Ditte

2013.12.15. 18:05

Mérlegem megint kicsit helyrezötty. És ez nekem jó. Ez nagyon jó.Reggel hatkor zizmergett a telefonom, s ahogy kitapogattam és elnyomtam arrébb, jóval arrébb a kerepet benne, pöttyet eltűnődtem, előbb azon, hogy vajh milyen nap van.... majd mikor ezt tisztáztam magammal -hogyaszongya nem lehet más,…

Hajnali eccercsak Ditte bekopogott a szobámba, hogy ébresztő van, én, gondoltam még kicsint lustizom és hagytam magam nem felkelni, lesz ami lesz.S mint kiderült, jól is tettem, mert valami tsoda folytán az ébresztő, önhatalmúlag egy órával korábban szólt, tehát megkaptam -s ezt is még kérnem sem…

Azzal kezdem, hogy kerestük, kerestük, de nem találtuk a kőkarikát, melyhez elindultunk, ám a nem karikába rendezett ősember-nyomokat de bíz'a.Reggel Gerda és Medve motorral -böszmeteg hárombetűs piros jószág-, mi pedig autóval vágtunk neki a távnak Fermoy felé, azzal az elhatározással, hogy valami…

Meglátogattuk a Youghal-ban posztoló világítótornyot, ahol egy rakás képet is csináltunk, melyeket meg is mutatok. Íme: Kicsit már látszik a torony is, itt sétáltunk, balra a_zóceján, jobbra a főút. Ez látszik a sétányról letekintve a parton... ...s kicsit felemelkedve a nyílt óceán. Majd…

Két napig pihegtem. Azt hiszem, semmit sem csináltam, közben Ditte takarított...Aztán a második nap délutánján bementünk Cork-ba, Nauékhoz látogatóba, amely élmény nekem most is -mint eddig már két alkalommal- épp olyan kedves volt. (Ha lehet ilyet mondani, Nau nekem egy ikon.)Beszélgettünk.…

El vagyok maradva, így most is "csak" a képi dokumentációt teszem fel a Kalóz napról. Itt kávéztunk, ez egy könyvesbolt, biobolt, sütihely kombináció... Az oda vezető út egy szakaszán négy ilyen természetes alagút váltja egymást Szóval, tessen csak vigyázni, kérem, hogy egy-egy kanyar mögül…

Ott tartottam, hogy megvettük a jegyeket a Blue Pool Ferry nevű kishajóra, mely átvitt minket aztán Garinish Island-re, amely helyről én egy árva kukkot sem tudtam, tehát teljesen nyílt lélekkel, abszolút üres lappal nyitottam felé. De lett volna akár bármilyen előtanulmányom is ehhez, azt hiszem,…

+9./'12. - a képek

2012.07.29. 20:33

Végre ide tudom rakni a képek ici-piciny hányadát, hiszen ennyit majd egy napig tartott megetetni mindenféle tárhely agyakkal, ide pedig -hangsúlyozom- csak a "fölét" tudom legfeljebb betenni. De azt hiszem, ennyiből is látszik majd, nagyon megérte az a nap is. Ez Cork buszpályaudvara, illetve…

Ama bizonyos "jó terv" megvalósultatott, képet annyit csináltam, hogy megzakkant a hiper fotómasinéria agya tőle, így csak holnap tehetem fel az eredményt, most csak címszavakban -és esetleg linkekkel megidézve amit tudok...Reggel én keltem, ahogy szoktam -jobbára első blikkre várom Am/ szokásos…

Gerda szülinapi partyra volt hivatalos, melynek elejére nem nevezett be, mert a Lorax nem tetszett neki, de a Mc'Donald's-ban folytatódó evés-ivásra s a valóban szülinapi bulira már szívesen, így oda vittük őt, majd mi hárman, Zoi, Ditte és én, mentünk tovább.Első tervünk egy lakberendezési áruház…

...és örökbefogadás, hogy el ne felejtsem.Ahogy itt már kommentben utaltam rá, tegnap valahogy nem voltam a topon -öregnéniségemre rátett még megfáradt legó-alkatrészeim sora, mely fájdalom mikor csúcsot ér, vonzza magával a lankadhatatlan hányingert, s jó ismerősök lévén, ez a kín s én magam,…

Picasa próba elébb...Nos, beraktam egy képet, mely az Ardmore csodás tengerpartján való lebzselésem -és Zoi által készített homok-fagyi felett éledt üdvözült mosolyom- bizonyítéka, ám nem tudok utána szöveget szerkeszteni, sőt, bekezdés indítani sem. Valaki tud ezen segíteni? De úgy, hogy azt én…

5./'12 - Ardmore és Benjamin

2012.07.23. 23:36

  Követni sem tudom igazán már a társalgást -de nagyon élvezem a dolog pezsgő voltát-, mert csak néha idekukk, aztán mehetek is. Köszönöm az eszmecserét, majd egyszer, nyugis, öregnéni napjaimon, beszállok magam is, most csak jegyzem nagyjából merre járok, miket látok... Ma reggel Medve hosszú…

4./'12 - ess eső...

2012.07.22. 21:40

  Elébb...Már majdnem hiányzott is, de megnyugtatásomra megérkezett: igazi ír, szomorú, nyálkás, kabát alá mászós borzongató eső...Ma nem is csináltunk semmit sem, vagyis de, mert úgy terveztük, hogy elmegyünk erre, ni, el is indultunk a megfelelő időben s a -szerintünk- megfelelő ruházatban, majd…

3./'12 - Waterford

2012.07.22. 00:22

Délelőtt vásárolnunk kellett, Medve dolgozni el, majd előrébb haladtunk a L'ecsó-ban -de végére még mindig nem értünk- aztán mentünk a központba, ahol csak letettük az autót s átszálltunk a menetrend szerint közlekedő buszra, melyet hogy hogy nem Medve vezetett. Tehát ma délután buszos kiránduláson…

  Itt tartottam, hogy félig láttam a L'ecsót például.Ma azt hiszem, nem későn keltem, mégis valahogy fél 11 környékén kezdtünk neki a reggelinek, mely az itt megszokott gyümölcssalátából, magokkal, gezemicékkel feldúsítva és gyümölcslével ízlés szerint megkörnyékezve állt. Aztán Ditte…

  Már nem ez van, de jegyezni akarom a főbb vonalakat. (1.)Dittéék ebédre voltak hivatalosak, így vittek engem is, mint csatolt állományt. Bea nem jött zavarba a plusz egy főtől -annál is inkább, hogy cirka egy kisebb naszád legénységére méretezte a kaja mennyiséget-, gyermekei pedig szinte fel sem…

Még ma van, már abból a tekintetből is, hogy éjjel valami 1 óra volt, mikor megérkeztünk ide, Killeagh-ba, no meg abból is, hogy nekem már leragad a szemem, de még a -legalább hevenyészett- dokumentációt meg akarom ejteni.Tegnap -majd egy kontinensnyi és lélekben egy fél világnyi távolságban-,…

Előszél

2012.06.25. 15:52

  Amennyiben van ilyen szó egyáltalán.Hetek, hónapok óta érzem, tép, szaggat a bizarr, valóságtól elrugaszkodott honvágy. S azért e jelzők, mert épp ahogy a blog füljegyzetében írom, nem értem, de elfogadom, mint egy konstans részem, hogy ez van. Van nekem. Van nekem Ditte s hagyja, hogy lógjak a…

Női agyvelő

2012.04.17. 07:32

  Ezer meg egy éve nem használtam a kenyérsütőgépem. egészen pontosan köbö két hete is megvan már annak, így most eljött az ideje, hogy -miután a fagyasztóból elfogyott a tartalék rozskenyerem is- üzembe helyezzem kütyüm.Nos, úgy látszik ennyi idő elég volt ahhoz, hogy totál kiessen eszem helyéről…

Barikaland

2012.04.06. 13:45

  Nos, nem egészen gyapjas négylábúak által lakott föld, sokkal inkább bájos, ám konok jószág és a történés vele kapcsolatban...Ma, azzal kezdtem a napot, hogy lezuhanyoztam s utána egy szál köntösben loptam a napot. Csináltam a semmit, majd kopogtak, s én kénytelen voltam köntösben ajtót nyitni, de…

Dagi tál

2011.08.30. 20:14

Nos, igen, mert ugye milyen lenne, ha már az enyém!? Hetente néhányszor -cirka három, az a néhány, ugye- elbattyogok a Match előtt, s be is szoktam térni, bár cipelni nem tudok, de kicsiségeket -napi kenyér, miegymás- többnyire ott bveszem, így szembe jött velem az épp aktuális…

Rum

2011.02.21. 11:44

Ez komoly! Az egy dolog, hogy nincs memóriám, ezért elfelejtem a végre meglelt s már korábban használatba is vett adatkábelt, de azzal ha a fene fenét eszik se boldogulok, hogy feltegyem a nagy örömmel és elégedettséggel készített képeket a remekművemről, de még az is kihussan…

Az ír tánc eredete

2011.01.21. 16:11

Ha már nekem ez -mekkora mák!!- szívemhez közel áll.   S most, hogy ezt leírtam jöttem rá, hogy nemcsak a nezetiség okán, de ezt hagyjuk... Ja, az egyik roki-listán kaptam, naná. Dittének ajánlva. Azért ez komoly. De nem?? 

Már nem áll - de piros sapka

2010.11.29. 20:09

Na, nem a piros sapka nem áll, sőt, az nem is sapka, de legalább piros. De nézzük az elejétől. Voltam ugye néhány napot Esztergomban, s ahogy jöttem haza, már a buszról hívtam szakit, hogy rákérdezzek, hátha megjött a hőn áhított bordásszíj a szárítógépemhez, s netán…

süti beállítások módosítása