Dittének.

Ez megint egy emlék, ami talán e nélkül is előjött volna, de most, hogy apropója volt, sokszoros erővel tört felszínre.
A 'zegyik lyányom' lógatja lábát éppen. Mégpedig közelebb hozzám, mint azt a mindennapokban megéljük, mégis marhára messze, mert így még az ablakába sincs benne sose, pedig az az ő helye. (Ugye nem kérdés, hogy a gmail csevegés funkciójáról hadoválok.:)
Mielőtt elutazott, mondta, hogy hová mennek Medvével, kettesben, teljes szabadságban -kimondani is vérlázító, két kicsiny porontyukat nagyszülőkre hagyva, mely idő alatt ők babáznak, bocsok meg nagymamáznak-nagypapáznak-, s egy hétig csak pihenni!?-, persze azt én abban a szúrásban el is felejtettem. Csak az maradt meg, hogy Amszterdam a cél.
Amszterdamról én csak annyit tudok, hogy igen nedves környezet, s szeretik a zöldet. Most kicsit olvasgattam, nézelődtem s ennél nem sokkal jutottam messzebb, hacsaknem azt veszem, hogy bizonyos nénik állnak bizonyos kirakatokban igen ledér munkaruhában.
Hát, ilyet!
De a látképe igen megfogott:

/Kép itt lakik, ni/

Úgyhogy én akkor azt hittem, ott töltik szabadságukat, pedig már korábban elmondta, hogy Amszterdam csak a kontinensen az első állomásuk, hiszen Írország már ölíggé az óceánba benne van, tehát ha valaki Európa belsejébe indul, valahol vagy partot kell érnie, vagy leszállnia repülővel. Nos, ez utóbbit tették ők ama liberális városban, s én napok múlva is szentül (jaj, ez a szó, a tegnap maradéka agyam helyén, tán) hittem, ott lébecolnak. De nem.
Brémába igyekeztek.

Na, hogy ez kiderült, jött a memória pezsdülés, egy képpel, egy hanggal, egy kérdő mosollyal, rádöbbenéssel, a családi legendárium újabb bővülésével.

Volt néhány mese, amit gyerekeim rendre, boldog bambulással bámultak, s ezek egyike naná, A brémai muzsikusok volt.


/Ez egy DVD borító, nekünk VHS formátumban volt meg, de ez a változat, a kép innen/

Az emlék egy gyerekhang a fejemben, mely Egyeskéé. Meséről áradozik nekem, és mondja, hogy szeretné nézni most. Konkrétan egy mesét, amiben szamár, kutya, macska és kakas van... a címe pedig MAI MÓKUSOK... én hökkentem meg. Nem is azonosítottam rögtön  magamban az ecsetelt és unos-untalan nézett mesét ezzel a címmel.
De amint belegondoltam, annak, hogy brémai muzsikusok, nem sok értelme van, azzal szembeállítva, hogy MAI MÓKUSOK, meg pláne. Vagyis ez maradt így, míg porondon volt a mese.
Aztán az agylágyulás vagy pusztán hajlott korom okán feledésbe merült. De most!!

Íme ők, Brémában:


/Szobor innen, s itt még sok kép a városról/
 

Most pedig lassan már újra az ablakába költözik Ditte. Már éppen ideje. Hö.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.