Előzmény.
Aszongya... ööö... szóval eme kérdést szegezte nekem kedves, szimpatikus doktorbácsi, úgy, hogy közben szép kék szemeivel szemembe nézett, kezei meg könyékig a számban voltak....

Vagy lehet, nem könyékig, sőt, lehet csak két ujja, de én úgy éreztem, csak a civilizáció tartja vissza attól, hogy minimum gyalogsági bakancsával a nyelvemre lépjen....
Pedig személy szerint az orvos, egy végtelenül készséges, szimpatikus férfi, csak hát a fogászat maga, de pláne a klinika és pláne de sőt, az én fogamat meg az ínyemet macerálni, nos, ez minimum nembegyere dolog.

Most voltak vagy egy tucatnyian a váróban, ahogy odaértünk -ma Ani vitt fel-, de csak perceket vártunk és máris szólítottak.
Akbari Saleh a tegnap már megjegyzett szimpatikus orvosnak, akinek ma már a nevét is -némi mantra a kocsiban, Ani segédletével, s "bari" olcsó képzettársítás mellérendelésével- sikeresen elültettem fejemben, bementem, megnézte a dagi arcom, mely ahogy mondta tegnap nemhogy lelappadt volna, amire volt ugyan esély, de csak egy hangyányi, hanem akkorára nőtt, hogy egy csendes ihajt minimum megérdemelt, s miután megnézte a fogam, illetve a zacsit is mely az okozója volt snájdig külsőmnek, felvilágosított, hogy akkor jön most az, amit tegnap megbeszéltünk.
Ehhh....
Szólt az asszisztensnek, hogy ezt meg amazt szedjen fel ampullába, s amint ez megtörtént, s látta a tűt, adta is vissza azt a hölgynek, azzal a megjegyzésel, hogy ne ezt a tűt, hanem ...mondta a számát... kéri. Nocsak, a szemem láttára lett a kétszerese és érdekes mód nekem azonnal eszmeb jutott, hogy jaj, nekem sürgősen de hirtelen másutt lenne de éltbevágóan fontos dolgom... ám, mire eme lényegi gondolatnak csak a feléig jutottam, már a számban is vot a tű... illetve onnan indult és úgy éreztem, a köldökömön jön ki rögvest. 

Miután majd letörtem a karfát -de erős anyagból vannak ezek a cuccok, így csak kísérletet tehettem, kárt nem-, már csak tátognom kellett néhány percig... ha lett volna kedvem viccelni... vagyis volt is... naná.. szóval, megjegyeztem, hogy úgyis eszem annyi van, mint egy mesehősnek, így akár tátoghatok is. (Mert az érzéstelenítő hatékonyabban oszlik el az izommozgások által.)



Megtettem, amit tehettem, s közben kérdeztem az asszisztenst, hogy mire számítsak, fájni fog-e. Mondta, hogy a bemetszés nem, de a "tunkolás" biztos nem lesz kellemes.
Nos, tökéletesen megfelelt a leírás a pár másodperccel később valóban megtapasztaltnak. Nem részletezem, csak annyit mondok, hogy a címben jegyzett kérdést -tán érthető okból kifolyólag- nem tudtam megválaszolni, igyekeztem okosan nézni, de az sem ment -nem röhög!! tudom, az esetemben ez eleve kizárt, de akkor is, egy próbát hagy tegyek már-, mert a könnyeim patakokban folytak orcámon, így tán tekintetem nem az intelligenciát közvetítette...
De túl vagyok rajta.
Holnap ismét megyek, már csak madzagot cserélnek benne(m), meg holnapután is, s tán vége a tortúrának.

Utána már az itteni doktornéni dolga lesz, hogy megkoronázzon!
Jó terv, ugye?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.