Annak idején, mikor még szó szerint ágyhoz kötve "éltem", de már írni újra tudtam, oldalakat írtam tele ezzel a két szóval:

ERŐS VAGYOK


Holnap megyek a Szigetre. Nem tudom, nem tudom elképzelni, hogy mi a frászból gondoltam, hogy nekem ez menni fog? Hogy én ezt bírni fogom? Hogy ez nekem elviselhető lesz? Hogy ezt én túl fogom élni?
Tudatosan nem félek semmitől, mert azt tudom, hogy amitől félek, az be is következik.
De most nem egy konkrét eseménytől, valami borzasztó és leküzdendő történéstől, valami rossz, nyúlós, sikamlós, bűzös rothadástól, hanem magamtól félek, attól, hogy nem tudom irányítani azt a  vadont amivé az életem vált... (köszönöm Zsóka)

Fűbe kapaszkodva? Zsolti így mozgott az egyetlen koncertjükön a Zöld Házban Esztergomban, mikor én láttam őt énekelni a színpadon, ahogy az énekes ezen a felvételen, de aztán ő a heroinba kapaszkodott, nem a fűbe, aztán egy gerendával, mely fa, átevezett...

Ez nem az a felvétel, azt Zsókánál lehet megnézni, a szöveget sem teszem ide, az is ott van.

Üvölt a fejembe ez, én meg csak itt ülök és bőgök és nem akarom, hogy holnap legyen...
Luci azt írta, hogy ne féljek, mert nem mehetek elébük félelemmel.
És igaza van.

De most rettegek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.