Nomeg egy hatalmas adag nosztagia.

Pénteken elballagott a legkisebb gyerekem is az általános suliból. Okos, szép, erős nagylány.

Délelőtt próbáltam úrrá lenni a mindenfélén, hogy teljes készelétben várhassuk a vendégeket, akik közül az elsőként várható csapat kb 2-re ígérkezett. Én készen is voltam a dolgaimmal (kaja ilyesmi) időben, de csak nem akartak megérkezni. Már totál kétségbe is estem, mert kezdtem elhinni, hogy nem is jön senki és az Bertának borzasztó rossz lett volna. És persze nekem is.
Aztán már fél ötél járt az óra, mikor végre az első fecskék megérkeztek, aztán sorban a többiek is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.