Valaha MÁS, TÖBB jelentése is volt, mára csak ez  maradt.

Tegnap éjjel MEGINT nem aludtam, s ez már meg sem lep, a fájdalom olyan szintű ás tartós, ami meglep ás amit nehezen viselek, leginkább azért, mert kikérem_magamnak_szinten érint..., szóval tegnap csak kóvályogtam, aztán este készültem valami horrort megnézni valamelyik csatornán, s az előtte futó adáson átverekedtem magam, gondolván, hogy majd a horror -amit szeretek, mert információval nem terheli agyam, ellenben képekben követhető és mozgalmas- megjutalmaz szenvedéseimért, de a két film közötti reklámot nem bírtam kibekkelni , s örömmel konstatáltam, hogy jé, álmos vagyok, úgyhogy gyorsan kikapcsoltam mindent és aludni tértem.
No, oly annyira elaludtam, hogy reggel alig bírtam felkelni.

Minden alkalommal, ahogy megmozdulok az ágyban elszédülök... ennek a kivizsgálása most tart a neurológiánál, mert a fülészet és a gerincröntgen negatív eredményt hozott, de legalább nem kell attól tartanom, hogy kiesek az ágyból, mert van már ágy fölötti kapaszkodóm, és azt el nem engedem ilyenkor, és a fájdalom miatt enélkül klasszisokkal nehezebben menne a felkelés például, de most ezzel együtt is kínnal teli volt.




Szóval, ma reggel nagy nehezen felkeltem, elvánszorogtam zuhanyozni, ami most is nagy kihívás, és felemás lábhosszal -s még nem létező talpjavított papuccsal- kellemetlen is, mert utána az egyik lábam vizes is és mezitlábas is, ugye,majd azon gondolkodtam, hogy el sem megyek tornára, mert annyira kivagyok. Gondoltam, Edit -minden gyógytornászok leggyógytornászabbika- megérti. S nyilván így is lett volna, csak tudom, ha most ihagyom a csípőtornát, az nem pótolható, mert az izmokat most kell odaépítenem, az ízületeket most kell bejáratnom és ez nem odázható,tehát menni kell. Vagyis elindultam, s időben oda is értem. Bejelentkeztem, ahogy kell, és leültem a váróban.
10:30-tól van időm, én türelmesen vártam, a kényelmes, megfelelő széken ülve (I., II.), s ki is jött Edit, de nem engem szólított, hanem a még ott ülő urat s nekem mondta:
- Kicsit csúszunk, mindjárt szólok!
Én meg erre:
- Oké, ráérek. Addig iszom egy kávét!
- Annyi idő nincs. Maradj itt inkább!
- Oké, nem megyek sehova, ráérek. -s tényleg ráérek.
Edit és az úr bementek én pedig ültem nyugodtan. Igaza volt Editnek, az SZTK másik végén van a büfé, nem értem volna vissza, hiszen mostani sebességem még az eddigi erősen nyomi sebességnek is csak töredéke, meg aztán a frászt mennék én most szabad akaratomból ha nem muszáj!! Nyugisan ültem s a telefonom NATURE PARK játékával múlattam az időt, mígnem nyílt az ajtó s meglepetésemre Edit sietett ki rajta, kezében egy bögrével.

- Itt a kávéd, ne menj sehová, úgyis régen kávéztunk együtt! Egészségedre!


/KÉP EHUNNAN, NI/

Szavam szakadt. És ezzel keveset mondtam. 
Persze a játékot rögtön be is fejeztem és boldog elégedettséggel kortyolgattam a tejeskávémat, melyet most valami barátság_jelkép-ként is értelmeztem. 
Mert jó nekem.
A kávézásból ennyi maradt. De ennyi megvan s ez nagyon jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.