(9-10.)
Ma hajnali 4:13-kor felébredtem és képtelen voltam visszaaludni. Ebben persze oroszlánrésze volt a belobbant lymphoedemámnak is, amelytől a jobb -oldalon nőtt- lábszáram égő vörös,sebes, lüktetően tépő fájdalmas felkiáltójelként funkcionált egész nap.
A "legjobbkor" mentem így ma délelőtt a 3. emeleti VEMO-n a Lymphoedema ambulanciára.
De előbb még kartorna volt, majd fekvőtorna s ezek után "szaladtam" is fel a főépületbe az imént említett jelenésemre.
10-re szólt a meghívóm, s pár perc múltán be is hívott egy szimpatikus doktornő. Kikereste a gépben a zárójelentéseimet -hiszen az én papírjaim lenn vannak most az osztályon, de a nyilvántartásban elérhetőek-, átnézte azokat, kikérdezett majd megvizsgált.
Le is fotózta a lábam -természetesen engedélyt kérve erre előbb-, mondván, ez jó illusztrációs anyag... mondom, állatorvosi ló, az vagyok... :)... s ha tanulhatnak belőlem, hát rajta...
A konklúzió az. hogy be kellene feküdnöm, de sajna hely nincs, ám ha a Támogató Szolgálat -ahogy most is a Nappali Kórházba- be tudna vinni az ideig, míg a kezelés nap mint nap tart, az nagyon jó lenne. Én ígéretet tettem rá, hogy megkérdezem ezt, doktornő pedig előjegyzésbe vett, s értesít amint mehetek bejárós lymphós-nak.
Nem kaphatok rá gépi kezelést, de kézi nyirokmasszázs elengedhetetlen, tehát ezt kell majd rá kapnom, valamint a betomfáslit, amihez már volt szerencsém anno...

Utána már csak ebéd volt, és ültem az aulában nyugisan. Egyszer csak megkocogtatja a vállam valaki, és boldogan konstatáltam, hogy jól láttam, mikor imént a bejáratnál egy kerekesszékben felismerni véltem egy betegtársam, akit a 2.TEP rehabidején ismertem meg. Ám elhessegettem a felsejlő gondolatot, hiszen tudtam, Péter nem ülne kerekesszékben, hiszen annyira erős, agilis fickó, aki ki van csukva, hogy betegeskedne... mellesleg az elsuhanó árny szakállas volt. Ő meg nem.
Pedig de!!! Feleségével voltak ott ketten, mert a lábát kellett a műszerészhez hozni s míg az javult, a büfében múlatták az időt... én meg boldog voltam a találkozástól!!!
Olyat kerekedett a lelkem ettől megint, hogy ihaj! 

Már csak két nap van itt, aztán kezdődik valamikor a harmadikon a lympho kezelés, nappali kórházas rendben. 
A térdem meg gyakorta rákontráz még a szatyornyi méretűre és sikoltozva fájdalmas lábszáramra is. Így újra azt mondom, kaland az élet!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.