Unom
2012.12.15. 20:40
Vagy, hogy évszak szerint autentikus legyek, a tököm tele.
/Illu innen e/
Mikor ősszel -szeptember 30-án- átköltöztem ide, több átszervezést is kellett tenni. Az egyik a mosás procedúrája. Mivel itt a fürdőszobám akkora összesen, mint egy darab zsebkendő, de az is csak akkurátusan félbehajtva, hát gondolni sem mertem rá, hogy az eredeti külön mosó- illetve szárítógépemet be tudnám állítani, így azokat hátrahagyva kezdtem új életet. Néhány nappal a költözés után hozták is az új gépemet, melyre azért esett a választásom, mert az első szárítógépem, amit olyan '92 magasságában vettünk, bírta vagy majd egy évtizedig -hibátlanul s tökéletes munkát végezve- szintén CANDY volt, így most nem törtem nagyon (valaha tán) okos kis fejem, hanem egy ily márkájú, programkiosztás és kapacitás terén megfelelő darabot vit(et)tem haza.
Cipőkanállal ugyan, és kis kompromisszummal, de befért a helyére, pontosan -milliméterre kidekázva a mosdó és a cirkó csövei közé-, és azóta használtam. Volt idő, mikor a napi négy mosás nem volt sok, sokkal inkább átlagos az életünkben, de ahogy a lakás illetve a vizes helyiség alapterülete, úgy a mosandó ruha mennyisége is jelentősen csökkent, tehát mainapság a heti négy mosás is nagy ráhagyással tett sacc.
Berta -Hármaska, aki még néhány napig öreg anyjával együtt lakik- napok óta ezt hallgatja és nekem egyrészt a könyökömön jön ki, másrészt meg majdhogynem imádom, és a helyzet nyűgéből tán kicsit enyhíteni is képes, így itt a helye. Mert a helyzet az fokozódik. Bakker.
Szóval majdhogynem napra pontosan két hónapja élünk együtt a fentebb ecsetelt háztartási nagygéppel -amely kib#°%..>@ttul drága volt, mellesleg- s ami úgy három-négy hete elkezdett meghülyülni... s engem hülyíteni egyúttal. Időnként eláztatta a fürdőszobát, néha átlépett egy-egy programrészt, néha pedig csak fojtott torokhangon morogva tapodtat sem mozdult... mindig találtam magamban valami hibát, mondván és szartam el valamit -mivel nincs memóriám, így hajlamos vagyok önnön számlámra írni olyat is, ami nem is az én saram-, így nem hívtam szerelőt, ám szerda este odáig fajult a dolog. hogy a fi relét is lecsapta -ismét bejött a nemtommitől, úgyhogy ez háromszor megtörtént-, ezután már hívtam a garancialevélen lévő számot.
Egy igen agilis -már hangja, hanghordozása után meglehetősen annak tűnő- hölggyel tárgyaltam, aki mindenféle számokat kért, innen is meg onnan is -a gépről: ezt szedjem le, ide bújjak... hehe, mondtam neki, hogy tán ezt mellőzném, erre azt a választ adta, hogy ja, akkor megnézhetem ezen és ezen a papíron... édesbabám, eszem a szívedet..., meg blokkon dátum és bolthely kód, meg satöbbi- ezután közölte, hogy szombaton délután jön szerelő. Jobb, mintha húsvétot ajánlott volna, úgyhogy vártam.
De baromira unom én ezt az egészet, gondoltam, pedig még fogalmam sem lehetett a teljes perspektíváról, mely rám várt ekkor...
A mosógépben lévő cirka hat kiló ruhát sikerült a szomszéddal, egészen pontosan az alattunk lakókkal -és ilyen se volt mostanában, hisz a családi ház magányában csak horizontálisan volt szomszéd- mosott ruhává varázsolni, s most először vehettem valóban hasznát a fürdőszoba szárító sztájllal készült radiátorának. Azóta pedig némán és bizakodva vártam a szakit,a ki délután jött is.
Nem hiába mondom, hogy pici a fürdőszoba, hiszen megjött a szaki, bement és nekem már nem lehetett belépnem, sőt, benézni sem tudtam, mert csak úgy fért el, ha az ajtót becsukta. Szóval, nekiesett a gépnek. El kellett mesélnem, hogy mi is volt a történés -kérte a kódot, amit mondott nekem a gép, és amit én okosan elfelejtettem-, ő pedig ügyesen atomjaira szedte a masinát, illetve rácsatlakoztatta a kisokost amivel a köztük lezajlott párbeszédből rájött, mi is a baj. Ekkor kért egy adag ruhát, mosandót természetesen -amit boldogan adtam is neki, ágynemű, törölköző, ilyesmi- s elindított egy programot, hogy megnézze, terheléssel, mosószerrel vajh mit kezd majd az immár gyógyultnak nyilvánított okosság. Pakolt, rendezkedett, összerakta a masinát, visszatuszkolta szegényt a helyére, majd azzal a megjegyzéssel, hogy a hétvégén annyit mossak, amennyit csak bírok, hogy kiderüljön, ha valami nem oké, és ígérettel, hogy hétfőn rákérdez majd -mert a számom megvan neki-, kivárva, hogy gond nélkül lejárt a program, elköszöntünk s én megnyugodtam.
Osztán elindítottam egy új adag mosást.
Néha ránéztem a gépre, ami okosan, ügyesen tette a dolgát.
Egy darabig.
A nappaliban voltam, ahol ezerrel ment a zene*, úgyhogy olyan mintha_hallanék_valamit érzés lett úrrá rajtam egyszer csak, s figyelni kezdtem, de már igazán nem is kellett koncentrálnom annyira, mert mintha egy elefántcsorda caplatna át komótosan a szinten, olyan egetverő robaj rázta a lakást.
Mondanom sem kell, hogy inam, azonnal tele lett... naná, bátorsággal, de nem volt mit tenni, meg kellett néznem mi a búbánatos firlefranc történt. Persze tudtam...csak nem sejtettem... a mosógép önállósítva magát elugrált a wc-ig s öntve köpködte magából a vizet orrán-száján. A fajanszot, melynek nekiment kis híján összetörte, a padlóösszefolyó tele garattal igyekezett elnyelni az indokolatlan ellátmányt, mely áradat még nekem is utamat állta -hiszen ugyan nincs akkora hely, hogy eldőlhetnék abban a helyiségben, de ha elcsúszok, márpedig a vizes kövön a mankó életveszélyes, mert még nálam is billegálisabb, tehát ha elcsúszok, akkor mint egy colstok, csak az esetemben indokolatlan helyeken darabokra töredezve borulok össze- szóval dacolva mindennel nyomogattam a kikapcsoló gombot, de erre magasról tett -nagyokat ugorva persze- a drága, úgyhogy a hálózattól kellett elválasztanom. Kicibáltam a dugót, majd végre csend lett.
A víz háborítatlanul csendesen, rokibakancsomat nyaldosva kúszott a lefolyóhoz, egy darabig. Mert az építőket dicsérve persze az a fürdőszoba padlójának legmagasabb pontján van az, így mikor a vízállás e pont alá, de még mindig tetemes mennyiséget mutatva ért, megállt az apadás.
Ott álltam és az jutott eszembe, hogy ide nekem egy bögre pályinkát!
Aztán rögvest az, hogy rendben, hogy az ember felhív hétfőn... de mi lett volna, ha van annyi eszem és elkérem a számát, mert tán most remek lenne elhebegnem neki, hogy az eredmény amit itt hagyott nekem, nos, nem tökéletes.
De csak azt tudom tenni, hogy várok. Megint.
Mert baromira unom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.