Kezdek beletörődni a hidegbe, a hóba, a bezártságba az egyedüllétbe. Pontosabban a magányba, ahogy a fehérség elszigetel a világtól.

Talán, ha jön a tavasz, minden más lesz. Talán majd nem nyomaszt a mindent csak eltakaró, de meg nem szüntető fehérség, a szikrázó fagy, az elvesztett illatok, az érintések, hiszen már nem lesz kékre fagyott minden ujjam, s járni is képes leszek a hómentes utakon.

Még mennyi van hátra? Talán túl sok.

Most, szó szerint igaz: türelem, rózsát terem.



Karácsony Emese: Tavasz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.