Csalfa írása, mely kemény igazságot feszeget, miszerint átverhető az ember, alapvetően a jóindulatára alapozva, bennem egy olyan emléket ídézett fel, amit ott nem akartam leírni, de fontos, kerek, mosolygós-sírós kép, tehát szerepelnie kell...
<P>Az apropó: <A href="http://csalfacafka.blogter.hu/?post_id=11034">http://csalfacafka.blogter.hu/?post_id=11034</A></P>
<P>A Füzet-ben benne van valahol, mikor először felrémlett bennem a kép, ahogy Anyu este ágyaz magának.</P>
<P>Ő mindig sok-sok takarót tett az ágyába a lepedője alá, és még a lepedő fölé is a lába alá hajtott egy plédet, majd -miután a paplan önmagában kevésnek bizonyult- még egy vékony nyári takarót is magára terített, mindkettőt külön gondosan behúzva, régi, illatos, itt-ott már foltozott huzatba...</P>
<P>Ez a művelet bizony nem ment olyan ripsz-ropsz... Percekig eltartott és már-már külön koreográfiája volt. Mindig Ő csinálta, nekem -még ha 'jófej' lettem volna, sem- nem engedte át ezt soha. Én ültem a fotelban összekucorodva (hát, igen... ez a 'kucorodás' sarkalatos pontja az emlékeimnek... valószínűleg azért, mert tény, hogy soha nem leszek már képes megtenni ezt az egyszerű mozdulatsort...), közben készült az ágya...</P>
<P>Ez így ment mióta az eszemet tudom. Akkor is, mikor nekem már másik családom lett, elköltöztem. Ám, mikor hazamentem, a biztos pont, biztos pont maradt... kucorodás, ágy, cserépkályha...</P>
<P>Akkor is így volt ez, mikor Zsolti eltűnt. Mikor hónapokig semmit sem tudtunk róla. Semmit, sem azt hogy él-e, sem azt, hogy ha él, merre járhat.</P>
<P> </P>
<P>Én kucorodtam, akkor éppen Hármaska lakott a pocakomban (akkor sem volt ám egyszerű ez a művelet, de megoldottam :), Anyu meg végezte a szokásos esti ceremóniát... </P>
<P>Régi kockás pléd...</P>
<P>Régi gyapjú töltetű paplan...</P>
<P>Csíkos pléd...</P>
<P>Csíkos lepedő...</P>
<P>Sötétkék-bordó kockás pléd összehajtva a lábához...</P>
<P>Két kézzel hímzett díszpárna...</P>
<P>Nagypárna...</P>
<P>Két kispárna...</P>
<P>Paplan...</P>
<P>A régi, vékony, sárga nyári paplan...</P>
<P> </P>
<P>S miközben ezeket szépen, gondosan elrendezte, mindig elmondta, hogy milyen szerncsések vagyunk, hogy van hol aludnunk. Hogy amikor elsimítja a gyűrődéseket a rétegeken, mindig arra gondol, hogy annak, aki az utcán alszik mennyire fájhat a hideg...</P>
<P>...és talán Zsolti az egyik...</P>
<P>------------------------------------------------------------------</P>
<P> </P>
<P>Az ivásról: aki kint tölti az életét a hidegben, a kérlelhetetlen, zord, kiúttalan valóságban, annak lehet, hogy a napi egy-két feles többet jelent, mint nekem egy kanna tea... </P>
<P>Átverhető lennék? Igen. És ha ilyennel átver az aki az utrcán kell éljen, akkor tegye. Tudom, milyen kirekesztettnek lenni. Ő abban él, az én százasom többet nem ér neki, mint a papír-poharas felest, de attól, ha úgy dönt, legalább néhány percig nem érzi, hogy fázik...</P>
<P>Nem vagyok idealista, tehát tisztában vagyok azzal, hogy nem minden hajléktalan kerül ebbe a helyzetbe önhibáján kívül. De az 'ártatlanság vélelme' része az én pozitív gondolkodásomnak.</P>
