Érti, akinek érteni kell.

Jöttem hazafelé és lefagyott a lábam, rá kellett jönnöm, hogy rokicipőm, mely egyetlen az összes cipők közül, amit el tud viselni a lábam, nos nem kifejezetten téli lábbeli. Kockásra fagytam benne. De ez csak amolyan járulékos történés a szilveszterhez képest.

December 31-én, ami ugye a világnak ezen részén -ahol ez a naptár van szolgálatban- az év utolsó napját jelöli, én egy nyugis óévbúcsúztatóba voltam hivatalos, tehát időben el is indultam Pestre. (Merthogy valahol Újpesten szándékoztam lenni, mikor átevickélek a következő évbe, de sajnos pontos címet nem nagyon tudtam, de ennyi kalandot még egy közlekedésében akadályokkal küzdő is bevállalhat simán, ugye?) Igen ám, de aki meghívott elfelejtette velem közölni, hogy biza az év utolsó napját munkával tölti és csak bizonyos időponton túl tud értem kijönni a Népligethez, s ugyan hívtam egész délelőtt, de nem tudtam elérni, mert munkahelyén nem telefonálhat... ehh... milyen munkahelyek is vannak... csakhogy ezt -mint fentebb jeleztem- nem tudtam...
Miután kénytelen voltam elindulni időben, egyrészt mert itthon lányaim bulit szerveztek, s a vendégek korán akartak idelátogatni, másrészt meg én mankóval járok, ugye,  tehát saját, jól felfogott érdekem azt diktálja, hogy sötétben már ne nagyon kóricáljak odakünn, mert még valami arra nem alkalmas helyre tenném le a mankóm, s egy ilyen mozdulatnakigen gyászos következményei lennének lego által összeeszkábált alkatrészeimre, így olyan 2 óra magasságában nekiindultam a túrámnak.
Közben persze nem adtam fel és töretlenül csörgettem, amíg csörgethettem, mert egy idő után már ki is volt kapcsolva a céltelefon. Ezzel párhuzamosan, tehát amikor éppen nem a célszemélyt próbáltam az éteren át elérni, akkor unokatesóm telefonját bírtam szólásra, mert felmerült bennem, hogy mi lesz akkor, ha végül is tényleg nem érek célhoz még idén... vagyis, utolsó mentsvárként tekintettem ismét, már nem először, s bizton nem is utoljára Zsuzskára... de ő sem vette fel... mi több?! Még valami igen riasztó hangot is adott a csengetés jelzés a fülembe... hmmm... De mindegy, nem volt mit tennem, gondoltam a Népligetnél legalább van szép, nagy épület, ahol majd meghúzom magam, így a fagyhaláltól megmenekülök, s ha ott is kell töltenem a szilvesztert, valahogy csak kibírom majd.
Ja, még a buszon ültem, mikor eszembe jutott egy kapcsolódási pont, kedves rokonom, kedves húga. Fel is hívtam, így rajta keresztül végül -ez már akkor volt, mikor hajléktalanként bevackoltam magam a buszvégre- sikerült tisztázni, hogy nem fogom az óévet egy fémpadon ücsörögve búcsúztatni.
Hát, lilára, vagy nem is, inkább zöldre fagytak ujjaim, lábam, derekam, míg vártam -mert ugyan nem nyílt színen, de mégiscsak folyamatosan nyitogatott ajtókkal bőven ellátott, igen nagy hodály az a buszvég- rokonyomat, de legalább jól szórakoztam. Mert elvittem magammal -gondolva a hajléktalanság felsejlő rémére- karácsonyi ajándékom, melyet másik fogadott lyányomtól kaptam, s ami nem más, mint egy könyv, mely fennen hírdeti, hogy az erő bizony bennem van. Volt is szükségem a megerősítésre, tekintve az éjszaka lehetséges kétes kimenetelét az adott pillanatban.

Node aztán már valóban megfagytam, s akkor fel kellett állnom a jéghideg fém padról, s láttam, hogy a másik oldalon egy királynői jelenség, talpig fekete szövetkabátban, fejedelmi tartással épp az ellenkező irányba halad. Gyanús volt, nagyon gyanús. De tekintve nagy pakkom, és igen kis sebességem, melyre képes vagyok, s utazóközönség népes társaságát, így sem utánaszaladni, sem utánarikoltani nem merészeltem, pláne, hogy nem is voltam biztos a kilétét illetően. Tehát kénytelen voltam bízni a nem sokkal azelőtt a könyvben olvasottakban: minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell.
És lőn! Ő volt az!

.....................................................

Na, most megint abba kell hagynom, de már ezt legalább kiteszem. Tán majd folytatom, de most muszáj megmosnom a hajam.
Van még hátra édes bor, dekantáló, remek száraz bor, nagyszerű J.O. gomba, Bridget Jones bugyija, keskeny, de első taoasztalással ellentétesen kényelmes ágy, szám szerint második egy ágyban alvás úrinővel, Gizi néni furfangos receptje, kávétlanság, sarokkád és egyéb kalandok. De ezt majd csak ha legközelebb ideférek a géphez.
Tanulságot mégiscsak leírom már most: az nincs. Köszönet viszont van: elsősorban az említett úrinőnek, a hozzá tartozó anyukának, nomeg a szőke barátnőnek köszönöm ezt a szilvesztert, mert erősen ott lebegett fejem felett egy újabb magányosan, vagyis a virtuvilágban eltöltött évbúcsúztató fenyegető réme.
Jó buli volt, akkor is ezt mondom, ha ez ezen a ponton még a történetből nem látszik... de én tudom bebebeee... csak ki kell várni! :)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.