Jé, ez MÉM MÉM, na mindegy. Pihent vagyok...

Ez most a  harmadik próbálkozásom ma ezzel a posttal és már igazán az hajt, mert egyszerűen nem létezik, hogy megint ennyire szar a parkom, nem hiszem el, mert nemhogy javulna, de feszt csak szarabb lesz... ez rím az ebben a témában tett első gondolattalan-soromra.

De most akkor érdemben a hákli +-ról.
Azt tudtam, hogy van nekem olyanom, naná, nekem ne lenne?! De nem tudtam felidézni egyet sem, ami simán átment volna a rostán, ezért kértem a barátaimat, hogy sorolják azokat. Előbb nem sok sikerrel, de ma reggelre megérett a dolog és végre megkaptam a magamét.

Igen, ez tényleg az, de ennek mélységének megértéséhez vissza kell mennem kicsit az időben, tehát:

Szépen, lassan, megfontolt időrendben nőtt, növekedett kicsiny családunk, mely aztán elérte a három generációs, kutyabarát, halacska gondozós, sok gyerekes, dédnagymamás státuszt. S így, ezzel párhuzamosan egyre tetemesebbé vált a napi mosogatnivaló mennyisége is, hát nem volt mit tenni, be kellett szereznünk egy mosogatógépet.
Ez történt majd 16 évvel ezelőtt.
Nem telt egyetlen percbe és családunk hierarchiájában méltó helyre is került a mosi. (Ez nem egyenrangú nevezgetés mondjuk a pizsi, kapcsi, kabcsi, szemcsi ...hmmm...érdekességekkel, mert ebben benne van az, hogy az ezzel a névvel illetett darabot, szívünk teljes szeretetével szeretjük. Érthető, ugye?)
Aztán én testi képességeim terén is kihívásokkal küzdő lettem (s ezt kéretik érteni úgy, ahogy csak tetszik... igen, bőven van ebben olyan, mondhatni teljes egészében kizárólag, ami inkább jócskán a "nemtetszik" kategória, nos, azt tessen felszorozni néhány egyjegyű egész számmal, s ha ez megvan, akkor már a közelében tetszik járni a valóságnak), így segítséget kell(ett) kérnem a háztartás ellátásához.
Amíg járókerettel tudtam csak egy-két lépést közlekedni (megjegyzem minden mozdulat fájdalommal járt a felrobbant és gyakorlatilag mozdulatlanra "fagyott" csípőcsontom miatt), addig is már ezt a háklimat nem bírtam nem gyakorolni... (Hiába,. na, az elkötelezettség nagy úr!)
Képes voltam -s ez a mai napig mit sem változott- kipakolni a már telerakott, mosogatásra kész gépezt azért, mert meg voltam/vagyok győződve arról, hogy jobban is lehet, mit lehet, kell, bepakolni azt. Mindennek megvan a helye, az evőeszközök a kosárnak bizonyos fakkjaiba valók, rendre szétválasztva, nem csak hűbelebalázs módjára ömlesztve... meg ilyen apróságok.

Tehát el kell ismernem, háklis vagyok. Erre kifejezetten, de mentségemre legyen mondva, csakis a jó vezérel, mert az elvitathatatlan, hogy az én bepakolási módszerem kiállta az idők próbáját és határozott eredményeket mutathat fel, vagyis ennek elhintésével csak jót teszek az emberiség sorsának, ugye?

 


Apró örömök. Az én koromban már meg kell becsülni ezeket, melyek sgyike a háttérben duruzsoló, s ebből tudhatóan lelkesen dolgozó -szabályszerűen bepakolt- mosogatógép.


/kép innen, ni/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.