Hogy is van ez? - egykulcsos adó
2010.07.27. 19:28
Most éppen ezt nem értem. Segítesz? Itt a kánanán? Vagy éppen lenn vagyunk a semmiben? Szóval, nemsokára bevezetik az egykulcsos adót.Azon pörögnek most a kerekek agyam helyén, hogy mintha annak idején Viktor és sleppje igencsak ágált volna az ötlet ellen -mondván ez a…
Magyar Kornélia 13+1
2010.05.16. 12:20
Bizonyítandó, hogy nem csak a haja miatt figyelek rá, ha már megkaptam, hogy szélsőségesen nőként gondolkodom... Innen "2002 volt a fordulópont." Ha úgy vesszük, igen. Akkor tértem vissza a jégmezőről.
Jó tudni
2010.04.19. 19:53
Az egyik roki listán kaptam megint, a kiindulópontot nem, csak az arra adott választ teszem ide, változtatás nélkül, az író engedélyével. "Ehem, átlapozva a J-betűvel kezdődő immár parlamenti párt programját, az egyház szó 15623, a család szó 22459, a haza szó…
Szavazz rám!
2010.04.08. 08:02
Levelet kaptam Bokros Lajostól. Nem teszem ide az egészet, hiszen személy szerint nekem címezték, úgyhogy magánlevél. Kedves Barátom! vagyok a levél elején, s közben is többször (szám szerint háromszor) így szólít, s próbál rávenni, szavazzak az MDF-re, hiszen tudvalévő, én…
Sokkoló ez is
2010.03.22. 18:06
Én végignéztem. Érdemes végignézni, és bár nem értek egyet a konklúzióval, de hogy avlamit tenni kell az nem kérdés. Mert ez valóban sokkoló élmény lehetett, de ez a film is az.
Egy, csak egy maradhat! - Jobbik hitvallás
2010.03.18. 18:13
Meghallgattam, majd kijegyzeteltem Vona Gábor ünnepi beszédét. Azóta meg nézek ki a fejemből és elemezgetem a mondatait. Az egyik roki listán kaptam a linket, ahol aztán megnéztem a beszédet. Majd pihentettem a dolgot magamban, de lehet ennek a következménye volt, hogy ma meddő s…
Választási program
2010.03.08. 12:38
Naiv vagyok. És buta. Úgyhogy most figyeljetek okosok! Mondja el nekem valaki, hogy mégis mik azok az irányelvek, melyek mentén kell felépülnie egy párt, vagy egyéb politikai szerveződés választási programjának! Gondolok itt olyasmire, hogy mennyiben kell tartalmazni egy ilyen…
Válasz
2010.03.02. 22:28
Szöget ütött a fejembe egy kérdés, mely kétségnek –mint azt mindennel szoktam-, hangot is adtam itt. Majd alant kialakult egy polémia, többek között a Jobbik sérültek felé viselt politikai elveiről, és én kértem ott linkeket, de nem kaptam, csak lózungokat, majd sokadik…
...nem pedig pár ökör!
2009.10.03. 13:16
A bevezetőről nem is ejtek szót... ehhh... viszont SBM mondanivalóját ismét meg kéne szívlelni, vagy legalábbis igazat kell adjak neki, ismét. Régóta szeretem, bár generációs szakadék van köztünk, ennek ellenére voltam koncertjén néhányszor, sőt, egy alkalommal kezet is…
Ja nem is, elnézést!
2009.05.13. 17:46
Bajnai azt mondta... aztán meg elnézést kért. Ergo: "MONNYONLE!" Csak morzsolgattam magamban a mostani helyzetet, és leginkább semire sem jutottam, gondoltam egy megoldás van számomra, ki kell bekkelnem ezt a sz@r időt. Aztán most, hogy ismét, ezredik alkalommal hallom, hogy…
Tendencia
2009.03.10. 14:28
Ötödször futok neki ennek, mert nem tudom megfogalmazni... Pedig ez nem pusztán rólam szól, van ebben népi gyerekjáték, bajuszos úr, kinek közkeletű híre egyet tesz lassan a nadrágszíj szorosabbra húzásával és van benne női személy is, szám szerint kettő, egyikük számomra…
Példázat
2008.10.13. 11:28
Csak olvasd végig! Okosság ez, nem tőlem származik, éppen azért jó is. Élt egy városban két ember, akiket ugyanúgy, Szekeres Bélának hívtak, de az egyik pap volt, a másik pedig taxis. A sors úgy hozta, hogy egy napon haltak meg. Feljutnak a Mennyországba, a kapuban…
SZDSZ-Fidesz. Koalíció?
2007.11.09. 11:09
Azóta is csak levegő után kapkodok, pedig néhány napja már van annak, hogy hallottam ezt. Hirtelen nem is tudok ehhez fogható -számomra elképzelhetetlen- egészségtelen, kifacsart párosításra analógiát mondani. Nekem ez nem tűnik kivitelezhetőnek. És most erősen kétlem, hogy…
Viktor a grál-lovag
2007.11.07. 08:21
Már megint csak épphogy hallottam, most pedig nem találom. De agyam helyén toporognak ismét csak zárt sorokban a kérdőjelek... Nem figyeltem oda annyira, amennyire kellett volna, mert -hiába na- ilyen úri huncutságokkal múlatom az időt, hogy gyerekeim terelgetése, lakás élhető…
Az ellenfél is fogyatékos?
2007.07.18. 17:51
Én az vagyok. De jobban szeretem -ha már minősíteni kell- a roki kifejezést. Jobb... bal? Melyik mennyire? Biztos, hogy a fogyatékosból hiányzik valami? Kevesebb azért, mert akadályokkal küzdve él? Rokiul nézve ugyanezzel a címmel tettem egy postot korábban. Ha a politika…
Tanmese. Majmokról?
2007.07.02. 13:40
A mai okosság adagban volt egy régi tanmese. Most rögzítem itt is, mert nekem még új... de annál tanulságosabb! Az evolúciós nyereségünk ebből a... létra. Egy barátomtól kaptam ezt az imént. Érdemes elolvasni és akár tovább is lehet gondolni, mint egy, a vállalatokra…
Cikk a fidesz.hu-ról
2007.06.18. 17:43
Kündü!!, illetve tarzerind megtalált egy ily' tárgyú levéllel, amit -engedély kérése s megkapása után- most közzéteszek itt. Íme: "Gyurcsány gyáva, kétségbeesett, hazug és nem férfias http://www.fidesz.hu/index.php?CikkID=79084 CSODÁLKOZOTT mikor "sültbondnak" neveztem…
Ballib! Magyarázatot kérek!
2007.06.01. 19:18
Mindenképpen és egyértelműen a baloldalhoz, azon belül is a liberális vonalhoz sorolom magam, ha már sorolni kell... de ha nem kell, akkor is... És nem valaki/kik/mi ellenében, hanem azért, mert ebben látom a jövő (a gyerekeim jövője leginkább) biztosítékát. Jelesül azt, hogy ne…
Naaaa, most komolyan!
2006.10.05. 09:30
Rövid leszek. Talán egyetlen mondatban is el tudom mondani, hogy tegnap este óta mi motoszkál a fejemben. Motoszkál? Villog, ordít, "azészmegáll" (jóvanna!)... Tegnap délután -ha jól tévedek az időpontot illetően- mindannyiunk Sólyom Lászlója (ám sajnálatos módon néhányszor…
Kampec Dolores: Ideje van
2006.09.21. 17:38
Kampec Dolores : Ideje van ideje van a születésnek, ideje a meghalásnak ideje az ültetésnek ideje a kiszaggatásnak ideje van a rontásnak ideje az építésnek ideje a gyógyításnak ideje a megölésnek ideje van a sírásnak ideje a nevetésnek ideje a jajgatásnak ideje a…
Ideje van
2006.09.21. 17:17
Mégis
2006.09.21. 08:37
Azt mondtam, hogy nem írok postot erről. Aztán tessék. Csak az én gondolataim, talán kicsit összeszedettebben, mint az utóbbi napokban elszórt -egyéni csúcsokat döntő számú- kommentjeimben tettem. Csak magamnak.Mi van itt? Mi történik éppen az országban?<p></p>…
Nem lehet?
2006.05.09. 10:03
Felmerül bennem a kérdés. S mivel magam nem tudok választ találni rá, ezért leírom ide. (Mindezt nagyon csendesen teszem.)<P>(Először is, ha erre jársz Merk, bocsi a plagizálás miatt, de ez a címke annyira ideillik, hogy csak na...:)</P> <P>Szóval, felnőtt vagyok,…