Mert nem úgy van ám, hogy mennek a dolgok rendben, áááá, dehogy!

Tegnap este, ööö valamikor ma hajnalban... fél 2 körül kikapcsoltam a tv-t és éjszakát jeleztem, mondván, reggel dolog van, korán kell kelnem. Ja, egy perc nem sok, annyit sem tudtam megint aludni, úgyhogy 4-kor bekapcsoltam ismét a dobozt és próbáltam valami értelmeset találni. Nos, annyira azért nem sikeres keresés volt ez, hiszen csak az ŐSI IDEGENEK-et találtam -de legalább megtudtam, hogy a Titicaca tó környéke nem 2.000 éve lakott s épített környezet, hanem minimum 10 de inkább 15.000 éve magasan képzett technikával művelt s tervezett vidék. No.
Aludni még mindig nem tudtam, így mikor végképp elfogyott a cérnám felkeltem. Mint már megjegyeztem, ma dolog van, konkrétan ma jön a zárász csapat, megcsinálni a kapunyitóm, hogy ne kelljen az emeletről lemennem ha jön valaki. Ezt az okosságot a LÁT-ból finanszírozom, a másik fele ennek a kalandnak a fürdőszoba akadálymentesítése s a kapaszkodók a lápcsőházba, ami szintén folyamatban, de ma csak a kapu ügyében lesz előrelépés.
De vissza a sokkomhoz.

Szóval felkeltem, kis szöszölés, majd fel akartam öltözni. Kicsi a szobám, s ahogy az egész lakás, ez is hozzám van igazítva -az ágyam, a wc, a nappali ülőgarnitúrája megemelve- a piciny szobámban -mely égig ér jóformán- keskeny, magas szekrények.
Az egyikben ruhalifttel, amiért el kellett mennem a világ végére, hogy akciósan a normál piaci ár töredékéért megkapjam.





A ruhaliftet magát is be kellett szabni az eleve ide készített szekrénybe, így az eredeti rúdhosszból ki kellett vági vagy 30 cm-t. Ez a kéretlen infó azért fontos, mert az így rajta elférő ruháim is úgy tűnik, elviselhetetlenek számára, mi a búbánat lenne, ha annyival több lenne rajta?
Történt, hogy a rajtalévő cirka 25 vállfa sok volt neki. Ez úgy nyilvánult meg, hogy lecibáltam a tengelyt, gondolván ma  már végképp nyár lesz s ennek megfelelő fölsőt kerítek, majd amint válogattam, hallom, hogy vészjósló sóhajok szállnak a két csukló felől, a szekrény oldalaitól.
A rúd meg mintegy ugrott egyet a kezemben.... a frász jött rám, azt hiszem, mondanom sem kell.
Alig bírtam megtartani. Egyik kezemben a mankóm, azon támaszkodtam, másikban pedig tartottam az önállósodni látszó ruhaliftet. Cirka 4-5 másodpercig álltam ott így, megkövülten de rá kellett jönnöm, hogy vagy ott maradok örökké, vagy rám dől az egész, vagy tennem kell valamit.
Az első opció nem tűnt túl vonzónak, ennél még a rokilét is érdekesebb, a második pláne nem, el is hessegettem rögvest a gondolatot is, így az utolsó maradt.
A mankós kezemmel elkaptam annyi vállfát, amennyit csak tudtam s így, hármasával négyesével lekupacoltam minden terhet a parkettára egy decensnek nem nagyon mondható halomba. Az így tehermentesített liftet már vissza tudtam hajtani a helyére s ott is hagytam.

Megrepedt a háza. Alaposabban nem néztem meg, sőt, nem is fogom, hívom a szakit, hogy kezdjen vele valamit, mert benne nagyon megbízom.

Azóta a kupacot felhalmoztam az ágyamra, de csak ennyi történt.
Ennyit a sokkról, a mai nap hátralévő része viszont már jó lesz, igaz?
Elkészül a kapunyitóm, például.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.