Zebra kiírta a következő játékot.

Nem török senki babérjaira (az enyémeket viszont büszkén őrizgetem, mert kető is van már!), de most sem tudom befogni a szám. Elnézést kérek.



Elillan

Erre nem tudok versben (még megközelítőleg sem) reagálni.
Ez a kép halkan arról mesél nekem, hogy a múlt évezred egy téli napján, hajnali órán, két barát sétál a kihalt környéken. Dideregnek mindketten, a magasabb szemébe húzza fekete sapkáját, kesztűs kezével -a fagytól reszkető ujjakkal- biztosan tartja a pórázt, aminek a végén az alacsonyabb barát cammog.
Sétálnak.
Az aranyszőrű, ki az alacsonyabb, okos fickó. Meztelen talpával csakis a gondosan, előre kiválasztott nyomokba lép, amiket magasabb társa -'A GAZDI'- hagyott a hóban. Egyik sem néz a másikra, szikrázóan csillog a havas, jeges táj körülöttük.
Ampernak Csaba a világ.
Mint ahogy annak a négy embernek is, akik a kis házban alszanak, s várják vissza őket. A két férfit. 

Amper most is itt van. Még mindig várja, hogy Csaba lábnyomába léphessen a hóban, sétálás közben.
Mint ahogy mi is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.