Vagy talpatlanul? De tán mindkettő helyes... míg a tény meg de nem.

Bakker.

Szóval, van az, hogy elkészült a nagyon extra, nagyon nem központilag, de amúgy meg nagyon is támogatott téli cipőm.  (OEP-ről íme) Mely most alig két hónap alatt elkészült... volna. Mert ugye az történt, hogy ugyan a felsőrész most elsőre tökéletes -nem kell agyusztálni macerás lábrészleteimnél, pedig van egy pár-, mert a próba alapján ez hibátlanra sikerült -persze majd ha gyakorlatozom benne, kiderül valóban munkaidőben mit szólnak egymáshoz: édes-furi-puha-bélelt téli cipőm és okos-erős-kitartó-nyomorult lábam-, ám az valamiképp elfelejtődött, hogy nekem a jobb oldalon nőtt kacifánt lábam de még rövidebb is, mint a másik. Sőt, az sem szimpla, hiszen saroknál 2cm, lábujjnál pedig 0,5cm magasítás szükségeltetik. Szóval, ez lemaradt. Így csak mintha tudtam felpróbálni, hiszen így nem tudtam terhelve sétafikálni benne, csak pár lépést, tehát ott kellett hagynom, újabb körre, most már garanciális javításra. 
Így egyszerűbb. Nekem már nem kell visszamennem érte, elég lesz csak a számlát vinni a Támogató Szolgálat-nak, mellyel igazolják, hogy kifizettem s elhozhatják nekem. Remélhetőleg azzal már nem lesz gond.
Mondta a hölgy, hogy 'Márta, nyugodjon meg, télre elkészül!', pedig csak röhögtem. 
Azonkívül érdekes, mosolyogtatóan kellemes érzés volt ennyi év -2001.11.18.- után először belebújni bélelt cipőbe. Katarzis. Höhö...

Majd kissé lelombozva átverekedtük magunkat az Őrsig, hiszen ott, az Árkádban volt randim leányommal és vadi új -lassan féléves- ONOKÁMMAL.

Kerestünk fiatalembernek nadrágot, de azt sajnos nem találtunk, helyette lett egy sildes sapi, mely nagyon dzsesszes külsőt kölcsönöz énonokámnak. :)
Jó sokat ücsörögtünk és beszélgettünk, s mi ketten -Erik és én- maradtunk az asztalnál, míg Berta odament a pulthoz, hogy elhozza a rendelésünket. Ám, mikor ez Eriknél tudatosult, mármint, hogy anyája köddé vált, azonnal elkámpicsorodott és krokodilkönnyeket ejtve búsult önnön sorsa felett... én meg, sztenderd nagyihoz méltón, igyekeztem felvidítani, illetve először is biztosítani arról, hogy szíve csücske, édesanyája azonnal jön vissza, nem hagyná el a világért sem, nyugodjon meg... de mivel ez nem használt, így kioldoztam a babakocsiból és kivettem. Ahogy  magamhoz öleltem, drága onokám úgy meglepődött, hogy az épp az arcán folydogáló könnypatak is megállt és óriási, ragyogó kék szemét rám szegezve figyelte a történéseket. Szinte láttam a gondolat-buborékot a feje felett, hogyaszongya: "Oké, Nagyi, jóban vagyunk, de ez tán túlzás, hová tetted Anyut??" S szerencsére, mire a meglepetésből felocsúdhatott volna, már Berta vissza is ért, persze ádáz lyányom nagyon vigyorgott a küzdelmen, melyet láthatóan folytattunk a helyzettel...

Innen már nyugi volt, hisz Erik, rendes őrhelyén tölthette idejét.



Több szempontból is ideillő e klip, hiszen cipőm leszen, jó leszen, a tény miatt, hogy egyáltalán, nagyon is kijár, de sőt, Erik maga pedig mindenekfelett megérdemli...hiszen, ha másért nem is, esetleg, de énonokám, ugye s bírtam úgy hazajönni este, hogy köpni-nyelni nem tudtam a fáradtságtól, pedig nem is táncoltam a bevásárlóközpontban...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.