De szokás szerint nem itt kezdem, hanem -éééérdekes- az elején.

Valamelyik nap szembesültem a problémával -mely bizonyos mércén elérheti már-már a tragédia szintjét is, csakhogy az én mércémen ez nem több, mint egy folytonos nyűglődésre okot adó basszamegség, hogyúgymondjam... de annak biza vaskos-, mely keretén belül lejátszódott a kékhalál.
No, nem én haltam kékké... (amit anno megtettem, s melyben a kék messze nem költői túlzás. hiszen -ugyan nem emlékszem, de elmondták, így ez "megvan" a márti-történelemben- a meglehetősen hosszú, s ismételt halálok alatti oxigénhiányos állapottól egyrészt főzelékké lett az agyam, másrészt meg a bőröm echte nefelejcskékké vált), hanem édes-kedves-okos kicsinka HP gépem.
Fogta magát és cirka három hete annyira belassult, hogy jaj. De ez a jaj, még a parkom megveszekedett és már-már hajhullatóan míves működésképtelenségén is túltett, én próbáltam amit csak tudtam, aztán, mikor cérnám szakadni látszott rábíztam ketyerém kedves, okos, hozzáértő Norbira, aki el is vitte azt, megnézte, újrapakolta a rendszert, de azt mondta, nem sok jóval kecsegtet,mert nem igazán talált hibát. Nos, ez nekem nem sok konkrét információval szolgált, elkönyveltem ezt is, mint sok egyebet s elégedettséggel vettem birtookba ismét kiskedvest- Aha... ha lehet, még jobban cammogott, s mondom, még ennél a helynél is -itten, ni, ami körülöttünk van... blogter? vagy mi a nehézség volt valaha ez, ma már csak bohózatba illő, sokszor szomorújátékba, de ez már a parklakók miatt van, portál-, mertaz Outlook folyamatos hibajeleket adott, az adobe folyton összeomlott, zenét már nem lehetett hallgatni rajta és így tovább...aztán, ezt a mintegy előjátékot megkoronázva bírt kékhalni.



/Nem András vagyok, de az a dög, hozzám is eljött kiskedves gépemért, assszemét.../

Kétségbe, abba estem bele, az első alkalommal, mikor szembesültem gyünyürű égszín képernyővel. Mikor helyes ütemben dobbant tovább szívem, akkor elolvastam amit izen nekem, és tettem amit tehettem.
Huh... Újraindult... semmi vész, ez csak valami mütymüty volt, spongyát rá, nekem is van néha rossz napom, nyilván neki is, innentől rendben lesz... bíztam a dologban.
Osztán, mikor másodszor találkoztam ezzel, akkor már tényleg megállt a szívemnek a dobbanása, kihagyott néhány taktust, majd mikor visszatértem katatóniából, azon melegében hívtam Norbit -mert a második bekezdés aszongya a szép színű képernyőn ilyenkor, csak éppen nem nevesíti a rendszergazdit Norbiként, de ennyi szabadságot,megengedtem magamnak- hogy itten kérem vészhelyzet van, most mi a teendő...
Két napra elvitte a gépem, tesztelte, nála is kékhalt, majd szétszedte, összerakta, új csapat kékhal, úgyhogy visszahozta s kimondta a sejthető diagnózist.
Kuka.
Hüpp...
Ítélet megvolt, én pedig szoktattam magam a normális élethez. Mármint ahhoz, mely nem a virtuvilágban zajlik, hanem ... hanem elképzelni sem tudom, hogy hol lehetne máshol... szóval, jaj.
Telefonálgattam, nézelődtem, de esély sem mutatkozottmegoldani a helyzetet, tehát húppögtem tovább. Közben elmondtam Apunak is a helyzetet, s Ő, szokásos problémamegoldó készségével félóra mülva jelentkezett, hogy a Szuperinfó -vagy mi a jégverés- lapjain talált nekem egy gépet, s már le is telefonálgatta a dolgot, kiderült egy szomszégjában van az, csak egy bibi van, nem lehet kipróbálni. De ha az elmondottaknak megfelelő, akkor biza, jó lesz. 
Még nem fixálta le, mert nem dönt helyettem. Én tovább hómmögtrem, és temettem magamban pc-pályafutásom.
Majd néhány óra múlva, Apu ismét hívott, immáron a texoból, s jelentette, hogy ...hogy... majd ahogy tudom, kifizetem...



/Csak a kép van ehunnan, a gépem, amin írom ezt is, az egomi texoból, s leginkbb Apu jóindulatából van/

Ez történt tán kedden, s már korábban megbeszéltük, hogy ezen a hétvégén megyek hozzá, mert Zsoltihoz ki akarok menni,így ez mostnem borította fel amúgy pedigigen szorosan belakott fontosember-napirendem.
Volt így három napom, hogy ismerkedjem a Linux-szal, vagyis most nem teljesen zöldmezős terepre épülhet fel a nagy márti-linux birodalom. (Öööö.... jóvanna...)

Az utam idefelé, meglehetősen kalandos volt, bőven megspékelve piros kabátos jóindulattal, néni morgásával övezett nyilvános wc-ben zoknifelhúzással, szögletes barátságossággal -és remek forralt borral és finom csíkoskv-val- no meg dugig tömött busszalés vaksötétben megérkezéssel. Melyet boldogan elfogyasztott vacsora és boldog rácsodálkozás a gépemre -mert most már ez itten az eminyé!!!- követett.

Tehát most itt tartok. Hehe...

Ja, újabb kérdés, kell nekem valami vírusírtó meg tűzfal vagy mi a nehézség, persze lehet, hogy van ebben az okos cuccban mindez, csak én nem találom, így legyen kedves továbbra is a kellő, s eddig tapasztalt türelemmel hozzáállni a dologhoz!
És még egy:  váddöfákiz gnome? (Tetszik, naná, már sikerült képernyőkímélőnek beállítanoma pappancsokat, de akkor is, mégis mi a frászkarika ez?)
..................................

Oh, és még egy. talemául a SuSe logója, mely egy kaméleon, linóleummá lett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.