Az utolsó fejezet.

Április 30-án megint Esztergomban leszek. Fenn, a Bazilika felső parkolójában, este 20:30-kor.

Vagyis már előtte, hisz gyanítom, nem leszek képes végiggyalogolni a távot onnan, le a parkolón át, tovább a Vár úton, el a néhai Fürdő Szálló (maradéka), majd a Zöld Ház és a Bástya áruház előtt, be a főtérre, a Széchenyi téren álló Városháza épületéig.

Valaha régen, előző életemben jártam ezt az utat néhány alkalommal. 1984 és 1988 között, minden évben egyszer.
Előtte pedig a Kálvária hegyen, a szerpentin tetején ücsörögtünk a barátnőimmel, s ámulva néztük a lenn kígyózó fénypászmákat végig a városon és nagyon nem tudtuk miről is van szó.
Aztán Hell-es lettem, és már nem néztem a fényeket, hanem vittem magam is egyet közülük.

Szóval, fáklyás ballagás, most már csak felvonulás. És utolsó alkalommal. Sötét lesz, nekem az -illetve a mankómnak leginkább- nem túl jó ómen, de ott a helyem. Igyexem a volt osztálytársaimat összetrombitálni, legalább egy "Jó szerencsét!" erejéig fussunk össze.






"A negyedikes bánya-elektrolakatos osztály önkéntes elhatározásból a földrengés sújtotta Berhidára utazott 1 hetes társadalmi munkára a földrengéskárok helyreállítási munkáiban való részvétel céljából. 1985 november"

Ezt a képet pedig azért tettem ide, mert felfedeztem ezen egy nagyon kedves ismerőst. Az álló sorban, balról a második Schlay Józsika. Semmit nem tudok róla, de most is nagyon jóbarátként tartom őt emlékezetemben. Ami az én 10%-os agyi kapacitásomat tekintve igen nagy fegyvertény. Ugye?



A képeket Sebi tanár úr hajthatatlan útmutatása nyomán tudtam leszedni a honlapról, ahol is az utolsó fáklyás menet híre is fenn van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.