Tegnap volt éppen egy hónapja, hogy az internet előfizetésem csak egy dolog, szolgáltatást csak nyomokban kaptam érte, ugyanis igen érdekes jelenség lett úrrá a rendszeren itt nálam: a levelek -ha csak 1-2 várt erre- lejöttek -de ha sok, mondjuk 40-50 vagy több, akkor nem-, oldalt nem lehetett megnyitni, még a guglit sem -okosoktól értesültem róla, hogy az egy igen gyors oldal-, illetve ha olyanja volt, megnyitotta, de azon már semmit sem volt hajlandó tenni, onnantól megfagyott a rendszer. Nos, most már mindent kicseréltünk, amit csak lehetett, így maradt a látszólag jól működő modem, mely felett nincs "hatalmam". S mikor hívtam a szolgáltatót, hogy bejelentsem ikszedszer a bajt, a címben írt mondatot kaptam válaszul.
Nyugodt mosoly mellett elmagyaráztam kedves telefonos ügyintézőnek, hogy a nevemben a "né" nem azt jelenti, hogy a zárt osztályon élek egy ketrecbe láncolva, hanem tán azt, ha már a fejlécen van a teljes nevem, hogy én fizetek, vagyis jelen esetben legyen kedves velem tárgyalni, méghozzá teljes odaadással. Addig erősködtem, míg felvette a hibabejelentést, méghozzá úgy, ahogy én akartam –nem „szakadozik a net”, hanem NINCS, mert ugye azért a leírt állapot nem nagyon fér bele az előbbi fogalomba- majd adatokat egyeztettünk, és vártam a történést.
És láss csodát! Reggelre működött minden!

Ehhh….

De ez csak mellékszál, egy rakás mindent akartam írni, mert ezer dolog történt velem, úgymint egy sokk után, három hetet, igen intenzív nyaralással töltöttem, nyugodt birkák, zöld hegyek, óceán és királyi kiszolgálás mellett, majdan hazagyöttem és folytattam a rokit próbáló időszakot újabb jövés-menéssel, úgymint kertiparti, majd Balaton.

És most itt vagyok, pihegve, újra hálósítva és visszatérve a mindennapokba.

Amit mindenképpen rögzíteni akarok, az a legutóbbi hétvégém. Természetesen csak címszavakban:
- szombat reggel indulás, remek, rokinak ideális méretű autóval Balatonra, két barát (friss házasok, ugye) s egy kislegény társaságában (ja, és két dínóéban, hogy el ne feledjem!);
- korai érkezés, a házigazda számára a hajnali fél 5-ös nyugovóra térés után igen hamar eljött felébredést kierőszakolva;
- egy akác alatt magazinok átolvasása, melyek közül legértékesebbnek Nick Cave életútját tartanám;
- többiek örömteli érkezése, s egyben egy eddig számomra csak írott formában létező blogger megismerése;
- vacsoraidőben fogyasztott ebéd, Balaton. Bátrak benn a vízben, rokik és gátlásosak a parton, ahonnan egy meghökkentő telefonhívás után útnak eredtünk a bejárattal szembeni úton fel a falu felé egy igen szimpatikus nevű utcácskába, vacsorameghívásnak eleget téve;
- a leírás alapján ki is értünk nyomban a senkiföldjére, ahol is kicsiny idő után már jóformán út sem volt, úgyhogy telefonos segítséget kértünk bibliai nevű parklakótól, majd újra erőre kapva, erős lendülettel bele is tolattunk egy ellenségesen viselkedő árokba, ahonnan ügyes, erős, okos, bátor, s nem kevésbé csinos bloggerek kiemelték az autót, méghozzá úgy, hogy lovagias sofőrünk engem nem engedett kiszállni…, de győztünk!
- bibliai nevű és kicsit pikáns tésztaételről nevezett meghívóink remek vacsival vártak minket egy nagyon kellemes, csendes kertben, ahol csak a szúnyogok hada miatt éreztünk némi kényelmetlenséget, de nagyon jót beszélgettünk, illetve többnyire hallgattuk csak számszerint egy társunk kifogyhatatlan történeteit, majd mikor már tulajdonképpen éjszaka volt, úgy döntöttünk, hogy térjünk nyugovóra. Ismét egy bizonyíték arra, hogy nincs véletlen, mert mikor a házból előkerült a táskám s benne a telefonom, éppen csörgött is, és benne egy ifjú, bátor fiatal kétbetűs hölgyemény jelentette, hogy éppen most ért le a megbeszélt (pontosítok: csak épphogy, érintőlegesen vázolt) helyre, majd kérdezte, onnan merre is tovább? De nem engedtük semerre sem, mentünk inkább érte, kis keresgélés után meg is találtuk –mely akciót némileg nehezítette, hogy fülkéből hívott a hölgyemény, de hiába csörgettem azt, ő már nem volt ott, a számát pedig a néhai telefonommal együtt bírtam elveszteni-, de egy ügyes lovag megtalálta őt;
- másnap finom ebéd szintén a kertben, a fa alatt, majd indulás hazafelé, még egy fagyi Veszprémben;
- majd engem Írországba szakadt fogadottlyányomék átvettek egy útba eső város bevásárlóközpontjának parkolójában, aztán végre hazaértem.

Ezután szembesültem azzal, hogy még mindig nincs net, így csak egy napot bírtam már türelemmel, majd hívtam, akiket hívnom kellett. Most pedig itt vagyok.

Igaza van megint egy vörös démonnak, be kéne perelnem őket és milli lomos lennék. De ez csak mellékszál.

Tegnap volt éppen egy hónapja, hogy az internet előfizetésem csak egy dolog, szolgáltatást csak nyomokban kaptam érte, ugyanis igen érdekes jelenség lett úrrá a rendszeren itt nálam: a levelek -ha csak 1-2 várt erre- lejöttek -de ha sok, mondjuk 40-50 vagy több, akkor nem-, oldalt nem lehetett megnyitni, még a guglit sem -okosoktól értesültem róla, hogy az egy igen gyors oldal-, illetve ha olyanja volt, megnyitotta, de azon már semmit sem volt hajlandó tenni, onnantól megfagyott a rendszer. Nos, most már mindent kicseréltünk, amit csak lehetett, így maradt a látszólag jól működő modem, mely felett nincs "hatalmam". S mikor hívtam a szolgáltatót, hogy bejelentsem ikszedszer a bajt, a címben írt mondatot kaptam válaszul.
Nyugodt mosoly mellett elmagyaráztam kedves telefonos ügyintézőnek, hogy a nevemben a "né" nem azt jelenti, hogy a zárt osztályon élek egy ketrecbe láncolva, hanem tán azt, ha már a fejlécen van a teljes nevem, hogy én fizetek, vagyis jelen esetben legyen kedves velem tárgyalni, méghozzá teljes odaadással. Addig erősködtem, míg felvette a hibabejelentést, méghozzá úgy, ahogy én akartam –nem „szakadozik a net”, hanem NINCS, mert ugye azért a leírt állapot nem nagyon fér bele az előbbi fogalomba- majd adatokat egyeztettünk, és vártam a történést.
És láss csodát! Reggelre működött minden!

Ehhh….

De ez csak mellékszál, egy rakás mindent akartam írni, mert ezer dolog történt velem, úgymint egy sokk után, három hetet, igen intenzív nyaralással töltöttem, nyugodt birkák, zöld hegyek, óceán és királyi kiszolgálás mellett, majdan hazagyöttem és folytattam a rokit próbáló időszakot újabb jövés-menéssel, úgymint kertiparti, majd Balaton.

És most itt vagyok, pihegve, újra hálósítva és visszatérve a mindennapokba.

Amit mindenképpen rögzíteni akarok, az a legutóbbi hétvégém. Természetesen csak címszavakban:
- szombat reggel indulás, remek, rokinak ideális méretű autóval Balatonra, két barát (friss házasok, ugye) s egy kislegény társaságában (ja, és két dínóéban, hogy el ne feledjem!);
- korai érkezés, a házigazda számára a hajnali fél 5-ös nyugovóra térés után igen hamar eljött felébredést kierőszakolva;
- egy akác alatt magazinok átolvasása, melyek közül legértékesebbnek Nick Cave életútját tartanám;
- többiek örömteli érkezése, s egyben egy eddig számomra csak írott formában létező blogger megismerése;
- vacsoraidőben fogyasztott ebéd, Balaton. Bátrak benn a vízben, rokik és gátlásosak a parton, ahonnan egy meghökkentő telefonhívás után útnak eredtünk a bejárattal szembeni úton fel a falu felé egy igen szimpatikus nevű utcácskába, vacsorameghívásnak eleget téve;
- a leírás alapján ki is értünk nyomban a senkiföldjére, ahol is kicsiny idő után már jóformán út sem volt, úgyhogy telefonos segítséget kértünk bibliai nevű parklakótól, majd újra erőre kapva, erős lendülettel bele is tolattunk egy ellenségesen viselkedő árokba, ahonnan ügyes, erős, okos, bátor, s nem kevésbé csinos bloggerek kiemelték az autót, méghozzá úgy, hogy lovagias sofőrünk engem nem engedett kiszállni…, de győztünk!
- bibliai nevű és kicsit pikáns tésztaételről nevezett meghívóink remek vacsival vártak minket egy nagyon kellemes, csendes kertben, ahol csak a szúnyogok hada miatt éreztünk némi kényelmetlenséget, de nagyon jót beszélgettünk, illetve többnyire hallgattuk csak számszerint egy társunk kifogyhatatlan történeteit, majd mikor már tulajdonképpen éjszaka volt, úgy döntöttünk, hogy térjünk nyugovóra. Ismét egy bizonyíték arra, hogy nincs véletlen, mert mikor a házból előkerült a táskám s benne a telefonom, éppen csörgött is, és benne egy ifjú, bátor fiatal kétbetűs hölgyemény jelentette, hogy éppen most ért le a megbeszélt (pontosítok: csak épphogy, érintőlegesen vázolt) helyre, majd kérdezte, onnan merre is tovább? De nem engedtük semerre sem, mentünk inkább érte, kis keresgélés után meg is találtuk –mely akciót némileg nehezítette, hogy fülkéből hívott a hölgyemény, de hiába csörgettem azt, ő már nem volt ott, a számát pedig a néhai telefonommal együtt bírtam elveszteni-, de egy ügyes lovag megtalálta őt;
- másnap finom ebéd szintén a kertben, a fa alatt, majd indulás hazafelé, még egy fagyi Veszprémben;
- majd engem Írországba szakadt fogadottlyányomék átvettek egy útba eső város bevásárlóközpontjának parkolójában, aztán végre hazaértem.

Ezután szembesültem azzal, hogy még mindig nincs net, így csak egy napot bírtam már türelemmel, majd hívtam, akiket hívnom kellett. Most pedig itt vagyok.

Visszatértem! Mindenki örül?    

Visszatértem! Mindenki örül?    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.