Minden nap, minden reggel... Már azt hittem könnyebb lesz. Nem könnyebb, egyre nehezebb.<P>Évekig sírva aludtam el... évekig úgy ébredtem, hogy ott vagy mellettem... aztán, ahogy befurakodott a valóság az álomtalan álom helyére, arra ébredtem -általában könnytől áztatott arccal-, hogy nem igaz. A b. óta nem álmodtam egyszer sem, alvás közben mégis annak az életnek a tudata, a biztonság, a teljes élet, a valós szerelem képe volt velem... és ebből átjönni, "átébredni" a valóságra: hogy a testem széthullott, hogy az az élet nincs, hogy ez az "élet" nem élet... hogy NEM VAGY ITT...</P> <P>Semmit sem tehetek. Ez nem élet, hozzád pedig (még) nem mehetek. Számolom a napokat. Ha azt írom: 'hiányzol', az nem fedi a valóságot. Én nélküled nem is vagyok.</P> <P>Tulajdonképpen azzal, hogy L. azt mondta: 'vergődsz', pontosan fogalmazott. (Akkor is, ha a szövegkörnyezetből érthető volt, hogy nem bántani akar és konkrétan mire is gondol, de tény, hogy azóta is itt kering a fejemben, nyilván azért, mert annyira igaz.) Valóban vergődöm.</P> <P>Itt nem élek.</P> <P>Oda (még) nem mehetek.</P> <P>Szeretlek!</P> <P>Ezt senki sem érti. Lehet, hogy én sem érteném, de ebben a helyzetben nem is értenem kell... 4 éve nem vagy itt. Én szeretlek.</P> <P>És tudom, hogy te is szeretsz engem. Mindent tőled kaptam.  Ha végig tudom ezt csinálni, akkor csakis azért, mert te velem vagy... Velem vagy, de a kerítés másik oldalán. Majd megyek. Tudom, hogy megvársz... megvártok... vársz... vártok... álltok a kapu mögött... figyeltek, segítetek ha kell, és... vártok.</P> <P>Szeretlek benneteket!</P> <P> </P>

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.