vagy legalábbis igazat kell adjak neki, ismét.

Régóta szeretem, bár generációs szakadék van köztünk, ennek ellenére voltam koncertjén néhányszor, sőt, egy alkalommal kezet is rázhattam vele (oooohhh, micsoda megtiszteltetés!), s néhányszor itt is megemlékeztem róla. Most az egyik ilyen alkalommal már citált opusza került ismét elém, s ez alkalommal egy másik mondat ragadta meg a figyelmemet.
Ajánlom továbbgondolásra!
Íme, az egész darab:


<object width="425" height="344"><param name="movie" value="https://www.youtube.com/v/HpMnsYOyHG4&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="https://www.youtube.com/v/HpMnsYOyHG4&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Itt a hónalj-hontalanság paradoxonára figyeltem fel, mely nem kevéssé jelentős észrevétel, ám most ennél sokkal szikárabb mondat ütötte meg fülem, mely a jelen helyzetben -az ország, a nép... a MAGYAR NÉP, a nemzet jelen köröülményei között- igen komolyan veendő.
Na, melyik is az a rész?
Gondolom, nem kérdés. Ez a Szabi gyerek tud valamit.

"Ez van, a múltunk csak egy görbe tükör,
de legalább szarvas vezetett, nem pedig pár ökör!"

Jelenleg kifejezetten ezt látom, nem kéne egy szarvast találni inkább?
Mert ökrünk bőven van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.