Nahát!

2013.10.19. 11:35

Az van, hogy megjavult a kedvem. Sőt!
Történt, hogy pénteken nagyvizit lévén tisztázódott, hogy kedden megyek a János Ortopédiára kontrollra, majd onnan ide vissza, s csütörtökön haza.

Részletezve kicsit:
A múlt héten szabadságon volt az osztvezfőorv, így a viziteket a két osztályos alorvos vezette, ki-ki a maga vehemenciájával, felsőbbrendűségét kellően deklarálva is eközben. Mikor nálam jártak, mondá egyikük –nem az, akinek a „betege” vagyok, mellesleg itt az orvosi team gyakorlatilag nem számít… bocs, ez van, „ez rehabilitáció, nem kórház” idézet tőlük…-, nézegetve a papírjaim, amiket addig messziről sem látott, hiszen a szobába sem jött be ő soha, hogyaszongya:
- Mikor lesz a kontroll? –hmmm… oda van írva, tsókolom… de ehelyett ezt mondám:
- Október 22.10 óra.
- Talán elég, ha átküldünk egy röntgent, azt hiszem.
- Talán, persze. Majd kiderül, hogy Dr. Kiss Jenő Tanár úr is elégnek tartja-e ezt.-kisbogár, ha én nem számítok, a saját játékod szabályait vedd figyelembe!
- Ja, Tanár úr? Akkor még előtte hazaküldjük magát és onnan intézi majd a kontrollt.
- Aha.

A hmmm itt is játszik, és tudtam, hogy nem küldenek haza, de egy vadidegennek mi a retket mondjak??? Illetve mi mást lehetne, mint egy beleegyezésről tanúskodó ahát, hiszen ez itt most egy erőfitogtatás volt, melynek csak annyi tétje volt, hogy a másik orvost –akihez történetesen én is tartozom-  kvázi lenyomja, amolyan hierarchia harc, ha már a főnök nincs jelen…
Én nyugodt voltam, lesz ahogy lesz. Mikor visszajött főorvosasszony, kiderült, hogy kedden a kontroll után mehetek haza, tehát ide már vissza sem kell jönnöm, hanem itt, reggel megkapom a zárójelentésem, összeszed az alapítvány, átvisz kontrollra, majd onnan haza.
Oké, hívtam őket, hogy ezt elintézzem, kiderült, aznap gyerekeket visznek kirándulni –hajnaltól mikulásig-, így akkor biztosan nem visznek engem sehova. Hurrá, mentem, kerestem doktornőt, és elmondtam neki a helyzetet, s azt is, hogy szerda ünnep lévén, akkor nem dolgozik az alapítvány sem, tehát csütörtökön haza tudnak vinni. Erre ő:

- Nem, az nem jó, nem maradhat itt. Akkor betegszállítót hívunk, átviszi a Jánosba kontrollra, majd ott hívnak másikat és az hazaviszi Battára.
- …és a kerekesszékem? -kérdem én.
- Ja, ez nem kórházi? –mert éppen benne ültem.
- Nem, ez a sajátom, és a mentő nem viszi el.
- Hmmm… -most ő hümmögött-, azért majd bejön csütörtökön az alapítvány, addig mi itt tároljuk,
- Értem, vagyis engem két betegszállító visz Jánosba és haza, majd plusz egy egész út a kerekesszékemért az alapítványnak egy munkaszüneti napot követően. Értem.

Nos, ennyiben maradtunk, telefonálgattam még egy kicsit és megszerveztem így a dolgot. Visszamentem a szobámba, lefeküdtem.
Félóra múlva jön doktornő:
- Most beszéltem főorvosasszonnyal, maradhat csütörtökig, de ugye akkor biztosan hazaviszik?
(Féltek vagy mi a retek van???)
- Igen, akkor biztosan. Esküszöm. –nem tudok annyi szmájlit iderakni amennyi kifejezné a helyzet abszurditását.
- A korntrollra pedig van ismerőse aki átvinné?
- Nincs. Telefonálgathatok, de nem véletlenül járok az alapítvánnyal.
- Akkor megrendeljük a mentőt, jó?
- Köszönöm.


Mivel az OORI-ban már nem játszik belső saját betegszállító szolgálat, kifelé –de fura, központosítva- kell intézni ezt is, tehát az OMSz-től kell betegszállítást kérni –részletezve fekvő- ill. ülőstátuszban van-e a beteg, kísérővel vagy anélkül ecetera, amit az előzőben is citáltam…-, így azt kérve egyáltalán nem biztos, hogy átérnék a kontrollra, mert az 24 órán belül vállal csak –csak a fizetős jön időre, de az olyan vaskos, hogy ihaj-, tehát valami más megoldást kellett találnom.
Ez volt cirka reggel fél 10-kor. Akkor elkezdtem telefonálgatni, egy _talán-ha_máshogy_nem_megy_megoldjuk_, és egy féltucat _nem_ eredménnyel, s csak telt a nap. Egyre szontyolabb lettem, tettem a dolgom, torna, sífutógép, lépcsőzőgép, ergoterápia, aztán mikor a kreatív klubon ültem, ismét kaptam egy-két telefonszámot –egyesületi szállítószolgálatok-, tehát ott, a csoportban zajlott ez az egyre reménytelenebbnek tűnő küzdelmem, hogy valaki kedden reggel 10-re vigyen át engem a jelenésemre, különben ihaj van.
S át is beszéltük a dolog lehetetlenségét, mert egyik ajánlat neccesebb volt, mint a másik, aztán András javaslata volt, melyet kétségbeesésében tett, hogy itt beülök a kerekesszékembe, s ő egyszerűen áttol a Jánosba. Nos, ezt én humornak vettem, mert azért az a 6-7 km se egy sétagalopp egy matrónával a székben, tehát telefonálgattam tovább.
Ám, semmi eredményt nem értem el.
Közben folyt a munka, melyet nagy elánnal végeztem én is –papírmasé technikával készítettünk vázát- s egyszer csak felnéztem s előttem állt egy beteg, egy szimpatikus fiatalember, akivel akkor, ott a kreatívon beszéltünk először –korábban a folyosón találkoztunk többször, de egy szót sem váltottunk- s majdhogynem zavarban mondta a következőt:
- Hallottam a telefonálgatást, s én holnap hazamehetek innen –s még itt is csak hülyén néztem rá, mert halovány fogalmam sem volt, hová akar kilyukadni-, de ha megengedi, én kedden itt leszek amikorra kell és átviszem kontrollra.
Hmmm… mondjam, hogy elakadt a szavam? Mondhatni, köpni-nyelni nem tudtam.
- Komolyan???
- Komolyan mondtam, ha nem fél beülni mellém az autóba, akkor átviszem.
- Öööö… dehogy félek,boldogan elfogadom, ha komolyan gondolja!

Ott, akkor bemutatkoztunk egymásnak, telefonszámot cseréltünk és ő már ment is tovább, mert végzett a terápiával én meg ott maradtam a csodálkozással.

Az ergoterapeutáját kérdeztem, hogy ez valóban megtörtént vagy csak én álmodom? De igen, ez megesett, úgyhogy megnyugodhatok, megbízható fiatalembernek ismerik, úgyhogy készpénznek vehetem az ajánlatát. Tehát megnyugodtam és azóta is „meghatódottan”állok e történés előtt.
Tegnap beszélgettünk néhányan a büfében s megláttam Attilát –a fuvarlovagom- és egy hölgyet a kávéautomatánál, odakerekeztem hozzájuk, bemutatkoztam a nőnek s kérdeztem Attilától, hogy ugye nem vicc volt az ajánlata, mert néha azért eszembe jutott ez az opció is, de válaszolt, hogy nem, kedden 9-re itt lesz a parkolóban a megfelelő járművel.
Szóval, várom a keddet, és ez megint egy nagyszerű epizódja kalandos életemnek.



A bejegyzés trackback címe:

https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr388242940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13118 2013.10.19. 12:22:58

a pletyka szerint már vannak olyan kórházak, ahol a betegek egymásközt beszélik meg, hogy ki operáljon, melyik beteg legyen az altatóorvos, stb. a csináld magad mozgalom jegyében.

265594 2013.10.19. 12:57:49

Jogos. A gyógyszert mindenki hozza magával, csak extrém hülyéknek, akik ezt elfelejtik, biztosítja az oep már most is. Azt hiszed, hülyeséget írtál, oszt közbe nem is. De kerek ez a szállítás helyzet, nem?
süti beállítások módosítása