A tegnap sűrűbb és eseménydúsabb lett, mint azt vártam. Úgyhogy most persze nyilván nem is emlékszem minden -h9h9- részletre, de majd magassarkúilag fixált barátném kisegít. 

A délelőtt még -a várttal ellentétben- unalmasan telt, aztán jött boszilyányom és ennek megfelelően alakultak a dolgok.
Kibattyogtam elé a vonathoz, s azonnal meg is kaptam, hogy elbújtam, pedig nem is, legfeljebb nem az utolsó kocsi, utolsó ajtaján kéne leszállni s azonnal észre lehetne venni engem, amint segítek a mankómnak, hiszen az olyan labilis önmagában, tehát folyton támogatom, s így elég feltűnő jelenség vagyok. Majd miután végre utat engedett örömének is a velem való találkozás okán, kérdezte, hogy kész-e a kenyér és a süti, de ismét le kellett lomboznom, mert még a hozzávalókat is meg kellett vennünk a baótba... (Eme megnevezést Ő tette a szép lakhelyem egyik kiskereskedelmi egységére, mely a Spar üzletlánc tagja, mert én kijavítottam, mikor azt a "közért" névvel illette. Kijavítottam, hisz tudtommal a KÖZÉRT vállalat csak a fővárosban működött, ami így is volt az első időket leszámítva de akkor is cirka a teljes pesti boltszámnak csak a ~8%-a volt budakörnyéki, tehát vidéki. Vagyis ez kilőve, barátnémnak egyetlen autentikusan vidéki megnevezés maradt, s ez a BAÓT...  ehhhhhh)
Vagyis vásároltunk. Csoki volt itthon, de még valamit akartam a sütibe, s ezért kérdeztem ki de határozottan, hogy mégis mit szeretne, s történt ez már azután, hogy rájöttem, a rozskenyér is tuti finom lesz ha egy adag pirított fokhagymát teszek még hozzá, így oda is kocogtunk -vagyis én kocogtam, ugye, ő meg tipegett amolyan nőcisen -később kiderült- fürdőpapucsában- a zöldséges részleghez, felmarkoltam egy adag csinos, 3 darabból álló fokhagymasort, majd mentünk is tovább és kérdezgettem továbbra is, hogy mégis milyen sütivel vehetném le a lábáról. 
Kezemben volt tehát a kenyér-adaléknak szánt növény, s bírtam megejteni a címben jegyzett kérdést. Amolyan vidéki nőcis, vagy már inkább nénis hangsúllyal, hangerővel.




/Fokhagyma ehun termett, ni/

De ahogy kimondtam -így, ezekkel a szavakkal, ahogy fent is áll- azonnal bírtam volna a föld alá süllyedni, ennek megfelelően még hangosabb, mondhatni éktelen röhögőgörcsben fakadtam ki, s szegény inzultált boszilyány kénytelen volt csatlakozni hibbant nénjihez....

Túléltük ezt a közjátékot, majd csak kiszedtem belőle, hogy egy adag csokis-meggyes muffint nagyon értékelne, így beszereztük az ehhez kellő dolgokat, és irány haza.
Pik-pakk elindult a kenyérsütőgép -csendes hálaadás Dittelyánomnak érte-, és gondos -na jó, legalább annyira odafigyelős, hogy fontos dolog ne maradjon ki a hozzávalókból- sütisütés volt soron.
 Luci már a Sparban bizonyította -nem mintha eddig nem tudtam volna ezt-, hogy nem e világról való, hisz majd megvette az univerzum hidege a BaÓT-ba, aztán hazajöttünk és mindenáron ki akart ülni a teraszra. Az egy kicsit sem akadályozta ezen tervében, hogy nekem ezer dolgom volt még odabenn, s azt az apró tényt meg, hogy a kerti székek mind rendre a sufniban sorakoznak, egyenesen kihívásnak tekintette. Hát, komolyan! Nem is értem én ezt! De sajna a sufni kulcsa nincs meg, vagy legalábbis eleddig nem akadtunk a nyomára, illetve nekem vannak ötleteim, de ő -akinek magának ez fontos igazán- ragaszkodik egy teóriához, mely valószínűleg helyes, de ebből még nem következik a megoldás folyamata... de jaj, miket zagyválok össze, a lényeg, hogy a konyhából kellett kivinni székeket, hogy eleget tudjunk tenni boszilyány napimádatának. Ő ki is költözött én meg robotoltam tovább... ó, én szegény... majd végre kijutottam, éppen leültem volna a nekem szánt -az övé napsütötte részen, enyém meg természetesen árnyékban.... ehhhh- székre, de szerencsére éppen mikor a súlypontom még nem billent át, elkezdett berregni a sütő, hogyaszongya kész a muff... vagyis én még akkor sem pihenhettem, hanem eredhettem vissza a robotba bele...

/Meggyesmuff meg innen, e/ 

Aztán végre kijutottam, vittem is ki -nem fokhagymás- mufft, frissen kisültet, illatosat, meggyel és csokival csábítót a bor mellé, mely már ott gyöngyözött a poharakban. Tokaji Ófurmint, gyönyörű színű nedű, jutalomnak tökéletes volt.
Ám egy dolgon még ez a nemes ital sem segített, pedig Luci ezt is beígérte nekem, hogy ha azt megiszom, akkor majd nem fázom. Ja.
Úgyhogy erős a gyanúm, hogy az ő bensőjét a heves természete fűtheti... esetleg a klimax. Más magyarázatot nem találok.
 
Ott ültünk, kibeszéltük a kibeszélnivalót, korra nemre és iq-ra való tekintet nélkül, majd arra lettem figyelmes, hogy egy autó áll be a kapu elé. Mondhatni összezavarodtam, hiszen ha jól tévedtem, nem péntek volt. Úgyhogy csakis optikai csalódás lehetett az a jelenség ott és akkor. Hiszen Ildike péntekenként szokott megjelenni, s akkor csütörtök volt (de később kiderült ennek az oka, ő -mármint Ildike- egy nappal arrébb lapozta a tv-újságot előző este, s ezzel a világ rendjét kavarta össze, mert minden hozzá alkalmazkodik).
Be is cuccoltunk, s ő is lecsekkolta a sütit, de borozni nem volt hajlandó, mert józanéletű egy nőci ez -nem is értem-, majd ment is a dolgára. Mi ketten pedig közeledtünk a palack aljához, így kezdett élessé válni a helyzet. Megoldást kellett találni. Nos, felmerült bennem egy messzi végen élő kedves barátom, ki mostanában meglehetősen hanyagol engem, egy látogatás, mikor két palack remek borral ajándékozott meg, majd egy edény s csatolt állománya és egy alkalom, mely az imént említett bor élvezeti értékéből nem is, de egy barátság patinájából mindenképpen elvett, s a kettőből egy üveg ott is maradt akkor. (Nem érthető? Sebaj, Én értem.:) Mit volt mit tenni, útnak is eredt egy sms, melyben naná, szépséges boszorkai alapok (mármint alap ok és nem fundamentum, na) megjelölés sem maradhatott el s lám, ennek megfelelően alakult is a borkészletünk.
Olyan egyszerűek az XY-ok. De komolyan! :)
Méltattuk együtt a terítéken lévő bort, mindkét vendégem külön-külön is megdicsérte MaliZoli ajándékát, melyet így közösen tudtunk elfogyasztani, s melyért én is hálás vagyok kedves barátomnak, s ha másért nem, hát ezért mindenképpen megérné valahogy kiharcolnom szíve enyhülését felém, mert az a bor, azért nagyon ott van. :)

Fazék el, mert neki még munkája volt az erőműben, de azért a távolból egy sms-ben méltatta az én szavahihetőségem s Luci muffját... (Ez szín tiszta csúsztatás! A mufft én süttem, Luci legfeljebb szépségével járult a hangulathoz. Bakker.)
Visszaírtam neki, hogy ugyan miért lepődött meg bármelyik felfedezésén is...

Én már korai órán -9 és 10 között- lépni sem bírtam, így be is fejeztük a napot. Még küzdöttünk kicsit az ágyammal, hogy a nem használatos fele is lakható legyen Lucilyányomnak, aztán joccakát lett.

Persze ez a boszinő ez két óránként járőrözött, úgyhogy azért messze nem nyugodalmas volt az éjszakánk, de sebaj, ennyi belefér...

A végkövetkeztetés pedig, amit le kellett vonnunk egyértelműen a sok-sok egyéni példa elemzése után, így hangzik (s kéretik végighallgatni, nem a címből ítélni) :

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.