Kb. fél órát volt itt, megittunk egy kávét...

Tudom, milyen érzés eldobhatónak lenni. (Persze, még mindig azt hajtogatom magamnak, hogy csak 'L' ilyen... ő eleve nem akart többet, mást... én ennél többet érek... ... ... de be kell látnom, hogy ennyire vagyok hitelesítve... sőt, ennek is örülnöm kell... miért pont egy vergődő nyomoréknak lenne könnyebb, pláne jobb?)

Vissza kell bújnom a páncélomba.

A jövőben a jelszóm:

"Néha egy nőnek, csak a szipirtyóság marad meg támaszul."

/Stephen King: Dolores Claiborne/

Ja!

Most sem mondta ki. Utána felhívtam, mert nem bírtam ki. Annyit mondott, hogy kávézni jött, de most dolga van... és letette...

Ilyen az igazi férfi!!!!... (?)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.