A varrás
2007.04.23. 11:29
Pille.
Ott dolgoztam egy ideig, előtte éveket töltöttem ott feszt betérő lelkes, 'potyakávéleső' mindig valami remek anyagot találó törzsvásárlóként.
Battai üzlet első képei úgy élnek bennem, mint egy barlang. Kicsi, szűk, talán sötétebb is, mint kellene, de telis-tele olyan anyagokkal, varrási segédeszközökkel, amik nekem, éppen kezdő varrásmániás tyúknak a nirvánát jelentették. Mindez olyan eladókkal, amitől a hely maga, több lett, mint egy bolt az Ifjúság úton a többi között. Jó volt betérni oda. Aztán idővel a kicsi, kincsekkel csurig töltött zugból, majd' kétszer akkora, jól kitalált, klasszisokkal tágasabb de arányaiban nem kevesebb áruval dugig pakolt, barátságos hely lett.
Mindig is azt képzeltem magamról, hogy tudok varrni. Porrongyból varrtam kézzel kistáskát (ez volt az első remekművem, lehettem vagy 12 éves), majd ugyancsak kézzel szoknyát, aztán blúzt, később Csabának parasztinget.
Majd megvettük első varrógépem (menyasszonytánc:). Lucznik volt a drágám. Nagyon szerettem. Sokáig használtam is, éjjel-nappal ment; aztán egyszercsak gyorsabb lettem, mint ő, ergo ki kellett cserélnem. Nem volt kérdés, hogy mit veszek: az egyetlen varrógép, amit mindig is 'A VARRÓGÉP'-nek gondoltam, a SINGER volt. Nagyinak (anyai nagymamám) volt egy régi taposós masinája, de én azt még látni sem láttam használat közben, nemhogy kipróbálhattam volna, csak virágállványként funkcionált. (Legalábbis így él az emlékeimben, tény, hogy Nagyi gyakran használta, csak ez nekem nem jelent meg konkrét információként. Csak annyi, hogy a varrógép az Singer. És pont.)
Tehát, mikor arra került a sor, megvettem első Singeremet. Aztán a másodikat (lecseréltem egy sokkal jobb, több programos, még gyorsabb gépre), meg egy ultralockot is, hogy teljes legyen a kép és bármit meg tudjak csinálni itthon. És én meg is csináltam. Csaba készített nekem varróasztalt, sarokba, hogy csak át kelljen fordulnom a székkel az egyik géptől a másikig. Millió cérna, gomb, kapocs, gombostű, pausztekercs, gumi, danúbia-szalag... és Burdák mindenhol...
Főállású anyaként megvarrtam mindent. Imádtam.
Rengeteg anyag gyűlt össze. Amit elterveztem, megcsináltam a szabásmintát, megvettem az anyagot, megvarrtam. Amit a Pillében maradék gyanánt leáraztak és megtetszett (mondván: "biztos jó lesz még valamire!"), azt megvettem és elraktam varrásban szűkösebb időkre. Úgyhogy csak teltek a polcok. Persze tekintélyes mennyiséget dolgoztam fel ezekből a rejtett kincsekből, de sosem értem még a kupac aljának közelébe sem. Így van ez jól, igaz?
Szóval, szépen kibővült a battai bolt, én elkezdtem ott dolgozni (mert úgyis ott evett a fene s akkor már miért ne?!), mikor megnyitott az érdi Pille is. Amolyan itt-is-ott-is emberke voltam, Érden kisebb, de sokkal világosabb volt, de mindenképpen megmaradt 'A PILLE' a battai bolt.
Néhány héttel ezelőtt kaptam egy telefont, hogy leárazás van a battai üzletben, Végkiárusítás címen. Tudok-e a dologról valamit?!
Nem, nem tudtam. Zsuzsa, a tulajdonos, egykori főnököm (akit ezen titulussal sohasem illettem, pedig minden megmozdulásával a bolt, az ott dolgozók, nomeg saját, jól felfogott érdekeit képviselte, mindezt úgy, hogy a munkaidő továbbra sem tűnt sokkal másabbnak az azelőtt éveken át megszokott traccspartinál, valahogy minden olyan igazán flottul ment, tiszta, egyértelmű szabályok között, remek hangulatban, mindenki tudta a dolgát, és azt tette is) korábban mondta, hogy felcserélődtek egy ideje a szerepek. Érdi bolt korábban "csak" második volt a sorban, bevételileg mindenképpen. De egy ideje, valószínűleg a gombamód szaporodó, remek áruval tömött kínai áruházak miatt, egyre kevesebben adják varrásra a fejüket. Érden talán kevesebb a bolthoz közeli kínai, vagy nem tudom mi lehet az oka, de tény, hogy az a bolt kezdett felfejlődni, miközben a battai hanyatlásnak indult.
Végkiárusítás? A Pillében??????
Hogyhogy?
Nem tudok napirendre térni a dolog fölött.
Mindenesetre beküzdöttem magam valamelyik nap, hogy legalább most, utoljára benézhessek oda.
A torkom szorongatja a sírás. De ez biztos azért van, mert szentimenhtális hülye vagyok. Búcsúzóul vettem 12 méter anyagot és lecserélem a nappali-konyha függönyét.
Hogy meddig fog ez a mutatvány tartani? Nos, gőzöm sincs. Ma elkezdtem és körbeszegtem a maradékból szabott két terítőt. Röpke másfél óra volt és felállni alig bírtam. (A jobb -vagyis a baloldalon nőtt- lábammal nem tudom nyomni a pedált, mert hiányzik az ehhez való koordinációs képesség. A jobb -vagyis a nyomorult de a jobboldalon nőtt- lábammal pedig iszonyú összpontosítással megy csak, hisz a bokám nem hajlik, térdem a megerőltetéstől ódákat zeng, a csípőm pedig folyamatosan jelez, hogy ő nem erre a mutatványra van kalibrálva, nehogymár 2 másodpercenként kelljen emelgetnie az egész súlyát a nyomorult lábamnak. Ja, és a combcsontomban határozottan érzem a protézis oda beépített végét. Nagyszerű!)
Mikorra lesz ebből kész a függöny?
Ja, hogy milyen lesz, az már nem is kérdés. Ha egyszer meg tudom csinálni és késznek nyilvánítom, nos, onnantól már olyan mindegy, hogy a világ rajtam kívül eső része hogy értékeli: ha nekem megfelel, csak az számít, hisz meg tudtam csinálni!
Ui.
A battai Pille emlékére
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr231596662
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.