Az egysége mától a nagyon jó meglepetésnek.

Elmentem gyogyótornára, ahogy mindig is teszem azt pénteken (meg hétfőn-szerdán) délelőtt, majd bevásároltam a Match-ban, s persze ott is hagytam a pakkot, mert nagyon rendesek az ottani népek és megengedték, hogy így megoldhassam a bevásárlást, ugye. Vagyis amit reggel bepakolászok a kosárba, majdan ki is fizetek, azt ők betolják a raktár egy sarkába és délután megy érte valaki s autóval hazaszállítja. Mert ugye én kényelmes nyugdíjas vagyok, így nem cipekedek, hisz az olyan méltóságon aluli lenne nekem.
Szóval, majd' dél volt, mire hazabattyogtam, így is két szatyorral nehezítve sorsom, úgyhogy mikor a dugig tömött postaládát ürítettem kifele szana de szét futott jóformán minden pakkom... de az ilyesmin már csak csendesen, magam megadón röhögök egyálltó helyemben, ugye. Végül győztem, mit nekem szél, mit nekem cetlik, mit nekem likas szatyor... bejutottam. A postás cuccok közt a sok haszontalan cetli alatt megbúvott egy értesítő is, hogy fontos csomagom érkezett.
Nos, nem vártam csomagot. Vagyis de. Mert valaki emlegetett nekem valamit, de szokás szerint elengedtem a fülem mellett a dolgot (persze az is lehet, hogy bement a fülemen az információ, ahogy kell, de anélkül, hogy működő agyszövetet érintett volna, gyakorlatilag akadálytalan haladással, nem csorbult mértékben ki is  ment az a túloldalon... ehhhhh....), úgyhogy fejvesztve hívtam a postát, mert ugye az ott van, én meg itt és a kettőnk közti távolság gépesítés nélkül nekem nem leküzdhető.
Ja. Hívtam, de nem vették fel.
Majd vagy egy tucat próbálkozás után hívtam a tudakozót, hogy adjanak már nekem egy működő számot, így megkaptam a hivatalvezetőét, s azon melegében zargattam is.
Ismenek már. Hö.
10 perc múlva kopogtak és hozta a bácsi a pakkom.

Címzett: én, öles, remekbeszabott betűkkel szedve; feladó helyén pedig egy ismerős logo. :)

Méretes csomag. Ahhoz képest mindenképpen, amire számítottam, még így is, hogy már agyam jégmezejéről előkandikált a megfelelő emlék. Így aztán pláne izgatottan nyitottam ki a dobozt, nem akadt olló, netán kés a kezembe, így egy tollal nyitottam ki a gondosan celluxszal lezárt füleket, mely mozdulatsort a toll bánja, nocsak, nocsak, ripityomra törött... hiába, na, empatikus jószág még a toll is, átvette gazdi izgatottságát...

Nem. Megpróbáltam, de mégsem megy, nem tudom kiírni a lemezek címét, bocsánat.
Illetve de, csak nem mindet, hiszen már edzésben vagyok, most meg pláne lehetek, de akkor sem megy. Bár, most ez sem könnyít sokat, ami éppen üvölt  a fülembe... na mindegy, fussunk neki újra...

3 KISPÁL lemez, egy ÁGNES VANILLA: JÓZSEF ATTILA és egy dvd, melyen a KISPÁL 20 éves jubileumi koncertje van.

   /Innen, ni/

S Lovasi kezébe applikálva, itt a képen, egy zacsiban, mintha ott a színpadon tartaná a nézők felé, egy ...ööö, nem emlékszem, picula? ezer éves? réz? ööö... gyönyörű fáradtan antik, finom, de esetleges formában játszó érme. 

Mely immáron az enyém. S mivel nincs agyam, így hívhatják ezt bárhogy is, ez mostantól, talemául a Tagoreus nevet viseli.

Még nem szedtem le a dobozról. Még csak nézegetem, mint ahogy a lemezeket sem hallgatom még, csak az Ágnest és a KISPÁLraMIX-et. 
Tagoreus megy egy szép, finom míves szütyőbe, ahol Luci varázsköveit tartom, melyet kedvenc boszorkalyányomtól kaptam.

No és még nincs vége a sornak. Néhány napja kétségbeestem a mankóm, hű kísérőm, mint Don Quijote Sancho Panza-ja, állapota miatt. De tenger eszem nem hiába végtelen tára a haszontalan infóknak így rögvest beugrott nekem egy sosemlátott, de létező, folyvást az ablakomba megtalálható barátom, kinek valami köze van a míanyagokhoz. Ugye. Azon nyomban írtam is sirámom neki, hogy ugyan mondja már el, mivel tudnám redvátlanítani ezt a nemes szerkentyűt, mert nagyon profi, ámde koszlott is és így némileg veszít összértékéből.
Tehát most ott díszeleg a dobozban, a cd-k és dvd nomeg az 1 Tagoreus mellett egy dagi tubus szilikon is.

Öööö... még nem próbáltam ki. Pedig délután már behazudtam kedves feladónak, ki -láss csodát!- megint az ablakában ücsörgött, ahogy az kell is, ugye, hogy nyomban neki is esek a csodaszerrel a mankómnak, de mentségemre legyen, jött kedves barátném, kit meg kellett kávéztatnom és sirattuk kicsit egy hete megfáradt autóját is, majd -jaj nekem- elfelejtettem. És csak most jutott eszembe.

Holnap. Holnap lesz a napja, hogy megújítom mankóm fogantyúját!

Most pedig nagyon büszke vagyok magamra, mert bekerültem egy szűk körbe, mert csak kevesen vannak kik Tagoreust birtokolhatnak.

Köszönöm Tagore! Mondtam, hogy nem vagy kerek!! :))





Edzésben vagyok:
"... nő aztán meg néni..."

Köszönöm Tagore!


Már azt hittem elfogyott, de most is feljebb léptem egyet a lépcsőmön... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.