Mindig, mikor feladnám a bennem eddig nagyon mélyen eltemetett ÉLŐmártit, mikor próbálnám visszataszigálni az igazi, a TÚLÉLŐmárti mögé biztonságba, akkor mindig történik valami, ami arra sarkall, hogy ne engedjem elbújni (illetve ne segítsek szegény másikmárti-nak eltűnni, mert érdemes léteznie:).

Szóval, folytatódik az 'L'-ügy. (Ami csak nagyon kis szeletében konkrét történés, inkább elméleti síkon megy a dolog...)

A mostani beetetésére nem válaszoltam. Azt hiszem, most értem el odáig, hogy -amit már 'régen' tudtam, hogy azt kell tennem, ill. NEM tennem-, most képes is vagyok rá. Azaz:

VÁRNI

csendesen, nem hívni, nem keresni... Ha akar, majd keres ő. Ez talán a tudás nyugalma... (jóvanna, a nemnormi rokiknak jó, ha ilyen tudásból kijut...:) Mert most először leírta,  konkrétan megfogalmazta...

...most várok, eddig sem nagyon tettem mást, csak most én akarok várni, nem azért teszem ezt, mert nincs más választásom (persze, a tények makacs dolgok...:), hanem mert így látom jónak.

Baromi jó ilyen okosnak lenni!!! (Na, ez a másikmárti...lehet, hogy valóban el kéne temetni?:)))

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.