Szigorúan csak annak, akit érdekel.

A részletek ecsetelése nélkül, csak rögzítem, hogy elhagytam a telefonom. Kalandos történet -persze csak az én szintemen, amolyan roki-tréfa. elhiheted, közben marhára nem (sem) röhögtem, de van benne valami megfoghatatlan, esetlen báj-, kit igazán érdekel, s megkér mondjuk emilben, elmondom, de nem ez a lényeg. Minden adatom, telefonszámom -szeretteim, s kevésbé rajongott ismerőseim, valamint minden fontos, "hivatalos" számom- abban van/volt (ehhhh...)
Így azt kell mondjam, hogy bloggerek s bloggerinák népes gyülekezete, kik valamelyik csoportban leledzenek (én tudom, ki melyikben lakik, ugye ti is? :), legyenek oly kedvesek s mondjuk gmail-en vagy egy irányomban intézett hívás formájában tudassák már velem ezen elérhetőségüket. (Ja, a hívás kérése nem kicsiny agyam kombinációs készségének teljes hiányáról árulkodik, mert ugyan a telefonom elhagyott, s benne az aktuális sim-kártyámmal (mely még az előző évezred alkonyán állt szolgálatomba), de ezt észrevevén mentem is -fuvaros kerítése után /köszönöm, Misi!/- s tettem a dolog rám nézve akár súlyos ráfizetéssel fenyegető kimenetele ellen, vagyis kértem új kártyát, de a számom megtartottam.)

Most megyek lassan aludni, mert holnap megint szaladós napom lesz. Az utóbbi idő krónikája nem férne el egy-két postban, s nem is lenne jókedvű, de mindenképpen mozgalmas. Ha lesz valami végkifejlet, rögzíteni fogom. Addig is várom a hívásokat, emileket...

... ha már szeretve vagyok a nagy-nagy blogoszférában! Ugye? Vagy nem? Vagy mi?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.