Azt hittem, már aludni fogok. Megint valami g kategóriás ócska horrort néztem -ami már kicsit sem borzol... nem, nemhogy nem borzol, már egyenesen oda sem köti figyelmem a képernyőhöz- néztem, mikor fél 2 magasságában úgy éreztem, talán meg kéne próbálnom aludni egy kicsit, úgyhogy lépegettem a csatornák között, majd mikor visszaértem az origóhoz, mely itt az m1 -amit mostanában nem nagyon, vagyis inkább nagyon nem nézek, mert királyi szóval az is pöcegödörré silányult, elvétve benne néhány meglepően ott maradt értékkel- s ki nézett rám onnan? Na ki?

Hát KissTibi.
Ott ragadtam. Naná.
Koncertek az A38 hajón, most is ez megy még, de már a Magashegyi Underground nyomja.

Én öregszem, vagyis öreg vagyok már, így maradok. Öreg vagyok, már majdnem napra pontosan 10 éve. Néhány nap múlva 10 éve....

Nem lehetsz ilyen megkövült szobor
Szabadulhatatlan nyűg, nem is akarom elveszejteni... de nem is lehet.

Innen nézve üres és silány
Belülről pedig az egyetlen, ami látszik.

Sebesült szárnyak a műtasztalon
Megsemmisülés... élet-halál... jégmező... nihil... kötél... busz... fekete alapon vörös betűk...

Egymásnak feszül megannyi akarat
A vágytól kataton görcsben zihál
Erő... kitartás... monotónia... katatónia... virtuális élet...

Itt vagyok hát, kaput nyissatok
Itt vagyok, kaput nyissatok?

Feldobtam és az élére állt az érem
Csöndes háború, néma fegyverek
Semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen
Egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg
Egyszerre? Eltakarja, betemeti... betemette örökre a szörnyeteg...

Tudtam... és azt is, hogy ez csak töredék... és azt is, hogy értelmetlen, és azt is, hogy nincs vége és azt is, hogy egyre rosszabb, és azt is, hogy egyre nagyobb szabad időszakokkal, de egyre nehezebb súlyokkal... koncentrált, nyúlós, irgalmatlan, kegyetlen, szennyes, bűzös, rothadó, ragadós... muszáj...

Muszáj.
Egy skizoid Mikiegér, mer' ő látni égi jel

Most lesz 20 éves. Mi, a Fekete Lyukba '89-től jártunk, előbb PUF-ra, majd Quimbyre.



Idén 20 évesek. Most, néhány nap múlva ünneplik.
Ünneplik akik ott lehetnek.
Nincs aki elkísérjen, egyedül meg nem mehetek. Úgyhogy
Zajos magányban foszforeszkálok

a sápadt fényű telihold alatt.

és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.