Történések
2008.11.15. 10:08
Nem politika, nem közélet, nem teológia, még nem is tudomány, pusztán a talemalét egy kicsiny fejezete, melyben tán ott bújik a kor, az unalomig hallott frázisok, a szajkóm s ezeken keresztül a magyarázat.
November van, ami önmagában nehézzé teszi a mindennapokat. Hiszen most mennek megállíthatatlanul a napok afelé, ahonnan aztán ólmos lassúsággal folytatják útjukat az új, a rossz, a sötét, a kínnal teli, a felfedezetlen, a végtelen, a magányos most felé...
A vége az életemnek. Az új kezdete, aminek egy jégmezőn kellett újra megkapaszkodnia, aztán ráeszmélnie, hogy mindaz, ami felé kúszott a semmiből már nem is létezik.
Zsarátnok.
Két láb.
Mindent újra megtanulni.
Felfedezni a blogot. Kiírni magamból mindent, ami nem maradhat benn, mert szétfeszíti nem létező szürkeállományom.
Barátokat szerezni.
Csatákat vívni.
Barátnak hitt embereket elveszíteni.
Barátokat elveszíteni.
Mélyen elfalazni a szívem.
Tudni, hogy megtapossák.
...................................................................
Kicsit besokalltam itt. De nem hagytam abba, csak kis szünetet tartok. Mert muszáj.
Néha (soxor, többször, mint kellett volna) bírtam magamra haragítani zászlós seregét a radikálisoknak, néhol a lipótos bolyongóknak. Jottányit sem változtatva saját meggyőződésemen mondtam (és mondom is) a magamét. Ez most sincs másképp, csak épp a kedvem hanyatlott időlegesen kicsit. Most, az évnek ebben a szakában, nincs erőm egyszerűen arra, hogy idiótákra pazaroljam megmaradt energiáim, mert a saját démonjaimmal kell megvívnom. Amik ugyan szörnyűbbek, mint amit valaha is elképzeltem, és lehet, hogy megadnék bármit nem létezésükért, de az enyémek. Így -ha tetszik, ha nem. elsőbbséget élveznek minden más hasonszőrű teremtménnyel szemben.
...................................................................
Kicsit besokalltam itt. De nem hagynak magamra. Van nekem néhány kvázi barátom, kik csíkos háttal, kiskalappal, szögletes zárójellel, boszorkány legyezőkkel, tengerlátta kókuszos sütikkel, beígért (remélem majd be is tartott!?) látogatásokkal, nem eresztik el kezem. S akkor még nem is beszéltem azokról, akik egyformán nevezendők csak egyiküket ke-re kereszteltem, és aki állhatatosan tekergeti a lábam hetente háromszor, s közben ápolja gyakorta széthullani látszó lelkem, és ég mindig nem értem a sor végére... De ez az időszak nem arra való, hogy itt a téren szálljak harcba bárkivel, mert annak az a kockázata, hogy még cirkalmasabban mint eddig, még messzebbre küldök el szinte bárkit, kivételesen akár bármilyen ok nélkül. Tüskés vagyok. Sokkal jobban, mint az év más szakában.
Nekem ezek a nehéz napok.
...................................................................
Ma délután -kézenfogva, virtuálisan és gyakorlatilag is- megyek életemben először táncházba. Ráadásul -naná- ír táncházba. (Ha lúd, mint tudjuk...) Aztán koncert a program.
Egy volt osztálytársammal -ki szintén az előbb felsoroltak közé tartozik- megbeszéltük, hogy Ő -ugyan meghívtam, de- nem jön, hiszen legföljebb a falat támasztaná egy ilyen rendezvényen. Nos, kérem, kérdem én: vajon én, roki, mi a frászt fogok ott csinálni mást, ha nem a falat támasztom teljes odaadással?
De sebaj! Boldogan fogom nézni az embereket, s ismét megerősítést nyer a meggyőződés, ami az évnek ezen szakában halványulni látszik, hogy bizony van élet. Csak meg kéne találni.
És ezzel még nincs vége. Kenyérsütés vasárnap. Krónikája itt lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://talema.blog.hu/api/trackback/id/tr31596244
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.